Budapest, 2016. (39. évfolyam)
2. szám, február - Szathmáry Géza: Budapest ostroma
BUDAPEST 2016 február 5 Egyik nap helyükön, egy födémtámasztó faoszlop alatt ülve sírtak, és a csuklóikból csurgott a vér. Unger néni zsilettpengét szorongatott. Az orosz felébredt, kaputt, kaputt kiabálta és pisztolyát kirántva a két öreghez sietett. Unger bácsi halántékához nyomta a fegyvert, és a kezével mutatta: fordítsunk neki hátat. Édesanyám félkönyökre támaszkodva elkezdett sikoltozni: Szoldat nye kaputt, nye kaputt, nye kaputt, sztari papa, sztari mama!! Ma sem értem miért, de az oroszt e szavak meghatották, legyintett, felállt, és a pisztolyt visszadugta a táskájába. Talán annyi még idetartozik, hogy édesanyámat a géppisztolygolyó jobb térdhajlatában találta el, áthatolt a térdkalácsán és megállt. Lehasított belőle egy nagyobb darabot. Petróleumlámpa fényénél, a Siesta egyik pincéjében hetekkel később operáló sebész vette ki a golyót, de a lehasadt csontdarabot nem tudta visszahelyezni, az később valahogy ferdén forrt vissza. Soha többet nem volt képes szegény a jobb lábát kiegyenesíteni... A kihajtott házlakók között volt persze édesapám is, aki vagy 10 nap után vetődött haza. Kinézett az ablakon, bezárta az ajtót, és maga köré gyűjtött bennünket. „Végigtapogattak – mondta lehalkított hangon – de csak azt a szép Doxa órámat vették el. Főleg láncos arany zsebórákat kerestek. Kigyalogoltattak bennünket a Szilágyi Erzsébet fasorig, és felküldtek egy ház padlására. Vagy százan lehettünk. Rudi és én a lépcsőnél álltunk. Csak egyetlen ruszki vigyázott ránk, de őt is csak az órák érdekelték. Fogtuk magunkat, és lerohantunk. Irány a János kórház. A ruszki utánunk lőtt, de mi már messze voltunk. Át a fogas hídja alatt, ami szörnyű volt, mert német hullákat kellett kerülgetnünk. Olyan laposak voltak, mint egy préselt kép. A Diósárok úton még orosz tankok jártak, ezért aztán árkon-bokron át elindultunk felfelé. Rudinak a Kútvölgyi úton ismerőse lakott, oda igyekeztünk. Nagy nehezen elértük a házat, előtte német halott feküdt, a hasán egy vekni penészes kenyérrel. Lekapartuk a penészt, és gyorsan bementünk. Szívesen fogadtak, pláne a kenyér miatt. Most figyeljetek: Engem a ruszkik a sóskúti táborba elvittek egy hétre, de utána eleresztettek. Nagyon rendesek voltak, na gyon jó volt az ellátás is!! Értitek ugye?!” Édesapámmal felgyalogoltunk a Hermann Ottó útra, a Kísérletibe, a munkahelyére. Az egész épület kiégett, de a gyógynövénymintáknak készült, mennyezetig érő, félig szénné égett szekrényekből sok jó tüzelőfát tudtunk hazahozni. Csak az oda-vissza út volt rettentő hosszú. Ki kellett kerülni a Széll Kálmán teret, mert ott a ruszkik minden felnőtt férfit elkaptak, és elvittek „kicsi robotra” (Focsániba, onnan meg a SZU-ba). Édesapám is így járt volna, hiába szerzett egy karszalagot, amire POSTA volt ráhímezve cirill betűkkel. A Temes utca városmajori részét táblák szegélyezték: Fel nem robbant lőszerek miatt a letérés életveszélyes! – olvastuk, de mégiscsak át kellett vágni, hogy elérhessük a Trombitás utcát. A fákról géppuskahevederek lógtak, alattuk fel nem robbant, aknavetőkből kilőtt lövedékek. Emlékszem rájuk, de a legrosszabb élmény mindig a Ráth György – Ügyész utca sarkán ért bennünket: ott állt egy kilőtt T-34-es, amiből heteken át orrfacsaró bűz áradt... Múló éveim immár évtizedek hosszú sorává nőttek össze, de február hetedike nem törlődött ki emlékezetemből. Édesanyám ezen a napon mindig felolvasta nekünk a 118. zsoltárt, de álmaimban az ostrom rendszeresen visszatér. Az édesanyámat térden lövő orosz katona bizony feljebb is emelhette volna a fegyverét, hiszen nem tudhatta, ki(k) van(nak) a fürdőszobaajtó mögött. Mégis csak térdet lőtt át, mert – kegyelmet gyakorolhatott , meghallva édesanyám jajgató kiáltását! El nem homályosodott emlékeimet pár évvel ezelőtt egy amerikai barátomnak – kérésére – megírtam. „Nagyon tetszett nekem ez a »military story«, igazán ügyesen találtad ki. Az USA-ban még filmet is lehetne belőle csinálni, annyi war-action van benne!” Dr. Szathmáry Géza Budapest, 2013. december 10. ● Előtérben az Ügyész utca, jobbra a Vízművek épülete
