Budapest, 2016. (39. évfolyam)
3. szám, március
BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXIX. évfolyam, 3. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV–XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Csontó Sándor, Hidvégi Violetta, Kirschner Péter, Mezei Gábor, N. Kósa Judit, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Sebestyén László (fotó), Török András (Simplicissimus Budapestje), Zeke Gyula Facebook oldalunk szerkesztője: Vadász Ágnes A szerkesztés mûhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1054 Budapest, Honvéd utca 3. E-mail: budapestfolyoirat@summa-artium.hu Honlap: www.budapestfolyoirat.hu Kiadja Summa Artium Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Török András 1054 Budapest, Honvéd utca 3. Telefon: 318-3938, fax: 318-3938 Lapigazgató Szűcs Andrea A BUDAPEST partnere a Városháza Kiadó Kiadóvezető: Csomós Miklós Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1. Telefon: 411-5000 Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését az NKA támogatja Tördelés: Görög Gábor Nyomdai munka: Pharma Press® Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Elfelejtett érckoszorú (2. oldal) A hátsó borítón: Köszönet az adományozóknak (Psota Irén, Keleti Éva felvétele) (24. oldal) BUDAPEST 2016 március BUDAPEST tervezési-engedélyezési kultúráján mély sebeket (halálos sérüléseket?) ütött a szokásos gyorstalpalás minden jelét magán viselő új építési törvény, meg az azt fabatkára (lásd: hamis aprópénz) váltó, alig néhány hónapos kormányrendelet. És senkit sem vigasztal, hogy csak a háromszáz hasznos négyzetméternél kisebb lakóingatlanokra vonatkozik, ahogy az sem, hogy nem csupán Budapestre, miközben azt is tudja minden érintett, hogy az engedélyezési eljárás sok ponton indokolatlanul bürokratikus volt, arról nem is beszélve, hogy amit fentebb kultúrának neveztünk, az gyakran igen messze esik a kultúrától. De ezen persze más módon is kellett, sőt, csakis úgy kellett volna segíteni, hogy a politika a fürdővízzel együtt ne öntse ki a gyereket. Teljes titokban, mindenféle érdemi egyeztetést mellőzve a társadalmi munkamegosztásban szerepet vállaló, intézményesült szakmai körökkel. A hatalom az ő fejükkel ment neki a falnak. Ez a módszer – bürokrácia-mentesítés – mostantól a problémák megoldására olyasfajta radikális megoldást preferál, mint ha az orvos a gyomorpanaszokkal hozzá fordulót sebészhez irányítaná, hogy közvetlen kapcsolatot operáljon a nyelőcső és a végbél között, kiiktatva minden gondot okozó, bár a folyamat egészéhez köztudottan nélkülözhetetlen, nyilvánvalóan szükséges szerveket. Nem kétséges persze, ez a „kényelmes” megoldás. Igaz, a beteg belehal. Ne legyenek illúzióink, mindaddig ez marad most már az államorvosi protokoll, amíg azok, akiknek már a szájáig ér a következmény, nem veszik maguknak a bátorságot, hogy akár a saját hajuknál fogva kihúzzák magukat a... tudják miből. Néhány hete a Magyar és a Budapesti Építész Kamara a FUGÁ-ban tett kísérletet arra, hogy az építésztársadalom szép számban jelenlévő tagjainak elmagyarázzák a vezetőik, milyen lépések során és hogyan alakult ki ez a helyzet, de kiutat, érvényes tanácsokat már csak azért sem tudtak adni az erre éhes közönségnek, mert még mindig reményt fűznek ahhoz, hogy el tudnak érni legalább néhány változtatást. Hiszen – bár post festa – folynak még az egyeztető tárgyalások, amelyek eredménye átláthatóbbá tehetné a helyzetet, eszközöket adhat a tervezési-engedélyezési folyamat sarokba szorított szereplőinek. A most született szabályozás ugyanis az építész-tervezőt tételezi a teljes építési folyamat főszereplőjének. Anélkül, hogy az építtetőnél nagyobb közösség – a helyi társadalom – szempontjait érvényesíteni hivatott hatóságnak vagy akár az építési tevékenységben közvetlenül érintetteknek is lapot osztana. A tervezés alapját képező hivatalos szakvélemények beszerzését a szabályozás ugyancsak a tervezőre bízza, anélkül, hogy ezeknek a szakhatóságoknak – hiszen nem az eddigi építési engedélyező kéri – kötelességévé tennék: álljanak határidőre a minden felelősséget vállalni kényszerülő építésztervező rendelkezésére. Akiknek szakmai szervezeteik vezetői most azt tanácsolják: az eddig elvégzendő egyeztetetési feladatokból mindent vállaljanak magukra, amit csak lehet, hogy később azok elmaradását ne rajtuk kérjék számon. Mert nem lesz más, akin számon kérjék. A háromszáz hasznos négyzetméter alapterületű új lakóépületeknél az építtetőt mostantól csak bejelentési kötelezettség terheli. A megszülető kivitelezési terv (mostantól csak ez az egy készítendő el, és tartalmát elég a megrendelővel egyeztetni) megfelelőségét az építési hatóság nem ellenőrzi, nem is ellenőrizheti. Nem kell érdemben vizsgálnia, megfelel-e a helyi építési szabályzatban foglaltaknak. Megfelel-e a városképi szempontoknak (holott szerencsés fejleményként ezt egyre több kerület és település szabályozta), a műemléki környezet illeszkedési szabályainak, se azt hogy mit szólnak a szomszédok ahhoz, ami elkezdődik és nyilván be is fejeződik a szomszédságukban, az építés folyamatát csak a tervezőnek kell figyelemmel kísérnie – de neki aztán saját érdekében igencsak. S az építkezés lezárultát sem kell bejelenteni immár a helyhatóságnak, használatbavételi engedélyért folyamodva. Ha valaki azt gondolná, hogy egy néhány tízezres szakma belügye csupán, ami történt, tisztában kell lennie azzal, hogy ezt elhitetni a hatalom kipróbált trükkje. Amely feláldozta önnön meztelen politikai érdekei oltárán a szakszerűséget s az ésszerűséget. Kijelölve a bűnbakot is. Néhány kerület azzal kísérletezik, hogy úgynevezett „giccsadóval” fenyegeti az építtetőt, ha háza eltér majd a helyi szabályozás előírásaitól. (Ez is csak bizonytalan kimenetelű perek sokaságát provokálja majd.) A főpolgármester is csak február vége felé fogalmazta meg a nyilvánosságnak az egységes városképpel – s csakis azzal – kapcsolatos újdonatúj aggodalmait. Ebben a főváros épített világát súlyosan érintő komplex kérdésben vékonynak látszik az érvelés tartalma – és a vehemenciája is. Határozott lépéseket vár önkormányzatától BUDAPEST!
