Budapest, 2016. (39. évfolyam)
9. szám, szeptember - Tosics Iván: VILÁG VÁROS - Interaktív megoldások: a közterületek esete
BUDAPEST 2016 szeptember 18 A válasz a fenti dilemma feloldására egyszerűnek tűnik, pedig bonyolult. A legtöbbet idézett modell (a lakossági részvétel „létrája”, Arnstein, 1969; Csanádi-Csizmady-Kőszeghy, 2010) szerint az együttműködés megszervezésének több fokozata lehet, és ezek rangsorba is állíthatók: 1. manipuláció, 2. terápia, 3. információ, 4. konzultáció, 5. megbékítés, kiengesztelés, 6. partnerkapcsolat, 7. átruházott hatalmi funkciók, 8. közösségi irányítás. A leggyakoribb és megvalósuló fokozatok az 1-3. számúak. Igazán egyszerű például egy információs lapot kifüggeszteni az önkormányzat egyik sötét folyosóján, amit kevesen vesznek észre. Néha sor kerül a 4-5. fokozatoknak megfelelő konzultációra, ami elvileg már lehetővé teszi a tervezés befolyásolását, anélkül azonban, hogy a döntéshozatali rendszer bármilyen módon megváltozna. A 6–8. fokozatok jelentenék a közösségi hatalom irányába való elmozdulást, a tulajdonképpeni hatalommegosztást vagy akár a közösségi irányítás bevezetését – ezekre azonban a legritkább esetekben kerül sor. A legtöbbször még a jószándékú, a lakosság bevonására törekvő programok is csak a 4–5. fokozatokig jutnak el, amikor a lakosság tehet javaslatokat, de ezek figyelembevétele a hatalom mérlegelésén múlik. Egy (majdnem) jó pesti példa A Józsefvárosi Magdolna negyed EU-s programjának részeként került sor a Teleki tér felújítására. Egy fiatal tervezőkből álló csapat, az Új irány kapta meg a feladatot, és a szokásos megközelítés (mi, tervezők, tudjuk legjobban, hogy mit kell csinálni) helyett a környéki lakosság tényleges bevonásával, több hónapos együttműködés során alakították ki a tér új arculatát. Az eredmény nagyon pozitív, nem csak a fizikai felújítást, hanem a lakosság aktivizálását illetően is: a legaktívabb környékbeliek társaságot alapítottak, amely szerepet vállal az új park fenntartásában. A siker azonban mégsem teljes. Szociológusok hívták fel a figyelmet arra, hogy a lakossági bevonás folyamata során éppen azok a csoportok (romák, hajléktalanok, alkoholisták) maradtak ki az egyeztetésből, amelyek korábban uralták a területet. A munka ugyan nyitott volt, a részvétel azonban teljesen önkéntes alapon történt, és senki sem képviselte ezeket a csoportokat, amelynek tagjai maguktól ilyen egyeztetésekre sohasem mennek el. Aktív szociális munka hiányában tehát éppen azok szorultak ki a bekerített parkból, akiknek korábban ez a terület volt a fő tartózkodási helyük. Ez a részvételi tervezés, úttörő jelentősége mellett, egyoldalúra sikeredett tehát, amit az eredmény is illusztrál: a park használata szigorúan ellenőrzött, és minden olyan tevékenység (evés-ivás, dohányzás, padon fekvés) tiltott, amelyért korábban ezt a területet az emberek használták. A tervezés folyamatát domináló lakossági Interaktív megoldások: a közterületek esete Tosics Iván A közterületek – utcák, terek, parkok – két szempontból is különös jelentőségre tesznek szert a gazdasági válság és az ahhoz kapcsolódó közpénzügyi krízis idején. Egyrészt viszonylag olcsó felújítási célpontot jelentenek, hiszen egy tér megújítása sokkal kevesebbe kerül, mint például a lakóépületeké. Másrészt remek lehetőséget adnak a lakosság bevonására, a tervezés demokratizálására, amire a hagyományos politikával (és tervezéssel) kapcsolatban egyre kritikusabbá váló környezetben nagy szükség van. VILÁG VÁROS A Teleki tér az átépítés után: a lakosság bevonásával megtervezett új zöldterület, illetve a kerítés, amely lényegében kizárja a területet korábban használók jelentős részét
