Budapest, 2016. (39. évfolyam)

7. szám, július - Csontó Sándor: TERESEDÉS - És nemzetközivé lett…

BUDAPEST

2016 július

13

kezükben partvist soha nem tartó alkonyi lánykák találkozása Durbints Sógorral és Koccintóssal, az elnéző rendőrök sorfala előtt, akik csak egy utcányira székeltek innen. (De a feneküket, azt nem emelték fel, hogy rendet tegyenek!) Kié volt még? A kést fényes nappal is villantó striciké, markecolóké, börtöntetkós cigó csávóké, taxis gengsztereké, kabát alól csencselőké, lépcsőházi kiskirályoké, szobáztató tántiké. Elfuserált, lealjasodott életek, zsákutcában tipegő és tántorgó lelkek, bűn, mocsok és nyomor – negyedszázada a Rákóczi volt a főváros sűrűje. (Ne csak a sűrejét merd! Te még nem dolgoztál meg érte, – korholt spórolós nagyanyám a tanyán, megszégyenítve az egész rokonság előtt a pesti kölköt.)

Mióta bekamerázták a környéket, látványosan csökkent a bűnözés. Élhetőbb, tisztább lett a tér. Az emberek is emeltebb fővel járnak, és mosolygósabbak az arcok. Visszahat a környezet. Gondjuk ugyan nem lett kevesebb, de a technikai segédeszközök – lásd okostelefon –, a társas lény illúzióját adják meg nekik. (Nem kér enni és nem pofázik vissza.) A vágyott, jobb világ elérhetőségének a kézzelfoghatóságát. Ami nem jön el, de mégis! Hogy tartja a közmondás? „Az üres kalász fenn hordja a fejét, a teli kalász fejet hajt Isten előtt.”

A hivatalosságok – némi eufemizmussal – pihenőövezetnek hívják a megújult teret, amelyen ülőbútorok is vannak, ráadásul megóvták a régi fák egy részét és újakat is ültetettek, továbbá a közepére egy medence is került. Feszített víztükrén elsimulnak a ráncok és remegnek az épületek kontúrjai. „Fürödni tilos! Nem ivóvíz!” A metró mellett földalatti parkoló létesült, és egy játszóterecske is helyet kapott. Errefelé dagadnak csak igazán a magyar keblek és pocakok. Túlsúlyos a nemzet. Mostan van is mire, mert az „aranylábú gyerekek” összecsapták a bokájukat a foci EB-n. Egy órai szemlélődés alatt csupa színes egyéniséggel találkozhat itt az ember. Csipszet csócsáló vietnámi tinédzserek, térképpel hadonászó spanyol turisták, angol diákok a csarnokból jövet sörökkel feltankolva, feketék raszta hajjal, feketék bongyor frizurával, szendergő hazai homeless, pad alól (!) sörözgető melósok, több nyelven csicsergő gyermekek, arab-albán srácok és a magyar cigányság számos képviselője. És még hányféle, akire nem volt ráírva, honnan jött és merre tart? Kerítés ide, drótfonat oda, a nemzetköziség már régen betette a lábát ide a Rákóczira. A 4. számú, Pártos Gyula

tervezte há

romemeletes épület volt Nőipariskola, Leányiskola, majd „cérnaegyetem”, sokáig Kulich ruhaipari, mostan Jelky András Iparművészeti Szakközép lett, ahol még patchwork készítést is tanulhatnak a diákok. Akár a tér, olyan színest. Percenként araszolnak tova a sárga hernyók a körúton. Egy üres wc papír-gurigát zörget a szél a régi idők emlékére. Eltűntek a lábtengózó, szabadnapos cigánymuzsikusok is, vonójuk sem rezzen. Boldogtalan dohányosok álldogálnak a Bohemia sörszalon előtt, fél szemmel a benti korsót lesve. A Fősped-tehertaxi irodája 1954 óta vár helyben fuvarra. Persze, a megbízható Csiga café beltere és terasza mindig megtelik, mellette a Mennyország Klub várja a delikvenseket. Utóbb mindnyájan odajutunk, akár szárnyakon, akár hason csúszva – csak hozzon még egy fröccsöt pincér! ●

Sebestyén László camera obscura felvétele