Budapest, 2016. (39. évfolyam)
11. szám, november - Horváth Júlia Borbála: ÉJJEL- NAPPAL - Nemzeti toll
BUDAPEST 2016 november 31 pirost a bejárati ajtóra, hogy huszonhármas körzet, erre? János tervez, körmöl, ragaszt, közben ólomlábakon érkeznek a szavazók. Néhányan kényszeredetten mosolyognak, mások szótlanul behúzzák, amit be kell, azután mennek a dolgukra. Látták, hallották a tévében, hogy jönni vagy maradni kell, mire bevágták magukat az autóba, fel a biciklire, toll a fülkében, meg azok fülébe, akik nem hagyják megszámolni a szavazatukat. Személyi, útlevél, lakcímkártya... – dél felé egyszerűsödnek a kérő szavak. Szíveskedjék befáradni a fülkébe... írószer van... – Aki túl sokáig tartózkodik oda bent, valószínűleg egyéni szavazatot ad le: emberi szerveket (nemi, szív, és mosolyfej) rajzolt a lapra, vagy üzenetet fogalmazott a papír aljára: meghalunk így is, úgy is... Legutóbb nem jöttek ennyien délelőtt... legutóbb sokkal többen jöttek délelőtt...– a számlálók szorgalmasan húzzák a strigulákat, nyikorog az iskola padlója, elhalnak a léptek a jövevények után. A körzetben megfigyelő, delegált és a „föntről” küldött küldött is tartózkodik; égnek a mobilvona lak: kétóránként jelentenek a központnak, mennyi az annyi. Ebédnél a számlálóbiztosok kilépnek szerepükből, az ellenzéki megfigyelő mellőzi az érzelmeket, elvégre ő is kapott az állami ebédből, pedig neki nem járt volna. Végül konszenzusra jutnak: esik / nem esik, korán van / késő már, kivándorolnak / bevándorolnak, alacsony az ápolónők-bérszámfejtők-tanárok-takarítónők és magas a bankárok, kereskedők és más megfejtők bére... Újpest–Ferencváros: 2:2, iksz. Akármilyen is, én a hazai bajnokságot nézem... – fontosnak tartja megjegyezni, melósruhában jött, de siet vissza a téglakupac tövébe, ezúttal magának építi a kérót, három gyerekenként csókot remél érte. Újabb véleményformáló érkezik: Most megtudják a bécsi cukrászdákban, milyen az igazi négercsók... – a szavazatszámláló illedel mesen meghallgatja, a máspárti delegált elgondolkodik, mert a politika különös mázzal vonja be a dolgokat, s alig látszik mögüle az emberhús. A beszélgetés megszakad, újabb család érkezik, a vasárnapi asztal mellől a nagyszülőket is magukkal hozták, hadd lássanak ők is világot. Vagy tán fordítva történt, ki tudja, de a lényeg: a Lajos szomszédék voltak-e már szavazni? És Marika? Ica? Ádámék is ígérték – ők kilencvennyolc százalékban teljesítették az elvárást; a beteghez mozgóurnát akartak kérni, de végül mégsem. A számlálóbizottság tagjain nem múlik, jut idejük a saját iksz behúzására is, azután sietnek vissza a saját körzetbe. A délután eseménytelenül telik, néhányan tüntetőleg a bizottság szeme láttára nyilvánítanak véleményt: nemigen... – Vé gül elfogy az utolsó szendvics, hét órakor kapuzárás, urnanyitás. A bizottsági elnököt ezúttal sem hagyja cserben a humorérzéke: csak a kezemet figyeljétek... – a jegy zőkönyvvezető rávillant: most fogd vis z sza magad Peti... – A borítékokat kiöntik az asztalra, jó néhányat a teljes titkosság jegyében leragasztottak. A szavazatokat átszámolják egyszer, kétszer, négyszer, az eredmény mindig ugyanannyi, az összeget beírják a megfelelő rubrikába, azután ösz szeadás, kivonás, eredményhirdetés, ösz szegzés: a szavazópolgárok negyvenegy egész harmincegy század százaléka eljött. A biztosok ünnepélyesen aláírják az eredményt, és telefonmásolatot készítenek az összesítő lapról. Az üres borítékot, kitűzőt és az egyéb segédeszközt helyezzétek az üres urnába... – a nemzetiszínű golyóstollat a biztosok hazavihetik emlékbe. Már csak a visszahívást várják a központból, hogy minden rendben volt, és akkor végre vége, mehetnek haza; reggel koránkelés, mert indítani kell a gyerekeket iskolába. A következő és az azutáni, meg az azutáni reggelek újfent háromszor kétszer nyolc lépcsőfokkal, negyven bal- és negyvenegy jobblábas lépéssel kezdődnek, majd a mindenkori hivatalba érkezéssel folytatódnak, ahol a főnök újból fölteszi a kérdést: Hétvégére különmunka-lehe tőség, kit érdekel? Fizetni tudunk érte... – néhány kar a magasba lendül, végül ketten maradnak: nekem évtizedes szám lálói gyakorlatom van... én meg majd beletanulok... – A munka ezúttal népszám láló-tanfolyammal kezdődik. A jelöltek próbát tartanak a kérdőíves kérdésekből, melyek a terepen különös dimenzióba kerülnek: Ha a Napkorong utcában tizenhét lakásban harmincnyolc felnőtt él, abból tizenhat aktív dolgozó, tíz gyerek és kilenc nyugdíjas található, három fő státusa pedig bizonytalan vagy változó, akkor jogosultak-e buszjáratot követelni? – A népszámláló előveszi szavazatszámlálói emlékeit: ki gondolta, hogy Icáék gyalog másztak le a hegyről, hogy ikszeljenek... A következő lakásban vegyes fogadtatással szembesül: húsz percet kell kibír nunk?! – végül belenyugszik: gyere as z szony, hozd az iratokat... nem kell? – a népszámláló igazít az elgondoláson: ne tessék aggódni, mindannyian anonimnak tetszenek maradni... – A harmadik lakás ban hosszasan időzik, és már érteni véli: Petru és Marica ugyan elmentek szavazni, de papírok nélkül, amit a népszámláláskor megmagyaráznak: a világ végéről mene kültünk nyolcvankilencben, veszélyes volt, főleg a romániai oldalon. Terhes voltam, de meghalt a gyerek. Egy percet sem maradtunk ott, pedig a szülőfalunk volt; azóta sincsenek magyar papírjaink... – Las san összeérnek a szálak, a számlálóbiztos megismeri szűkebb hazáját. Együttérzőn bólogat, ki gondolta a vidámszemű asz szonyról, hogy min ment keresztül. Végül búcsúznak, mert éjszakára biztos munkája adódik: összesíteni az eredményeket, és útitervet készíteni másnapra: még két utca, hetvenhét lakásába kell eljutnia, a nemzeti színű tollból lassan kifogy a tinta. ●
