Budapest, 2016. (39. évfolyam)
4. szám, április - Jolsvai András: Rákos mezsgyéje
BUDAPEST 2016 április 11 képlet, sport-és egyéb telepek követik egymást, hogy aztán, a Váci út közelében átadják a helyet egy-két kertes háznak megint. Jobbról pedig legalább három (de inkább négy) különböző időben épült és jellegzetesen eltérő lakóteleprészlettel találkozhatunk, mire utunk végére érünk. Akárhogy is, a Rákos-patak két világ határa ma is, és gyanítható, hogy ez még sokáig így marad. Valaha – merengünk el még mindig a Tatai úti híd korlátja mellett – pecások hada lepte el a Rákos-patak partjait. Akkoriban tehát – vonjuk le a következtetést, mely korántsem biztos, hogy helytálló –, még volt hal a patakban. (Korábban meg, jóval korábban persze, még a névadások boldog korában, megannyi rák volt benne – már, ha hihetünk ennek a logikának. Igaz, akkor a Szilas patakban sok szilnek, a Latorcában meg latorcnak kellett volna lennie.) Mostanában halnak, horgásznak nyoma sincs, a teljes állatvilág, melyet sétánk során felfedezhetünk, mindössze néhány vadkacsából és egy macskából állott. A vadkacsák vidám vizisíversenyt rendeztek maguk között (komolyan, rövid nekirepülés után végigcsúsztak a víztükrön, aztán kezdték elölről), a macska pedig láthatóan kacsavacsorában gondolkodott, mindhiába. Induló merengésünkből egy óriásplakát riaszt föl, mely a jojó nélküli fogyást hirdeti: a részletekbe nem merültünk el. A patak két oldalán a virtuális járda egyik felét lebetonozták, ezt hívjuk mostantól bicikliútnak, a másik felét meghagyták partnak. Ezt jobbára ugyanaz a fű borítja, mint a meder oldalát, csak a sétálók, futók által kikoptatott ösvény földes: ideális terep a sportolásra. Vasárnap délelőtt van, enyhe koratavaszi napsütés, de sétálni még kabátos idő. Mindez azonban a futókat, gyaloglókat nem riasztja, lelkesen róják a köröket a patak mentén. S bár (rövid megfigyelésünk szerint) mindenkinek megvan a maga kedvenc partszakasza s persze távja is (az iramról nem is beszélve), megfigyelhető, hogy a többség jobb oldalon fut Zugló, s a balon a Duna irányába. (Mintha a hetvenes évek miskolci korzóján lennénk, ahol az úri közönség a szinház meg a villanyrendőr között sétálgatott minden vasárnap, odafelé az egyik, vissza a másik oldalon: a hajdani boltok előkelőségi foka szerint megkülönböztetve a kettőt, a Filléren és a Forinton.) A Röppentyű utca után találkozunk az első táblával, mely a terület jövendő felújításáról értesíti a lakókat. Lesz még aztán a Béke út után is, merthogy ez a két partszakaszi ütem készül el nemsokára, van látványterv hozzá, játszóterekkel, virágágyakkal, bicikli- és gördeszka-pályával, mindennel, mi szem-szájnak ingere. A helyiek is hozzászólhattak a projekthez, voltak lakossági fórumok és van e-mail-kapcsolat az illetékesekkel, sőt egy fél táblányi helyet is hagytak a helyszínen az alulról jövő kezdeményezéseknek. Aki hoz magával plajbászt, felírhatja például hogy (idézem) „ezt a kis zöld területet nem lenne szabad ennyire szétszabdalni!”, meg „a közösség nevében olyan parkot szeretnék kérni, ahol otthon érezhetjük magunkat”, a konkrétumok szintjén pe dig a közvilágítás javítása látszik a legfőbb igénynek lenni. Igaz, ami igaz, sötétedés után ma még nem ez a legbiztonságosabb része a városnak. Itt, a Béke út után enyhe ívet ír le a patak, s az út – nem meglepő – szolgaian követi a medret. Balra a Vasas sportpálya oldalirányú nyúlványai, jobbra a Fiastyúk utcai telep jellegzetes házai következnek, közöttük Pest egyik legbájosabb szoborkompozíciója, a Vedres Márk alkotta Béke kútja (mostanában az ifjúság kútjának hívják), négy, jellegzetes szabadidős tevékenységet folytató mellékalakkal: az egyik zenél, a másik olvas, a harmadik labdázik, a negyedik pedig vagy pingpongozik vagy tésztát szaggat: akárhogy is van, jókedvre deríti a járókelőt. Amennyire látom, szépen bánnak vele a felújítók is, dísze marad majd a megújított környéknek. A Váci út közeledtén jobbra már elegáns, új irodaházakat látunk – de balra még ott a régi Angyalföld, elhagyott üzemcsarnokok, rejtélyes pavilonok között járunk, van lövészklub és teniszpálya, kutyafuttató és frissen ültetett juharsor, szemben pedig egy égre törő gyárkémény, melyből már régen nem hömpölyög a füst. A patak a Váci út alatt folytatja útját a Duna felé – az már ott a Vizafogó, arra nem követjük tovább választott témánkat. Búcsúzáskor még felfedezzük, hogy a híd alatti meder gyalogosan is járható – épp egy piknikező társaság baktat odalent. Kívánjunk szép napot nekik! ●
