Budapest, 2016. (39. évfolyam)
5. szám, május - Elek Lenke: ÖTVEN ÉV - Szervusztok, régi barátok
BUDAPEST 2016 május 2 Hihetetlen. A fekete-fehér fotókon mindenki sovány, vidám és nagyon fiatal. Elballagtunk, limuzin és hosszú estélyi nélkül, de azért megadtuk a módját. Cigaretta és alkohol – először legálisan – és összetegeződés az esti banketten. Ezüstös-kékes brokát csináltatott miniszoknyás kiskosztümben, törpe tűsarkúban, emeletes konttyal feszítek. A barátnőm rózsaszín selyemshantung kétrészesben, amit a Régiposta utcában vásárolt gyönyörű gombok dobtak föl. Jé, mindenkinek egyforma a frizurája, tupír minden mennyiségben, a fiúknak meg a fülcimpájukig ér a hajuk, legalább olyan hosszú, mint Paul McCartney-é. Pedagógus legendák Hát így búcsúztunk az iskolától, amelyet őszintén szerettünk. Azok is, akik nem lettek jelesek, bár a mi E osztályunkból – igen, ez a Ratkó-korszak – egy-két kivétellel mindenkit felvettek egyetemre, nagy szó volt. A budai József Attila Gimnázium akkor még a hajdan Szent Imre herceg nevét vise lő budai ciszterci rendi épületben fogadta a diákokat. 1948-ban államosítás következett, 1950-tól már a nagy költő nevét felvéve, köztük későbbi zseniális színészeket, zenészeket, költőket, írókat, egyetemi oktatókat, szociológusokat. Pedagógus legendák tanítottak bennünket. Palotás János, Vasbányai Ferenc, Divinyi Mihály, Nobel Iván, Gyürey Vera, Laurenszky Gusztáv, Ganczer Sándorné – mind fiatal emberek, persze a mi szemünkben őskövületnek tűnt némelyikük, még huszonéves, szép tanárnőink is. Ők is többnyire köpenyben, szolid pömpszben, olykor törpe tűsarkúban, rúzsozva, félénk illatú parfümmel. Lyukasórán ott kávéztak „civilben” a szemközti Sport szálló teraszán. Mindig szerettem volna tudni, vajon mit pletykálnak rólunk. Partizántól a papig Tanáraink között akadt mániákus nyugdíjazott partizán, nyelveket beszélő jól szituált úriasszony, okos pap és az avantgárd művészetekért rajongó fiatal értelmiségi. De abban egyetértettek, hogy szerették a diákokat, többnyire felnőttként kezeltek bennünket. Mivel két évfolyam volt csak koedukált, a lányok két egész évfolyam fiú kollekciójából válogathattak. Ha a mai oktatási helyzetre gondolok, sajnálom a gyerekeket. Az akkori tanároknak is voltak gondjaik, de másokkal és másért kellett megküzdeniük. Például ha valamelyikünk olyasmit írt az iskola újságjába, ami veszélyesnek tűnhetett – 56 időben még közel volt – és keményen szólt érte a kerületi KISZ-bizottság, akkor akadt, aki bátorítsa, egyben megvédje. De erről szélesebb körben nem esett szó, akit érintett, az is elhallgatta. Hol is esett volna róla szó? Szakkörön vagy a KISZ-rendezvényeken? Mintha valamiféle burokban éltünk volna a neobarokk palotában, amely az 1920-as évek vége felé épült, és avatásán jelen volt az akkori kormányzó is. Amikor szünetben végigrohantunk a folyosókon, az érettségi tablókon megakadhatott volna a szemünk az ifjú Latinovits Zoltán on, Bálint Andráson, Cseh Tamás on, Frenreisz Ká rolyon, Szombathy Gyulá n – de mi mind ezzel nem törődtünk akkor. A másnapi mateklecke meg a fizikadolgozat vonta el a figyelmünket. Kémia- és fizikatanáraink hamar belátták, hogy egy-egy osztályban jó, ha 8–9 gyerek érti, amit mondanak, és békén hagytak bennünket, nem erőltették, ami nem ment. Européer és stylist A tantervhez hál’istennek kicsit sem ragaszkodó, irodalmat, nyelvtant, pszichológiát, művészettörténetet és filmesztétikát Szervusztok, régi barátok Elek Lenke ÖTVEN ÉV Készült egy interjú Vasbányai Ferenc cel évtizedekkel később. Stefan Zweig et idézte, aki a maga bécsi iskolájáról így nyilatkozott: „Minden szellemi dolog iránt olyan szenvedélyességet oltott a vérembe, amelyet soha többé nem szeretnék elveszteni, és mindaz, amit azóta olvastam és tanultam, ezeknek az esztendőknek megszilárdult alapján áll. Igen, ez az igazi, a klasszikus gimnázium, amely egy életre szóló programot tudott adni. Ilyen volt az első találkozás órájában számomra a József Attila Gimnázium. A kezdeményező erő, a versenyszellem, a gondolatnak, az írásnak és a kimondott szónak a fontossága ott vibrált a mindennapok fölé emelkedő, ünnepélyességet jelentő közösségi megnyilatkozásokban.”
