Budapest, 2016. (39. évfolyam)
7. szám, július - Simplicissimus Budapestje
Simplicissimus Budapestje BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA Hiányok, „hűlt helyek” Simplicissimust ezúttal a „hűlt helyekről”, a budapesti veszteségekről faggattam. Mert határozottan úgy érzem, hogy felgyorsult a város változása – és itt most nem a nagy felhajtással kísért köztér megújításokra gondolok, hanem a spontán, kisebb dolgokra: tönkremegy egy bolt, bezár, átalakítják, új nyílik helyette, megváltozik egy portál, kifestenek (félig) egy házat. Először arra kértem, hogy soroljon fel néhány ilyen veszteséget. Ezeket hozta elő, kapásból: – Eltűnt a hárfás öregúr a Gerlóczy kávéházból, – A Bank utcában bezárt a rádió-tévészerelő, – Az Andrássyn az Írók Boltjától jobbra megszűnt a Liszt zeneműbolt, – a Népszínház utca elején bezárt az antikvárium, – Újra csökkent az Oktogonnál található Burger King területe, egy falfestmény valószínűleg elpusztult. A beszélgetés a Liberté kávéházban zajlott le. Amely maga is egy „nagy veszteség” helyén van. Mert 2009-ben itt nyílt meg a Szabadság Kávéház, a száz évvel azelőtti, ugyanilyen nevű kávéház nagy részén. Mit írt a Vademecum című kőnyomatos kiadvány hét évvel ezelőtt? „Nagy dolog, ha új kávéház nyílik – különösen, ha hagyományos fajta. Az meg, hogy autentikus helyen, nagyon nagy dolog. Ha pedig autentikus helyen, a régi nevén, akkor ünnep. A Szabadság kávéház nem tartozik a sokat emlegetett helyek közé, nem volt igazi törzsközönsége, bár tény, hogy Ady Endre megfordult itt néhányszor, sőt, bizonyíthatóan itt írta a Harc a Nagyúrral című híres költeményét. A Batthyány örökmécsesnél, a valahai Spartacus Söröző és utódai gyökeres átalakítása után nyílt meg a kávéház 2009. február 16-án. Az, hogy nem piros betűs ünnepről beszélhetünk, csupán néhány ízlésbeli botlás miatt van. Némelyike javítható, némelyike, a hatalmas költségek miatt lényegében nem. Jó, hogy kibontották a tartóoszlopokat a szegecselt vasz szerkezetig, de nem jó, hogy a szegecset motívumként alkalmazzák a modern, kiagyalt résznél. Jó, hogy a galérián restaurálták az eredeti mennyezet egy darabját, de nem jó, hogy nem mindenütt így. Jó, hogy elegánsak, méltóságteljesek a pincérek, de iszonyúak a modern, gránitból épült vécék, mintha egy 1950-es években készült német sci-fi el nem fogadott látványterve alapján készültek volna. Bájos az egyik kis asztalnál üldögélő élethű Ady-bábu, de borzalmas a nagy számú, kis méretű városkép-mázolmány. Az étel drága, de jó minőségű – de egy kávé mellett is lehet üldögélni. A galérián egy torz formájú, leválasztásban végződő titkos találkahely, titkos szerelmesek számára.” Vajon megvan-e még a Lakner pannó? 1963-ban Lakner László , az akkor pályája elején tartó festő érdekes megbízást kapott az Oktogonon található Savoy önkiszolgáló éttermet működtető vendéglátó-ipari vállalattól: fesse meg a Nyugati pályaudvar felé eső falra vízióját „Budapest, a világváros” témában. A kép el is készült, néhány évig gyönyörködtek benne a betérő vendégek, de később egy új boltvezető túl nagynak találta, és egy renováláskor egy részét letapétázták. Még később, valamikor a hetvenes években, teljesen eltakarták, mint a török időkben a keresztény szentképeket a muzulmánok. Mikor a 90-es évek elején a Burger King átalakíttatta a boltot, a tervező rábukkant a képre. Méltó módon restaurálták, még a történetét is aláírták egy kis táblára. Hanem aztán a Burger Kingnél újra eljött a ráncfelvarrás ideje. Valamikor a 2000-es évek elején hatalmas színes diák kerültek a falra, éppen a pannók elé. Már arra gondoltam, hogy fellármázom műemlékes kapcsolatimat, amikor Mintatisztviselő, a tudós hajlamú minisztériumi művészetfelelős megnyugtatott, hogy ő utánajárt a dolognak, és a cégtől megnyugtatták, hogy a pannó az új borítás mögött érintetlenül megvan, várja a feltámadást. Hanem egy éve sokkal durvább dolog történt. A Burger King eladta azt a fertályt, ami a pannót rejti. Most részben csempézés található a kérdéses falon. A Burger King azon vezetői, aki még látták a pannót, nyilván már árkon-bokron túl vannak. Az a vezető, aki aláírta az eladást, nyilván nem tudott az egészről. Nem is az ő dolga az értékek számontartása, hanem az államé. Ennek az átépítési engedélykérelemkor kellett volna kiderülnie. Az épület maga nem műemlék, de a tulajdoni lapon kellett volna lennie egy széljegyzetnek, hogy van itt egy védendő műalkotás. A témára még visszatérünk. Sok reményt nem táplálok az ügyben. A Bellozzo Pizzeria egyébként hetek alatt belopta magát a budapestiek szívébe. Friss nyersanyagokból készítenek a vendég orra előtt ízletes, egyszerű fogásokat. „Márvány, tömörfa, rusztikus anyagok mindenütt. A nyersfa felületektől a fényes fehér-kék csempemozaikig minden valódi, minden természetes, akárcsak az ételeink.” – írják a honlapon. Milyen remek lenne, ha egyszer a körúti boltok honlapjain ott lehetne az üzlethelyiségek múltja is. Milyen az ideális emléktábla? A gimnázium, ahová valaha jártam megkeresett, hogy segítsek nekik egy emléktáblát állítani azokról a híres építészekről, akik valaha oda jártak. Nagyon komoly lista – Alpár, Giergl, Lechner, Petz, Quitt ner, Steindl – összesen tizenöt személyt számláltak össze. Az első megbeszélésen azt javasoltam, hogy csak a neveket írjuk fel, és ne a születési és halálozási évszámot, hanem azt, hogy mikor jártak oda. és legyen rajta egy nagy QR kód, onnét a múltba révedő személy egyenesen az iskola honlapjának egy mikroszájtjára juthatna, ahol összefoglalót olvashatna az egyes építészek életművéről. A felkérés apropóján elgondolkoztam azon, vajon mi minden kell az ideális emléktáblához? Milyen az ideális emléktábla? Ha nem tévedek, az ideális emléktáblának öt külön összetevője van. Talán nem mindegyik magától értetődő. 1.) Olyan témát kell választani, amely va lóban közérdekű. Budapesten a legképtelenebb ellenpéldákkal lehet találkozni. A Csaba utca meredek részén például egy fiatalon elhunyt prózaírónak állított emléktáblát a családja. Utána néztem: egyetlen kötete jelent meg, az is említésre méltó visszhang nélkül. E hasábokon már fény-38
