Budapest, 2016. (39. évfolyam)
9. szám, szeptember - Simplicissimus Budapestje
Simplicissimus Budapestje BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA A lottóötösnél is jobb elképzelt lehetőség Budapest számára 2012 májusában „Complicatus és a nagy lottónyeremény” címen arról elmélkedtem e hasábokon, hogy mit lehetne tenni Budapestért két milliárdnyi lottónyereménnyel, ha az civil ellenőrzés alatt lehetne. Én „virtuális Közmunkatanácsot” és hasonlókat vízionáltam, C. városmarketingre költötte volna az egészet, és arra kapacitált engem, hogy én is adjam oda „az én egy milliárdomat”. Mert az a pénz visszajönne, kamatostul. Most egy másik álomszerű lehetőséget gondoltam végig. Tegyük fel, hogy X úr hirtelen eladja azt a rendkívül sikeres céget, amelyet 35 éven át felépített, és több tízmilliárd forint készpénz üti a markát egyszerre. Nem ingatlanokban, nem vállalatrészekben, hanem készpénzben. Azt is tegyük hozzá, hogy imádja Budapestet, és azt gondolja, hogy mostantól ingatlanfejlesztéssel szeretne foglalkozni, mégpedig úgy, hogy olyan problémákat oldana meg, amelyeket a szokásos logikával nem lehet. Vagyis több kockázatot vállalna, egyfajta jótékonysági elemet vinne a vállalkozásba. (Persze cserébe a hírneve jócskán öregbedne.) Azt is tegyük fel, hogy X úr éppen az én tanácsomra szorulna – ezért gyorsan végiggondoltam a dolgot – ha egyszer csak megszólal a telefon, ne legyek készületlen. Az első ötlet: mi legyen a rózsadombi SzOT üdülővel? Jól tudjuk, hogy miért feneklett meg az egykori üdülő csontvázának hasznosítása. A lakások kialakítása olyan nagy összegre jönne ki, hogy ezek a magas ár miatt eladhatatlanok lennének. Ha meg más úton indul el a fejlesztő, akkor ott a bontás költsége, ki tudja milyen parcellázást engedélyezne a kerület, beláthatatlanul sok pénz kell az új telkekre lakóparkot vagy villákat építeni. Erről a lehetőségről a Napraforgó utcai lakótelep jutott eszembe. Egy új, párhuzamos utcát kellene kialakítani a domb oldalon, és a két utca közé mai fiatal építészekkel terveztetni elütő, egymással mégis harmonizáló villákat vagy zárt soros, egymással érintkező sorházakat. Az utóbbira jó példa a Franfkurt belvárosi Saalgasse, amely 1990 körül lett kész, amikor a Művészeti Múzeumot is felhúzták. Persze lehet, hogy ehhez a telek nem elég nagy. De errefelé indulnék el. Incorruptus meglepő ellen-javaslata Mindezt elmeséltem Incorruptus barátomnak, akit megvesztegethetetlen karaktere miatt kereszteltem erre a névre, de ez csak az egyik az egyik lehetőség volt, hosszan forgattam a Györkösy féle magyar-latin szótárt (amelyben benne van a tengeralattjáró és a téeszelnök is latinul, de ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz...) Felmerült, hogy Audax („vakmerő”) néven szerepeltessem, de csak azért, mert a „fantáziadús” szóra nem találtam jól hangzó fordítást, csak körülírást. Nos, Incorruptus nem lelkesedett a tervemért, és mint már annyiszor, nagyon meglepett. Azt mondta, hogy ebbe a csontvázba szociális bérlakásokat kellene építeni. Hogy a csodás kilátás ne csak a gazdagoké legyen. Kicsit ki is fejtette a dolgot. Valahogy így: „Nem lebontani a vasbeton csontvázat, hanem a létező szerkezetbe építeni modern szociális bérlakásokat, a fővárost szolgáló kiváló, 30 év alatti embereknek. A legmodernebb zöld technológiával, alacsony fenntartású költségű 1-2-3 szobás lakások, teljesen berendezve. Mellé uszoda és fitneszközpont, futópálya, könyvtár, közösségi terem. Csak olyanoknak, akik vállalják, hogy nem tartanak autót, cserébe néha használhatják a néhány közösségi gépkocsit, ami ott parkol a ház előtt, ideje lefoglalható. Elektromos buszjárat negyedóránként a Margit hídhoz. Kik kaphatnák a lehetőséget? Olyan kiemelkedő közszolgák (városházi dolgozók, tanárok, városi cégek dolgozói), akik semmiféle saját lakástulajdonnal nem rendelkeznek. Öt évre költözhetnek be, egyszer meghosszabbítható módon. Ha gyerekek születnek, és van üresedés, kaphatnak nagyobb lakást. Jelentkezés csak munkahelyi ajánlással, dönt egy kis bizottság. Ha beválik, akkor máshol is lehet ilyen épületeket fejleszteni, vagy lakásokat vásárolni. „X Hálózat lehetne a neve, utalva a befektető-mecénás nevére.” Meglepő, ugye? Itt egyszer kellene beruházni, utána nullszaldó közeli működés kell, a bérleti díj a felújításokat fedezné. Ennek áttekinthető a költsége, és „hatalmasat szólna”. X úr tehetne valamit a Városháza térrel is Elképzelem azt is, hogy X úr nem bírja elviselni azt, ami évszázadok óta történik a Városháza Park „elátkozott telkén”. Mint az köztudomású és ahogy azt a legutóbbi városháza-pályázat alkalmából kiadott Budapest-különszámban részletesen taglaltuk: Anton Erhard Martinelli, az eredetileg katonai ispo tály (veteránkórház) céljára épült ún. Invalidusházat 1728-ban négyzet alaprajzzal tervezte. Ám ez nem épült meg, mert a pesti városi tanács nem járult hozzá ahhoz, hogy néhány tucat méter hosszan megbontsák a városfalat. Később jöttek az ilyen-olyan ideiglenes megoldások. A 2008. évi legutóbbi pályázat szinte mindegyik indulója be akarta fejezni a négyzetet, persze modernebb anyagokkal és térszerkezettel, átjárható módon. Egyedül a Zoboki-Demeter iroda volt olyan merész, hogy egészen más úton induljon el. Ők a Városháza tömbről le-14 A Szabadság téri Tőzsdepalota Klösz György képének részletén Fortepan/BFL
