Budapest, 2016. (39. évfolyam)

8. szám, augusztus - Holló Szilvia Andrea: Az aggostyánok pesti palotája

BUDAPEST 2016 augusztus 12 va úgy módosította végrendeletét, hogy a harcokban megsérült vagy elszegényedett katonáknak szánt ispotály és menhely in­kább Pesten létesüljön. A felajánlást kiegé­szítette csejtei és beckói uradalma minden hasznával, illetve megváltásuk esetén a tel­jes összeget e célra kellett fordítani. Az ér­sek 1695-ben elhunyt, a kórházépítés ügye egy időre feledésbe merült. A török elleni felszabadító harcoktól és az örökösödési há­borúktól sújtott Európában azonban égető szükség volt a kóborló, szegény vagy rok­kant, beteg katonák ellátására. Ezért 1715-ben a hivatalban lévő esztergomi érsek felhívta a figyelmet elődje alapítványára. A bécsi udvar utasította Regal Miksa altábornagyot, a budai vár prefektusát, hogy keressen alkalmas helyet a kórház számára. A kiszemelt üres, de zömmel ma­gántulajdonban lévő terület a mai Kossuth Lajos utca – Városház utca – Semmelweis utca közé esett. A terv elnyerte a felsőbb hatóságok tetszését, a prefektus tárgyal­ni kezdett az ingatlanok megvételéről, de nem tudott kedvező vételárat kicsikarni. Először Johann Hölbling budai építőmes ­ter készített vázlatokat a kétezer fő befo­gadására tervezett invalidus házra, ahol termenként 20–30 rokkant élt volna. A tervezést azonban hamarosan átadták a Bécsből a budai Vár helyreállítására érke­ző Fortunato di Prati kamarai mérnöknek. Ő alkalmasabbnak vélte az invalidusok házának felépítésére az északabbra fekvő térséget, ahol üres városi telkek vették kör­be a szerviták mecsettemplomát és teme­tőjét. Csak a déli fertályon akadt néhány lakóház, ezeket kellett megváltani. Köztük volt Ráday Pál nejének háza. A református Ráday, aki saját jogon nem is szerezhetett tulajdont a városban, cseretelket kért, és sikerrel járt, annak ellenére, hogy a pesti tanács még a hercegprímás közbenjárásá­ért is folyamodott ennek megakadályo­zására. A háztulajdonosok az építkezés kezdetéig a már eladott ingatlanjaikban maradhattak, a terület ezután kikerült a város fennhatósága alól. A katonai parancsnok a telektömbért 4850 forintot fizetett, a mecsettemplomért és a temetőért 6000 forintot ajánlott. 1716. május 29-én a városbíró két császári mér­nök kíséretében felkereste a szervitákat, hogy elvégezzék a szükséges méréseket. Június 3-án eltávolították a sírköveket, majd a katonák kiásták az alapot. Az in­validusok házának alapkövét a szerviták házinaplója szerint augusztus 2-án, reggel kilenc órakor tette le Fortunato di Prati és Johann Hölbling. Néhány emléktárgyat a szerviták vezetője is elhelyezett az alapkő­ben, majd megáldotta azt. A 190×190 méteres, négyszögletes alap­rajzú barokk palota a párizsi invalidusház mintájára épült, de pénzhiány és a tervek állandó módosítása miatt a munka gyakran leállt. A szerviták is panaszkodtak, mert az építési területre eső mecsettemplomot nehezen lehetett megközelíteni. Regal al­tábornagy halála után a haditanács mind­össze 2000 forintot kínált az ingatlanért, de felajánlották az atyáknak a bontott kőanya­got a kolostor építéséhez, valamint engedé­lyezték számukra a mecsettemplom további használatát új templomuk felépítéséig, és a lelki szolgálatot végzőknek átengedtek egy helyiséget az invalidusok házában. Prati, majd Hölbling igyekezett folytatni Magyar Művészet, 1930 Magyar Művészet, 1930

Next

/
Thumbnails
Contents