Budapest, 2016. (39. évfolyam)

8. szám, augusztus - Szántó András: KERTVENDÉGLŐK DÉLBUDÁN - Farkasrét – Vidám kerthelyiségek a temető körül

BUDAPEST 2016 augusztus 8 Rögtön a kertvendéglő-szemle elején egy kis kiigazítás: a Németvölgyi út 136. alatti Bú­felejtő helyén ma már a Jardinette étterem van. A történetükben, igaz, csak a korábbi elődöt –a Szürke Csacsit – említik, de lega­lább „vendéglátnak”. Valószínűleg nem sok temető van a vilá­gon, ahol ilyen direkt nevű kocsma várja a gyásznépet – pedig kocsma, étterem szinte mindenütt működik. (A családunk csongrá­di ágában is bevett szokás volt a tor: egy sze­retett barát vagy rokon temetése után össze­gyűltünk valakinél, ahol napok óta készített ételek, sütemények és persze italok vártak.) A vendéglőt 1900 körül alapították, Szür­ke Csacsi néven, mivel itt pihentek meg a Duna-vizet áruló sváb fuvarosok: tőlük vet­ték a hegyi vízszállítók a vizet, megtöltve a szamaraik két oldalán lógó puttonyokat. Csak 1950-ben gondolta az új állami vállalat embere, hogy stílszerűbb lenne Búfelejtő­nek hívni – és ez a név azután megragadt 2001-ig. Ekkor vette át egy új tulajdonos és nevezte el Jardinette-nek. Dr. Kálmán Péter ötven évet töltött a magyar vendéglátásban, számos nagyhírű és nevű éttermet vezetett, többek között a Kis Royalt Budán. A het­venes években a Palace Szállót irányítot­ta, később több mint húsz éven át a Hotel Olympia igazgatója volt a Normafánál. Fülemülefüttyös nyári helyek Vendéglátási emléktúránk következő hely­színein sajnos nem csak a hangulatot temet­ték el, de a hajdani kertvendéglőket is. Ez lenne a temető kisugárzása?! A temetővel szemben például egy másik hely is létezett: Kolling Oszkár saját nevét viselő vendéglője. Az emeletes épület 100 személy befogadásá­ra is alkalmas volt, nyáron a kertben ennél jóval többen elfértek. A konyhát a feleség, Hoffmann Róza vezette, de leányuk is segéd ­kezett a kiszolgálásban. Kolling úr elismert polgár volt, az adókerület vezetőségébe is beválasztották. Nyugdíjasként írással fog­lalkozott, egyik megjelent könyve A Loson­czy-Bánffy család története. A háború után, 1975–77 között a vendéglő helyén épült fel a Mindenszentek plébániatemplom. Farkasrét – Vidám kerthelyiségek a temető körül Szántó András A sírkert a szomorúság és a bánat helyszíne, nyilván ez ugrik be mindenkinek a Farkasrét hallatán is. Pedig nagyon sok szenzációs kerthelyiség működött a környezetében 70–100 évvel ezelőtt, melyekből ugyanott és ugyanazon a néven a Búfelejtő vendéglő maradt meg a legtovább, a főbejárattal szemben. A fülemülefészek kerthelyisége (képeslap, 1936 körül) Kolling Oszkár vendéglője (képeslap, 1939) KERTVENDÉGLŐK DÉLBUDÁN

Next

/
Thumbnails
Contents