Budapest, 2016. (39. évfolyam)
7. szám, július - 150 ÉVES A FŐVÁROSI ÁLLAT ÉS NÖVÉNYKERT – MELLÉKLET - Szelényi Gábor: A kajdácsoktól a koalákig – 150 év az állatok tükrében
BUDAPEST 2016 július 21 felében a gyűjtemény is teljesen megújult, a korábban kizárólagos emlős- és madárfajok mellett más gerinces csoportok (pl. hüllők, halak) is felbukkantak, emellett az intézmény növénygyűjteményi funkciója is ekkor alakult ki. Az állatgyűjtemény koncepciója akkoriban korszerűnek számított, vagyis minél több fajt, az élővilág minél szélesebb keresztmetszetét bemutatni az érdeklődőknek. Medvéből és nagymacskákból például számos különböző fajjal rendelkeztek. A sok faj sok egyede természetesen elég szűkös férőhelyeket eredményezett. Az állatkerti állattartás tudománya csak ekkortájt kezdett kialakulni. A második világháború egy közel 2500 egyedből álló gyűjteményt pusztított el. Mindössze 23 állat maradt, köztük egy elefánt és öt víziló volt a legnagyobb testű túlélő. A bombázások és az éhező lakosság gyakorlatilag eltüntették az állatokat a ketrecekből. A megmaradt állatokat a fűthető Elefántházban helyezték el. A világháború szörnyű pusztításait az Állatkert hosszú évekig nem heverte ki, a tudatos gyűjteményfejlesztés is csak 1956 után indulhatott el. Újdonságnak számított, hogy az Állatkert kezdett részt vállalni a tudományos kutatásban, és ismeretterjesztő tevékenységet is folytatott, szakköröket indított, előadásokat szervezett. Bevezettek olyan állatjóléti intézkedéseket, mint az állatok foglalkoztatása és a környezetgazdagítás. Az 1980-as évektől a természetvédelmi törekvések az állatkerti munkában is egyre nagyobb teret kaptak. A nemzetközi fajmegőrzési programok részeként a Budapest Állatkert is egyre nagyobb szerepet vállalt a veszélyeztetett fajok sikeres bemutatásában és tenyésztésében. A 90-es évekre a korábbi gyűjteményi koncepció jelentősen átalakult. A bélyegalbumszerű bemutatás helyett az Állatkert területét földrészek szerinti zónákra osztották, ahol az adott kontinens jellemző állataival lehet találkozni, nemcsak jellemző és látványos, hanem tudományos szempontból is kiemelt értéket képviselő fajok egyedeivel. Mindennapossá vált az egyetemekkel, kutatóintézetekkel való hazai és nemzetközi együttműködés, a hazai védett állatfajok mentett egyedeiről való gondoskodás. A mentőmunka révén pedig az Állatkert önkéntesen is jelentős részt vállalt a hazai természetvédelem területén. Napjainkban a gyűjtemény 863 állatfaj 8402 egyedét tartalmazza. A legnagyobb faj- és egyedszámmal a halak képviseltetik magukat, őket követik a madarak, emlősök, a hüllők, és végül a gerinctelen fajok. A gerincesek közül 71 olyan faj található a gyűjteményben, amelynek a megőrzése nemzetközi tenyészprogram vagy törzskönyv segítségével történik. Az elmúlt másfél évszázadra visszatekintve érdemes megjegyezni néhány érdekességet. A megszakítás nélkül leghosszabb ideig tartott állatfaj a nílusi víziló, mely 1893-tól napjainkig folyamatosan megtekinthető volt, ráadásul számos utód is született az idők során, melyek leszármazottai a világ állatkertjeiben ma is fellelhetőek. A leghosszabb időt, 44 évet egy ázsiai elefántbika, Sziám töltötte el az Állatkertben, aki 1900-ban érkezett Bécsből, és 1944-ben bombatámadás következtében pusztult el. Nem sokkal marad el tőle Johnny, a fehérfejű rétisas, aki a közelmúltban, 2007-ben pusztult el, 37 évnyi budapesti vendégeskedés után. Kiemelkedően hosszú életet élt a nemrég elpusztult sziamang-pár (a Himalájában élő, tulokszerű állat). 45, illetve 43 éves életükből 27 évet töltöttek a fővárosban. Egyes állatokat, mint például a sörényes hangyászt egyszer már bemutatták az 1890-es években, majd bő évszázadnyi szünet után 2014-ben ismét az állatkert gyűjteményét gazdagítja. Hasonlóképpen a mókás külsejű földimalac 1912-es bemutatkozása után legközelebb 2011-ben került újra a fővárosba. Az utóbbi évek látványos újdonságai közül például az óriásvidrának, a takinnak (egy gibbon faj) és a koaláknak egyáltalán nem volt elődje Budapesten. ● Sziám, a „kéregető” elefánt Egy koala a mérlegen
