Budapest, 2016. (39. évfolyam)

8. szám, augusztus - Holló Szilvia Andrea: Az aggostyánok pesti palotája

BUDAPEST 2016 augusztus 13 az alapozást és a falazást, mert a telekről egyre-másra tűntek el az építőanyagok és a szerszámok, de a homokos pesti talaj ne­hezítette a munkát. 1722-re a déli szárny falait egy emelet magasságig felhúzták, de a szabadon álló szakaszokat kikezdte az időjárás. Ekkor szerzett tudomást az anyagi nehézségek­ről Savoyai Jenő herceg, a törökverő had ­vezér. III. Károly császárnak benyújtott előterjesztésében azt javasolta, hogy a központi fekvésű Pesten, az összes örö­kös tartomány rokkantalapítványainak felhasználásával, egyetemes invalidus házat építsenek. Bár a javaslat a cseh és osztrák kancellár ellenállásán elbukott, Bécsben ettől kezdve jobban odafigyeltek az építkezésre. Az erre fordítható összeget megháromszorozták, s 1727-ben Anton Martinelli bécsi építészt bízták meg az új tervek elkészítésével. Így született meg a középkori városfalat figyelmen kívül ha­gyó, zárt négyszöget formázó, négy belső udvart magában foglaló épületegyüttes gondolata. A lendületes folytatást a vár­megye is segítette, közmunkára ítélt rabo­kat rendelt ki. 1729-ben beköltözhettek az Invalidus-ház első lakói, háromszáz beteg Érsekújvárról. Helyben nem volt hiány, ezt Rupp Jakab is megerősíti: „Hossza 100, szélessége 81 öl, három emeletes, minden emeletben 47 ablakkal; van négy udvara, 8 kútja, és 12000 négyszögölnyi területet foglal el. Homlokzatán a főkaputól jobbra két bejárással bír, kőből készült őrházakkal, és fegyverek, császári jelvények, szobrokkal van ékesítve...” Az invalidusok palotája város volt a városban, belső szabályzattal, saját rend­fenntartókkal és haditörvényszékkel. Réz­pénzüket csak a helyi mészárszékben, pékségben, vendéglőben, vegyesbolt­ban fogadták el, ahol azok vásároltak, akik nem a közös konyhán étkeztek. A nők a négy termet elfoglaló textilmanu­faktúrában dolgoztak, a gyerekek helyi iskolába jártak, mesterséget tanultak, a kicsikre napközben női személyzet vi­gyázott. A szolgálatra alkalmas, gyógyult katonák az udvaron gyakorlatoztak. A betegeket saját kórházukban ápolták, a gyógyszert a patikában válthatták ki. A háromemeletes központi szárnyban la­kott a parancsnokság és a rokkant tisztek, az alacsony oldalépületekben a közkato­nák, míg a déli épületben volt a kórház és a patikát üzemeltető irgalmasok szál­lása. Ám a telek északnyugati sarkában a mecsettemplom még mindig útját állta az építkezés folytatásának. A szerviták új templomuk felszentelését követően, 1732. augusztus 23-án átadták az addigra már életveszélyessé vált mecsettemplom kulcsait a katonaságnak, akik azt nem is merték használni. Inkább lerombolták és saját, Szent György nevét viselő templo ­muk felszenteléséig (1735. október 23.) a szervitákhoz jártak. Az invalidusház építkezése ez után is gyakran akadozott: hol lába kelt a réz­lemezeknek, hol a timpanonba faragott szobrok nem fértek be a helyükre. 1738-ban, a nyugati szárny befejezésével kiala­kult a mai telek beépítése, mivel a folytatás útjában álló középkori városfal bontását a magisztrátus megakadályozta. Csupán kijárat megnyitását engedélyezték a mai Gerlóczy utcánál: ide került az invalidu­sok szemétlerakója. Martinelli a körül­ményekhez alkalmazkodva redukálta a terveit, a ház befogadóképességét 4000 főről 2500-ra csökkentette, ezt azonban Bécsben nem fogadták el. Időközben az invalidusok ügyének két legnagyobb tá­mogatója, III. Károly császár és Savoyai Jenő is meghalt. Az építkezés néhány ki­sebb munkálat után 1741-ben leállt, a vá­ros már kőanyagot sem adott, a készletek kimerülésére hivatkozva. Martinelli 1747-ben bekövetkezett halá­la után néha felröppent a hír az építkezés folytatásáról, ám minden alap nélkül. A zsúfoltnak tartott pesti invalidusházat II. József császár 1783. július 10-én megszün ­tette, lakóit Nagyszombatra költöztette. Az épületet a gránátosok laktanyájává alakíttatta át, az alapítás idején uralkodó nagyatyja után Károly-kaszárnya néven. A kettéosztott templomból kórház lett, a kriptából gyapjúraktár, az oldalszárnyakra újabb szinteket húztak fel, a tébolydába istálló került. A fatelepen először cirku­szosok vertek tanyát, majd az evangélikus egyház kapta meg az ingatlant templom­építés céljára, az országút túloldala is benépesült. Hiába indult meg a városfal bontása, az építkezés folytatásához már nem maradt szabad tér. Az egykori In­validus-ház végleg torzó maradt. A millennium korában a város köze­pén nem katonaságra volt szükség, annál inkább kellett a hely a megnövekedett létszámú fővárosi adminisztrációnak. A katonai kincstár a Károly-kaszárnyának először csak a felét akarta átengedni, vé­gül 5600000 forint örökáron átruházta a fővárosra az épület és a telek tulajdonjo­gát. Az átadási procedúra 1899. november 3-án lezárult, majd megkezdődött a rossz állapotú épületrészek bontása. Az Invalidus-palota elnevezés máig fennmaradt, pedig már századok óta nem aktuális a Barcsay Ábrahám magyar kirá ­lyi testőr versében feltett kérdés:„Ha Ká ­roly császárnak ezen épülete / Nem volna, mi lenne vén vitéz élete?” ● Városháza, Eric van Egeraat terve 2008

Next

/
Thumbnails
Contents