Budapest, 2016. (39. évfolyam)
6. szám, június - Barta Ferenc: Zugló értékei felé fordul
BUDAPEST 2016 június 8 külső részein ekkor indult meg az iparosodás. A földszintes és egyemeletes épületek a jellemzők. Kisebb igényű bérházak és családi házak készülnek. A lendület a II. világháborúig tart (még 1942-ben is 2000 lakás épül). A második világháború után elszaporodó lakótelepek Zuglót sem kerülték el. A Kerepesi út-Nagy Lajos király úti 1954– 1961 között épült. A Kacsóh Pongrác úti 1965–1968 között. Környezeti, élhetési és lakhatási minőségüket egynémely mai lakópark sem tudja felülmúlni. A kerületben sem maradhatott el a mindent beborító panelek megjelenése sem. A beépítetlen, jellemzően mezőgazdasági területeken vagy a ritkás beépítésű részeken épültek fel ezek a lakónegyedek. Sajnos telepítésüknél nem vették figyelembe a már kialakult és markánsan megfogalmazott rendezési terveket, és keresztül szabták a korábban gondosan átgondolt településszerkezetet. Így alakulhattak ki olyan utcák, tömbök, amelyeknek a vonalvezetését a kialakult helyzetben nem lehet értelmezni. Így készült a Füredi út–Örs vezér tere 1964–1982 között. Ha megtekintjük a kerület értékvédelmi térképét, felemás a kép. Markánsan kettéválik a Nagy Lajos király útja mentén. A belső oldalt is kettészedve: a legfeltűnőbb, hogy Istvánmező tele van védett épületekkel. A Hungária körút és a Nagy Lajos Király útja közötti területeken már szórványosabban állnak, de itt található három markáns területi védett épületcsoport is. Ezek a vitézi és a tisztviselő-telep, a Kerepesi út–Nagy Lajos király úti szocreál lakóépületei, valamint az Erzsébet királyné úti–Laky Adolf utcai telep. A Nagy Lajos király útján túli, a körvasútig tartó területen elenyésző a védett épületek száma. Mindez annak a következménye, hogy a Nagy Lajos király útján belüli kerületrészekben állnak a legkorábbi lakóépületek és intézmények. A lakóterületek fejlődése a Hajcsár utcáig tartott. Ez ma a Nagy Lajos király útja. Ettől kifelé a laza beépítés a mezőgazdasági, zöldségtermelő területeket jellemezte. Mit is jelent az építészeti értékvédelem, mi a feladat? Mit lehet és mit kell tenni? Kerületünk múltját végigkövetik fontos épületeink. Meghatározzák annak jellegzetes karakterét. Ezek megőrzése fontos. Idézet az Építésügyi Törvényből: A „he lyi védelem az építészeti örökség mindazon elemeire kiterjed, amely külön jogszabályok alapján nem áll védelem alatt, és amelyet önkormányzati rendelet helyi települési, táji, természeti, építészeti, néprajzi, képző- vagy iparművészeti, ipartörténeti, régészeti értékként védetté nyilvánít”. A helyi védelem a „település és környezetének egészére vagy összefüggő részére (helyi területi védelem), valamint egyes építményeire, ezek részleteire (helyi egyedi védelem) terjedhet ki.” A helyi védelem célja kerületünknek és környezetünknek, az itt megtalálható értékes építészeti, táji, valamint az épített környezettel összefüggő természeti jellegzetességeknek a minél hitelesebb és teljesebb megőrzése. Jelentős értéket képviselnek, ugyanakkor közösségünk önmeghatározásának is fontos pillérei. A törvény adta lehetőséggel élve 2011-ben a zuglói önkormányzat képviselő-testülete egy rendkívül alapos értékvizsgálati tanulmány alapján létrehozta a kerületi (helyi) értékvédelemről szóló rendeletét. Ezzel a szabályozással jelentősen megnőttek a védett épületek túlélési esélyei. Ám jelentős felelősséget és kötelezettséget terhelünk a tulajdonosokra is. Mert védett épületeinkre vigyázni kell. Meg kell ismerni, be kell mutatni őket, tájékoztatni az itt élőket arról, hogy milyen közegben töltik mindennapjaikat. Ezeket a gondolatokat már korán felismerték azok a lokálpatrióták, akik szívükön viselik ezeket az értékeket. A 26 évvel ezelőtt alapított civil egyesület, a Herminamező Polgári Köre–1990 helytörténeti kiadványokat jelentet meg, helytörténeti műhelyt működtet, archivál és dokumentál, előadásokat szervez és kiállít. Fontos gyűjtéseket folytat és ment meg a jövő számára. Az egyes épületek fenntartása, karbantartása mindig a tulajdonosok kötelezettsége. A szokásos jó karban tartáson túlmenő, a védettséggel összefüggő munkálatok többletforrást igényelnek. De az értékek megőrzését támogatni kell. Az önkormányzatnak is felelősséget kell vállalnia ebben a feladatban. Zugló Önkormányzata ezért helyi értékvédelmi támogatás címen pályázatot szándékozik kiírni. A tervek szerint az első évben azok az épületek pályázhatnak helyi értékvédelmi támogatásra, melyek az építészeti örökség helyi védelméről szóló önkormányzati rendelet alapján helyi (kerületi) védelem alatt állnak. A támogatás célja hangsúlyozottan a védelmet indokló, eredeti elem(ek) felújítása, helyreállítása. A zuglói önkormányzat életre hívott egy értékvédelmi munkacsoportot. Kará csony Gergely polgármester vezetésével a Budapesti Városvédő Egyesület képviseletében Buza Péter , Herminamező Polgári Köre–1990 képviseletében Krikovszky Pé ter, a Helytörténeti Műhely képviseletében Millisits Máté művészettörténész vesz részt a munkában. Értékelik a beérkezett pályázatokat, és javaslatot tesznek a képviselő-testületnek – amely dönt – a támogatás odaítélésére. Mindezzel párhuzamosan a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztályának megbízásából a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki karának munkatársai létrehoztak egy kézikönyvet. Ennek célja, hogy tájékoztatást nyújtson a védett épületek felújításában, korszerűsítésében. Hasznos segítség lehet a tulajdonosok, a befektetők, de az önkormányzatok számára is. A zuglói védett épületek száma lassan megközelíti a kétszázat. Az ezekhez szükséges támogatási források mértékét folyamatosan, minden évben biztosítani kell. Felelősen gondolkodni kerületi értékeinkről csak így lehet. ● Illusztrációinkat a készülő ZUGLÓI MOZAIK című album – szerkeszti Herminamező Polgári Köre–1990, kiadja Zugló Önkormányzata – könyvoldalaiból válogattuk Thököly út 72 Kálósy József törvényszéki bíró neje nyaralójának épült 1898-ban. Tervező: Lemberger Alfréd építőmérnök. A szomszédos telek Hlavay György építési vállalkozóé. 1907/08-ban Pápai Manó alakíttatta át a nyaralót. 1917-ben Kleiner Artúr tulajdonos végeztetett munkákat az épületen Stettner és Krausz mesterekkel. Kalmár Berthold gyárigazgató és neje Klein Irén 1922-ben Vajda Andor és Pál műépítészek segítségével, 1935-ben Kalmár pedig Wellisch Tibor dr. építőmesterrel építtette át a villát. Ekkor tervezte Székely Hugó az új erkélyt is. Az épületben 1951-ben már Románia Nagykövetsége működött. Thököly út 86 1893-ban építtetett Jób János egyszerű nyaralóépületet Mészáros és Gerstenberger építőmesterekkel. 1896-ban ehhez toldott hozzá Grünwald Mór és neje. A toldalékot 1917-ben Grünwald Piroska és Vágó Zsigmond tulajdonosok kérésére bővítette Bayer Gyula kőműves mester. 1924-ben Vágó és neje átalakíttatták az épületet (építész: Hajós Alfréd, kivitelező: Igó Tihamér). 1937-ben özv. Vágó Zsigmondné ismét átalakításokat végeztetett Hajós Alfréd építész és Kármán Andor kivitelező segítségével.