Budapest, 2016. (39. évfolyam)
9. szám, szeptember - Somogyi Krisztina: NEM KÖZÉPISKOLÁS FOKON - Idesüss!
BUDAPEST 2016 szeptember 13 Az oldalt szerkesztette a Budapesti Építész Kamara illő, egységes világként jelenik meg. Nem orvosi, gyógyító jellegű ez a hely, hanem egy sarki kuckó az óvodában. A tér is azt üzeni, amit a pedagógiai szemlélet: a gyermekek számára a hideg időszakban történő használat természetes része a napi rutinnak. A sószoba elhelyezése és megjelenése arra kiváló példa, hogy a megértett megbízói szándékot hogyan erősítheti a térképzés. Szintén a pedagógiai programhoz kötődik, hogy a bölcsődében van baba-mama szoba, ahova a beszoktatás időszakában – de akár a szoptatási időben, avagy csak úgy, napközben a gyerekét meglátogatva – az anya elvonulhat. Ez a szoba kifejezetten családias, átmeneti tér az otthon intim és a bölcsőde publikus világa között. Feltételezem, hogy ennek a szobának a megléte óvodapedagógiai szempontból is hosszan elemezhető lenne, hiszen mind az anya-gyerek és az óvoda-szülő kapcsolat, mind a női szerep egészen más felfogásáról árulkodik. Építészeti oldalról nézve érdekes, általános kérdés a jellegükben publikus és privát terek keveredése. Karácsony Tamás jeles építész például Vilém Flusser filozófusra hivatkozva úgy érvel, hogy a mai világra jellemző, hogy a privát és publikus terek sajátos módon összeolvadnak, mind a használatban, mind a kialakítás során nehezen elkülöníthetőek. A francia filozófus megfogalmazásában: „A nyilvános tér a kábeleknek (például televízió-kábeleknek) köszönhetően behatol a magántérbe. A magántér a készülékeknek (pl. autóknak) köszönhetően behatol a nyilvános térbe. A városban nincs semmi valóban nyilvános vagy privát.” Az Idesüss óvodában a baba-mama szoba kialakítás például kifejezetten a privát tér, a lakás logikáját követi. Olyan személyes léptékű környezet, ami tudat alatt támogatja az oda elvonulókat, hogy megéljék az anya és gyermek között lévő intimitást. Mind az udvaron, mind a csoportszobákban jól érzékelhetőek olyan térrészek, amelyek egészen privát használatot hívnak magukhoz. Ennek leglátványosabb eszközei a szobák oldalfalában kialakított kuckók, ahova a gyerekek ketten-hárman, de akár egymagukban is elvonulhatnak. Az egyedüllét a közösségben nemcsak a kisgyermekek természetes igénye, de ebben a korban alapvető szükséglet. A belső történetek megélése, de akár csak az anyaméhre emlékeztető, szűk, barlangszerű helyekre való visszahúzódás kifejezetten stresszoldó hatású. A gondos tervezői és megbízói munkát dicséri, hogy ezek a mikroterek úgy adottságok, hogy közben az óvodapedagógus rájuk lát, tehát a gyermek mindenképpen biztonsági zónában van. Finom egyensúlyi helyzet ez, amely általános jellemzője a belső világnak. Tanító környezet Az említett arányosság, finom egyensúlyi helyzet figyelhető meg mindenütt. Így bár mind a belső, mind a külső tér minden részletében kidolgozott, színezéssel, formákkal és tárgyakkal telített, mégsem harsány, tarka vagy tolakodó. Ebben komoly szerepet kap, hogy nem a szokásos (például Walt Disney ) mesefigurák és a mindenki által ismert mesék kerültek a falra, azaz nem kell felismerni vagy rátalálni a történetekre. A felkínált világ sokkal szelídebb, teret hagy a fantáziának. Ez nemcsak a kritikus értelmezése, hanem kimondott szándék: erre utalnak a kihelyezett white boardok és mágneses felületként működő falak. Jelhagyásra, kommunikációra vagy bármilyen játékra invitáló szabad felületek ezek, attól függően hogy kinek mi a szándéka velük. A színezéssel kapcsolatban ugyanazt vehetjük észre, mint a már említett motívumkinccsel: bár aktívan alakítja a helyet, mégsem uralja azt agresszíven. Pedig az egyes szobákat színek azonosítják – a gyerek számára ezeknek jó az emlékezeti értéke, azaz saját helyét könnyen be tudja azonosítani, meg tudja találni – mégsem harsány a színvilág. Itt is a tervezők pontos arányérzékét és azt a szándékot kell észlelnünk, hogy az épület ne önmagában legyen teljes, hanem a használat által tudjon kiteljesedni. Ez azt feltételezi, hogy a tervezők nem műalkotásként, hanem az életet szolgáló térként gondolnak az óvodára, munkájukban a párbeszéd nem ismeretszerzési módszer, hanem az építészi szerep értelmezése. Az elmúlt években a vizuális kultúra és az építészet tanításáról, tematikáról és módszerekről sok javaslatot fogalmazott már meg az építész szakma. Sokan állítjuk, hogy alapvető fontosságú lenne, hogy a kisgyermekek számára is élménnyé és tudatosabbá váljon a látás és térérzékelés. A sok új fejlesztésű, fontos, okos oktató program és a szerencsére egyre szaporodó játékos, kreatív foglalkozások mellett a vizuális kultúrára nevelésben természetes módon adódik egy harmadik lehetőség is. Maga az épített környezet is nevelő hatású. Kimagasló minőségével, okos megoldásaival, használói oldalról is jól átgondolt tereivel előidézheti a fejlődést. A Kőbányán tavaly átadott Idesüss bölcsőde és óvoda ilyen hely. Tanító környezet a szó legtágabb, legnemesebb és leggazdagabb értelmében. ● A játékos ötletek, részleteikben kidolgozott megoldások mind a külső, mind a belső tér általános jellemzői
