Budapest, 2016. (39. évfolyam)
5. szám, május
BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXIX. évfolyam, 5. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV–XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Csontó Sándor, Hidvégi Violetta, Kirschner Péter, Mezei Gábor, N. Kósa Judit, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Sebestyén László (fotó), Török András (Simplicissimus Budapestje), Zeke Gyula Facebook oldalunk szerkesztője: Vadász Ágnes A szerkesztés mûhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1054 Budapest, Honvéd utca 3. E-mail: budapestfolyoirat@summa-artium.hu Honlap: www.budapestfolyoirat.hu Kiadja Summa Artium Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Török András 1054 Budapest, Honvéd utca 3. Telefon: 318-3938, fax: 318-3938 Lapigazgató Szűcs Andrea A BUDAPEST partnere a Városháza Kiadó Kiadóvezető: Csomós Miklós Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1. Telefon: 411-5000 Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését az NKA támogatja Tördelés: Görög Gábor Nyomdai munka: Pharma Press® Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Tűzoltó legyek vagy katona? (26. oldal) A hátsó borítón: Mátyás szép majorja (4. oldal) BUDAPEST 2016 május BUDAPEST ilyen-olyan ügyeiben nap mint nap repkednek petíciók. Ma már szinte kizárólag elektronikus formájú aláírásgyűjtések. A minap a Nagy Budapest Törzsasztal körül megint egyszer a hirtelen, központilag elhatározott óriásprojektekre terelődött a szó. Ekkor Simplicissimus azt találta mondani, hogy „az a nagy baj a posztkommunista országokkal, hogy itt a demokrácia olyan, mint egy félig sült cipó: az emberek könnyen mondanak mindenre nemet, de az igenek nagyon nehezen születnek meg.” Amire a józan Quietissimus azonnal rávágta: „Ahol nincs bizalom, ott nem sül készre soha a demokrácia.” Mindez azért került elő, mert (nem elektronikus, hanem hagyományos) aláírásgyűjtés kezdődött a Magyar Rádió épületegyüttesének védetté nyilvánítása érdekében, „Felhívás a Magyar Rádió épület-együttesének, szellemi és anyagi vagyonának megőrzésére, tartós védelmére és hasznosítására” címmel. Ez első látásra pont az ellentéte a szokásos dolognak, a tagadásnak: hiszen pozitív programot kínál egy érdekes (bár össze-vissza toldozott-foldozott) épületcsoport, illetve a benne található irat- és tárgy-együttes megóvására. A felhívás így kezdődik: „Az egyre üresebbé váló épületegyüttest szemlélve, a naponta felröppenő különböző hírek nyilvánvalóvá teszik a Civilek a Palotanegyedért Egyesület számára, hogy a Magyar Rádió épületegyüttese, archívumai sürgős védelmet igényelnek. Teljesen nyilvánvaló – legalábbis a saját értékeink megőrzésének fontosságával tisztában lévő, bármilyen szakmájú, felkészültségű személy előtt –, hogy itt most egy nemzeti emlékhely elpusztítása történik, ami nem nézhető tétlenül, ölbe tett kezekkel.” Az aláírásgyűjtő ív felsorolja, mely épületekre vonatkozik ez a követelés (közte van egy bunker is, amelyről kevesen hallottak), valamint a Rádió- és Televíziótörténeti Múzeum teljes anyaga és sok más. A javaslat egyik apropója a forradalom 60. évfordulója. Pozitív program tehát – de a mélyén ott rejtőzik megint csak a tagadás: mert erősen tartják magukat azok a híresztelések, hogy az épületegyüttes új gazdája az Országos Széchényi Könyvtár lesz. Képzeljük el, hogy az aláírásgyűjtők sikerrel járnak. A könyvtár verziót az illetékesek ejtik, a Bródy tömbből nemzeti emlékhely lesz idén, és döntés születik egy új intézmény megalapításáról. Kezdődhet a kitalálás, a tervezés, az építkezés, és öt év múlva megnyílhat a... mi is? Nevezzük Puskás Tivadar Élményközpontnak (PTÉ). Próbáljuk meg elképzelni a lakosság érdeklődését. Nem kétséges, hogy a körúton belüli iskolai osztályoknak jó lehetőség lenne különleges történelemórák tartására. De a hétvégeken? Életszerű az, hogy egy családban szombat reggel felkiált egy családanya: Tudjátok mit, gyerekek? Menjünk el a Puskás Tivadar Élményközpontba! A fodrásznál mesélték, hogy rettentő érdekes, a srácok is élvezték...? Simplicissimus úgy véli, hogy egy ilyen intézmény önállóan nemigen lehet életképes. Quietissimus ellenben tagadja, hogy a merkantil mérlegelés volna az egyetlen döntő szempont. Mármint mifelénk. De vajon nem lehetne-e jó kiegészítő funkciója egyik a másiknak? Ami ezt a konkrét esetet illeti, a Széchényi Könyvtár esetében ez nem is kérdés. Hiszen a nemzeti könyvtárak már régen nem csak könyveket és folyóiratokat, hanem hangzó anyagokat is gyűjtenek. Ebben az esetben a nyilvános akciónak arra kellene irányulnia, hogy az új funkció megvalósulása során már a programalkotáskor, később az építészeti tervpályázatban szerepeltessék a régi funkciónak való emlékállítást. Van erre Amsterdamban egy különösen jó példa. Az IJ tengeröböl partján áll egy hatalmas, a 2000-es évek elején nyílt szálloda, Hotel Lloyds a neve. Egykor a Kelet-Európából érkező, Amerikába induló turisták átszálló- és tetvetlenítő állomása, később évtizedekig javítóintézet volt. Nem tudjuk, hogy az eladásnak feltételeként szabták-e, hogy e régi funkcióknak emléket állítson az új tulajdonos, mindenesetre megtette. Az egyik lépcsőház valóságos kis múzeum lett, benne vitrinekben eredeti tárgyak, tervrajzok, vetítések. Van aztán egy másik felröppent hír is a Bródy Sándor utcai együttessel kapcsolatban. A közelben működő Színház- és Filmművészeti Egyetem is szívesen költözne ide. Ez a funkció megint csak jól összeegyeztethető lenne a Rádió emlékének, örökségének őrzésével. Egy ilyen intézménybe sok tan- és próbaterem kell. Semmi akadálya nem lenne annak, hogy a Tanterem szó helyett a Stúdió szót használják... Quietissimus a következőképpen summázta a dolgokat. Sokaknak lehetnek jó és jobb ötleteik. De egy olyan országban – és (fő)városban – ahol az értékőrzés lesz lassan az utolsó a döntnökök mérlegelési szempontjai között, felelőtlenség nem tiltakozni, ha katasztrófa fenyeget. Utolsó negyedszázadunk arra szocializált mindnyájunkat, hogy foggal-körömmel harcoljunk azért, amink még megvan. Azt persze érdemes lenne meggondolni, hogy jót akaró, nagyhangú kisegérként önállóan indulunk-e csatába, vagy beállunk valamelyik nagymacska mögé. Ám ehhez azt is ki kellene deríteni alkalomról-alkalomra, melyik elefánt kerül majd éppen a döntéshozó szerepbe. Reménytelen társasjáték? Szabálytalan szabályok? Pusztuló terepen? Igen. Ez BUDAPEST
