Budapest, 2016. (39. évfolyam)
9. szám, szeptember - Horváth Júlia Borbála: DÉLUTÁN - Vauuú… micsoda nap!
BUDAPEST 2016 szeptember 6 Nyárbúcsúztató délutánon útra kelnek a vándorok: pestiek a Velencei-tóhoz igyekeznek, velenceiek a Balatonra, balatoniak a tengerhez, majd indul ugyanez visszafelé; kora estére megtelnek a mindenholi kávézók. Két rebarbara koktélt, és egy fagyifröc s csöt kérek... – szirénázás törli a rendelést: megismételné? – de a sörbiciklisták sem maradnak alul a hangerőpárbajban, végül elhal az utolsó gördeszkás hujjogatás, és a vendég mutatóujjával rábök a színpompás itallapra: ezt hozza ki... ha tudja... – már ha a pincúrnak sikerül átverekednie magát a járókelőkön; a legutóbbi fejlesztésnél a külső járdaszegélyig tolták az asztalokat. A városban maradtak sem unatkoznak a nyáron; egymást érik a fesztiválok és a szurkolói zónák. Ma kirakodóvásáron kezdtünk, azután street-art előadáson folytattuk, ebéd után megnézünk két kivetítős meccset, este pedig zene, zene, zene... Nem rossz, nem rossz... – Rita megnyal ja a szája szélét, neki aztán oly mindegy, hol van, csak Sophie-t ne veszítse szem elől. Ami nem könnyű feladat a kisnövésűek részére, könnyen befárad a nyak a sok fölfelé tekintgetéstől. Összeszokott páros ők, mindketten tudják a dolgukat: Sophie testhez simuló dresszben, széles ezüstövvel a derekán kiáll az útkereszteződésbe. Félszegen, keszegen meghajol, a kezében karika, az arcán ellenállhatatlan mosoly. Az előadás tisztán ötven másodpercig tart, ki- és levonulás további öt-öt, az alatt vált pirosról zöldre a jelzőlámpa. Elöl a zeb ránál, a horizontális, az autók között a vertikális mozdulatok érvényesülnek... – meglepetten néznek az autósok, és persze tetszik nekik, s annak arányában születik döntés az adomány átadásáról. Kéz a kéz hez soha nem érhet... az olyan tarhálós lenne... – a sorból néhány autós két-három kört is megtesz, hogy kifejezze csodálatát az előadó iránt, na meg újból megtekinthesse a műsort. Vauuú... micsoda nap! szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László A többség alig várja, hogy aláírhassa a munkaszerződést, és biztos legyen abban, merre meddig, hánytól hányig, és főleg: mennyiért. A kevesebbség viszont szereti a maga útját járni; ő dönt, dolgozik és oszt; lesz ami lesz. A többség utál délutánonként a Belvárosban közlekedni, centimétereket araszolva főni vagy kockára légkondícionálódni a csúcsforgalomban. Sophie mindkét területen rendhagyót alkot; a kora esti órákban jön el az ő ideje. Rita besegít, lesi minden rezdülését. DÉLUTÁN
