Budapest, 2017. (40. évfolyam)

4. szám, április - Csordás Lajos: KÉPES HÁZ - Négyszemközt a Bazilikával

BUDAPEST 2017 április 11 ja volt, de annál inkább a felsőbb körök tagjainak fotográfusa. Ferenczy Noémiról Medveczkyné meg­jegyzi, hogy egy kis műtermet bérelt itt, és mellesleg ő volt az első nő Budapesten, aki sötétkék vászonnadrágban járt. Feren­czy Károly leánya 1932-ben költözött Bu­dapestre Brassóból, feltehetően azonnal ide, a Deák téri házba. A háborúban meg­sérült a műterme: „Nálam a fergeteg cent ­rumában foszforbombáktól tűzvész, és a fél ház leszakadt, az elkezdett gobelin a szövő­széken csodaszerűen épségben maradt” – írja egy barátjának. A megmenekült alkotás a Virágkosár című kárpit volt, amelyen épp a bombázások idején dolgozott. Medveczkyné férje, Medveczky Jenő a harmincas évektől alkotott az épületben, s az emléktáblán megörökített művészek közül ő élt a házban legtovább, 1969-ig, haláláig. A római iskola jeles képviselő­jeként klasszicizáló modern stílusban festett. Kezdetben egy viszonylag kis műteremben dolgozott, mert első felesé­gétől való válása után csak erre futotta. De később hozzátoldották Szentiványi Lajos műtermét is, így lett összesen 119 négyzetméteres a Medveczky-műhely. A háború után csak nagyon későn ál­lították helyre az épületet, akkor sem a régi formájában. Egyik udvari szárnya teljesen elpusztult. Tönkrement a sa­roktorony kupolája is, amit máig sem építettek vissza, sőt a torony hatalmas belmagasságú belső terét a hatvanas években egy födémmel kettéosztották, ami belelóg a hosszú függőleges abla­kokba is. Ez kívülről nem látszik, csak este, amikor a műteremben ég a villany és a térről nézve az ablak alsó fele vilá­gos, a felső fele viszont sötét. Jelenleg négy műteremlakás található az épület V. és VI. szintjén. Gerber Pál műhelye, Harmati András és lánya, Har ­mati Zsófia bérleménye, K arátson Gábo ­ré és a toronyban Bitó Balázs ötvösmű ­vész lakása. Lajos bácsi állványa Nem jutottunk be mindegyikbe, de Ger­ber Pál a sajátját szívesen megmutatta, és felidézett néhány emléket a házbeli alko­tókról. Az ő lakása és benne a festőszo­ba északra, a Deák Ferenc utca felé néz, szemben a ma épp Ritz-Carlton Hotelnek nevezett Meridien ablakai néznek vissza, belelátni innen a szálloda életébe. A műterem északi üvegfala döntött síkú és láthatóan modern szerkezet. A 2000-es évek elején építették be, amikor a Fashion Street projekt részeként Csipak Péter vállalkozó megújította a Deák Fe ­renc utcai házak homlokzatait. Gerber Pál, mint meséli, akkor még nem itt élt: 1994-től a Párizsi udvarban lakott és dol­gozott, az ottani tetőtéri atelier-k egyi­kében. Mivel azonban az önkormányzat eladta a Párisi udvart, a házbeli művé­szeket is el kellett helyeznie, felajánlot­ták a mostani bérleményt, amely jó ideje lakatlan volt. Egy befejezetlen felújítás közepében találta magát. A lakás korábbi bérlői közül csak né­hányról tud. Közvetlenül előtte Szinte Gábor és felesége dolgozott itt, úgy véli ez volt az a lakás is, amelyben a háború előtt

Next

/
Thumbnails
Contents