Budapest, 2016. (39. évfolyam)
11. szám, november - Bajkó Ferenc: NEKÜNK HARANGOZTAK - A Szilágyi Dezső térről Szemeretelepre
BUDAPEST 2016 november 18 A budai városkép egyik legmeghatározóbb eleme a Szilágyi Dezső téri református templom. Pest, Buda és Óbuda közül Buda volt az egyetlen város(rész), ahol a reformátusoknak még az 1880-as évek elején sem épült lelki otthona. 1885-ben döntött úgy a pesti anyagyülekezet, hogy ide segédlelkészt nevez ki. Első istentiszteleteiket a budavári evangélikus templomban tartották. S még ebben az évben elkezdődött a gyűjtés, 1889-ben véglegesítették tervezett helyét is, a választás – akkori nevén – a Fazekas térre esett. Hasznosításába csak azzal a kikötéssel egyezett bele a főváros, ha parókia nem épül, és a megmaradt telekrészt parkosítják. 1890-ben az egyház pályázatot írt ki egy hatszáz fő befogadására alkalmas, román, gót vagy reneszánsz stílusú, ünnepi hatást keltő, ugyanakkor a református jellegzetességeket magában hordozó és mindemellett fűthető templomra. Három pályamű érkezett be, amelyek közül Pecz Samu neogót stílus ban fogant alkotása nyerte el a megbízó tetszését. Pályaművének a „Pentegon” címet adta, mivel a templom alaprajzi elrendezése az ötszögön alapul. Dunára néző oromzatos homlokzatával, gúlaszerű kupolájával és égbenyúló tornyával monumentális hatást kelt, ugyanakkor centrális térszervezésében kifejezetten református jellegű, így nincsen apszisa, hanem a gyülekezet, mint család üli körbe az Úr asztalát és a szószéket. Az égbetörő toronyba harangokat is szántak, amelyek beszerzésének lebonyolításával magát az építészt bízták meg. Ennek történetét az akkor tanítványként Pecz keze alá dolgozó Sándy Gyula jegyezte le. Pes ti harangöntőknél: id. Walser Ferenc nél és Thury Jánosnál tájékozódott, a beérkezett ajánlatokat azonban drágának találta, így végül a németországi Bochumból rendeltek acélötvözetű harangokat. A tradicionális alapanyag, a bronz költsége a szegényebb eklézsiák számára súlyos terhet jelentett, ezért a 19. század közepe óta egyes öntödék más, olcsóbb anyagból készülteket bocsátottak a piacra. Az acél terjedt el leginkább. A németországi Bochumban működő Mayer & Kühne Acélgyár 1851-ben kezdte meg öntésüket. Az erre a célra új anyag hátránya, hogy a korrózió miatt kevésbé időtálló, és sokkal keményebb, élesebb a hangzása is. Előnye, hogy jóval olcsóbb a bronznál, és háború esetén is megmarad („hadba vonulásuk” ágyúöntésre általános gyakorlat volt). A bochumi harangok igen hamar megjelentek Magyarországon is, és elsősorban a szegényebb protestáns egyházak körében voltak kedveltek. Számos gyülekezeti levéltárban található árajánlat acél- és bronzharangra, amelyekből kitűnik, hogy a bochumi még szállítással együtt is olcsóbbnak bizonyult a hazai bronzöntvényeknél. A legkorábbit a makói evangélikus templom tornyában találjuk, ezt felirata örökíti meg: „Magyarhon első acélharangja 1854”. Vaskos hangját hallva a budai reformátusok közül többek aggodalmukat fejezték ki, hogy még a torony is összedőlhet. „Hát bizony a budai reformátusok acél harang-A Szilágyi Dezső térről Szemeretelepre Bajkó Ferenc NEKÜNK HARANGOZTAK A Szilágyi Dezső téri református templom, háttérben a Mátyás-templommal
