Budapest, 2016. (39. évfolyam)

3. szám, március - Csontó Sándor: TERESEDÉS - Paraván a valóság előtt

BUDAPEST 2016 március 6 Sokáig nem tudtam szeretni ezt a teret. Vannak itt helyek amúgy, amiket lehet kedvelni, de úgy az egészet, en bloc nem. Megpróbáltam több alkalommal is átté­ríteni, győzködni magam. Hiába. Ráadá­sul még dolgoztam is az egyik sarkon. A Sark presszóban. Számtalanszor szó­rakoztam a szomszédságában. Ellátó, Rácskert, Kisüzem, hadd ne soroljam a környék régebbi és újabb romkocsmáit és vendéglátótereit. Gombamód szapo­rodnak. Csak nagy sokára jöttem rá, mi a gond vele. Hogy nem Klauzálos. Ne­kem egyáltalán nem. Sokkal inkább pi­acos, pofás, piás, romás, gettós, tetkós, zsidós, hangos, kutyás, szaros (kevésbé), csikkes, rácsos, játszós, cirádás, zenés, kopott. Ez így mind együtt. Sokszor reménykedtem abban, hogy egyszer csak megjelenik néhány díszlet­munkás a téren, és eltolják a paravánt. És akkor feltárul a, micsoda is? Illuszt­ráció, ha tetszik, valóság, ha nem? Hi­szen ez itt Budapest összes, kicsiben, rázva-keverve, habbal és Habony nél­kül. Tündérmese a maga pőreségében, s milyen messze van ide a vízivárosi időtlenség. Mennyire jót tenne már neki egy név­táblacsere – ezt is gondoltam korábban –, mint a szoboszlói beutaló apáméknak ’73-ban! Ami meghozta a tesót. Persze ezzel a képtelen elképzeléssel nem sze­retném két pártra szakítani a helybéli­eket. Mert övék itt a tér, akárhogyan is nevezik. Az este estélyiben grasszáló­ké, papucsban és atlétában sétálgatóké, üzletelőké és üzelmeket űzőké, mámo­rosan falhoz támasztottaké, mackóban és napszemcsiben lézengőké, cekkeres mamikáké, kutyafuttatóké, sikonga­tó gyermekeké és korláton kucorgóké, akik folyamatosan használatban tart­ják. És megélik és amortizálják. És kü­lönben sem lehet csak úgy átszerelni az utcatáblákat. Azaz lehet, csak hát ettől még mögötte ugyanaz az ember/ház, lakik/van. TERESEDÉS Paraván a valóság előtt szöveg: Csontó Sándor, fotó: Sebestyén László Nekem úgy tűnt, hogy ha csak úgy tekereg az ember a Belső-Erzsébetvárosban, valamiképpen mindig belefut a Klauzál térbe. Mintha ez lenne a környék origója, pedig csak egy odavetett téglány alak a kerületben. Mégis elkerülhetetlenül kilukadunk az egyik sarkán.

Next

/
Thumbnails
Contents