Budapest, 2016. (39. évfolyam)
2. szám, február - Horváth Júlia Borbála: HAJNALTÓL SZÜRKÜLETIG - Habarcspötty
BUDAPEST 2016 február 7 ni, lehetőleg musical... anyukám mondta, hogy próbáljam meg... én, én, csak úgy... – változatos elképzelések változatos megközelítéssel, a zenetanárnő kötelességének érzi közölni, hogy: a megasztárság felé sem mindig tiszta kezek szorgossága vezet... – Majd fölhúzza a zongorázó gyűrűjét, s fürge ujjakkal a billentyűk közé csap: dó–mi– szó–mi–dó... – csodálkozó szemek: mi? dó? – a gyakorlottabbja tüstént ugrik, és a megfelelő pozícióba helyezi a hangokat; ki szemét lehunyva, más kimeresztve szuszog, csücsörít, emel... – igen, emel, mert támasz nélkül nincs hang, hang nélkül éneklés, éneklés nélkül pedig értelme az életnek. No, no... nem kell mellre szívni... – csi tít a tanárnő, és elmagyarázza, hogy mi a lófül az a lágyszájpad-emelés. Mintha ásítanál, de nem alszol... csukott szájjal mondd: ááá... – és folytatja a skáláztatást: miii–maaa–meee–mooo... ha helyes technikával énekelsz, nem lesz hamis hang... – már ami a hangközöket illeti. Összekacsint a diákság, és a fiúk-lányok módosult hüvelykujjal pötyögik telefonba a digitális jegyzetet: a tisztaság fél egészség... – Filo ména, a korelnöknő (63) a múltba réved, hogy milyen szövegkörnyezetben hallott már hasonlókat: a tej élet, erő egészség... – majd erőre kap, és amúgy korabeli szövegeket dúdolgat: Barátom, Reklám úr leleményes ember, Eladja jól, miről azt gondolnád: nem kell... – kedélyesen folyik az óra, rövidesen kitelik a délután, sokat tanulnak egymástól a jelöltek; leginkább abbéli megértésre van szükség, hogy elhiggyék, a fürdőszobai akusztika teljes kihasználása is a karrier fontos állomása. Odakint lassú este kerekedik, Laci elmossa a habarcsos vödröt az építkezésen, és alaposan leöblíti a kezét. Kicsit húzza az időt, hogy elrendezze magában a szavakat, néhány kirívó pöttyöt szétmaszatol a kövön, majd beüti a megfelelő telefonszámot. Gyors, lényegre törő beszélgetés következik, melynek eredménye meghallgatási időpont a tanárnőnél. A személyes bemutatkozás hasonlóképpen legényes: – Kőműves vagyok... négy éve szabadultam fel... szeretem a zenét... otthon diszkóztam a helyieknek, de nem volt elég megrendelés... az ünnepek unalmasan teltek... de most itt vagyok, és ez jó... – A beszélgetés alatt kiderül, hogy szereti a régi katonadalokat, munka végeztével is rengeteg energiája marad (nemhiába a kilenc zsömle), és hogy a vakolás az egyik legnehezebb művelet. A tanárnőt érdekli a sztori, leragad a részleteknél, és Laci szűkszavúan mesél tovább terveiről. A leendő házról, ami a családi kert végében épül majd, a vágyról, hogy kipróbálja végre a ketrecharcot, esetleg a bokszot, és a téli álmot alvó falujáról, ahol az éjféli mise után kinyit a kocsma. – Nos, lássuk, miből élünk... – gyürkő zik a tanárnő, és csavar egyet a zongorázó gyűrűjén. Laci sem ússza meg: miii–maaa– meee–mooo... – hirtelen kívülről látja ma gát, amint áll egy belvárosi zongora mellett, és botladozó nyelvvel próbál kiejteni értelmetlen szótagokat, mindezt dalban. Szívtájon viszont meleg bizsergést érez, a lehetőség és a megfelelés izgalmát: hosz szúnak ígérkezik az út, amelyre lépni készül. Jól van dolga a mostani huszárnak... Nem kell szénát kaszálni a lovának... – első lecke, önálló választás, napi gyakorlás és állandó zenehallgatás a zenészélet sajátja; menni fog? Persze, persze... – lelkes a Laci, hiszen ezt akarta, a rádióval együtt éneklésben már egészen jó eredményei voltak. Kiindulásnak nem rossz... De az igazi, amikor egy egész termet betölt a hangod... a hallgatóság átadja magát a zenének... siker... taps... csillogás... – a tanárnőnek sem kell messzire mennie elragadtatásért, amikor végre kopognak az ajtón. Egymást követik a jelöltek, vékonyka lányocska belép, ő már másfél éve gyűri, énekkarban kezdte, onnan akarna kiemelkedni. Köszönti az új fiút, bemutatkoznak egymásnak, tetszik neki a feltornyozott csutka haja, a keskeny, tiszta arca. Beszédbe elegyednek, ki, honnan jött, és hová tart. A tanárnő megszakítja a csevejt, a lány belekezd a következő skálába, de később, a szünetben tudakozódik: most kezdted? – Laci félszegen vagánykodik, az is tetszik neki: jó fazon... színpadra termett... – meglát juk, óvatos a lelkesedés – a többi már csak a Laci kitartásán múlik... – mire tanár- diák egybehangzón felmondja a következő leckét: és a szerencsén... – Lassan a vége felé közeledik az óra, a lány időnként oldalvást sandít, mosolyog a szeme, de belül irigykedik kicsit, s azt kutatja, hogy csinálja ez a gyerek, hogy alighogy beállít, máris újságcikk jelenik meg róla. ●
