Budapest, 2016. (39. évfolyam)
1. szám, január - Somogyi Krisztina: ÁTÉRTELMEZÉS ALATT - Töredékek, narratívák, interpretációk: a közelmúlt építészetének kutatása
BUDAPEST 2016 január 11 Az oldalt szerkesztette a Budapesti Építész Kamara próbáltak lazítani az állami vállalatok szigorú kötöttségein – a Lifting the Curtain kiállítás mintha ezeket az egyedi próbálkozásokat kísérelte volna meg felmutatni –, de azért a magyar építészek nyolcvan-kilencven százaléka szűk keretek közé szorítva próbált meg jót létrehozni. Hogy miként működött akkor egy állami tervezővállalat? Ez milyen kontrollt, kötöttséget, béklyót jelentett a kreativitásban? Milyen partnerekkel kellett nap mint nap vitatkozniuk a megrendelőtől a hatóságokig? Ma mindez kevéssé ismert, pedig lényegi módon határozták meg a mozgásteret. – A nagy állami tervezőirodák többnyire feloszlottak, legyenek azok a vidéki központok helyi műhelyei vagy olyan híres helyek, mint az ÁÉTI, a LAKÓTERV vagy az IPARTERV. A KÖZTI, bár jelentősen átalakult, mégis működik, jelenti-e ez azt, hogy egy együtt lévő irat- és dokumentumanyag állt a rendelkezésre? – Az, hogy a KÖZTI ma is létezik és minden segítséget megadott a munkánkhoz, sőt finanszírozta ezt az évekig tartó kutatást és a könyvet, hatalmas pozitívum. Azonban ezt az intézményt is megviselte az átalakulás, az állami cégből részvénytársasággá válás folyamata. Én is dolgoztam ott, és tudom, hogy korábban elképesztő gondossággal őrizték a régi anyagokat. A privatizálás idején azonban volt pár év, amikor a költözködések, a szükségszerű létszámcsökkentés, a kisebb helyen való létezés miatt az irat- és tervanyag jelentős többsége elveszett, kiselejtezték vagy a rossz tárolás következtében tönkrement. Hivatalból a levéltárnak is át kellett volna adni az elévülő iratokat – ez sajnos nem működött. Állami levéltárban és a Fővárosi Tervtár gyűjteményében csak elvétve lehet fontos dokumentumokra rábukkanni. Viszont 1974-ben, a 25. évfordulóra a KÖZTI publikációkra és a vállalat irattárára alapozva megíratta a saját történetét Czagány Istvánnal, aki műemlékekkel foglalkozó kolléga volt a vári irodában. Ebben a vállalati mérlegek és a gazdasági mutatók is szerepeltek, ilyen fontos tényeket ma már sehonnét sem tudunk megszerezni. Mi tehát publikációkra alapoztunk: átnéztük a szakmai sajtót, beleértve a kevésbé ismert lapokat is, mint a Műszaki Tervezés vagy a Magyar Építőipar. A KÖZTI-nek saját újságja is volt 78–85 között, az Opeion, ebből is maradtak példányok. Ezek nagyon fontos források voltak például a vállalat működésére nézve. – Az Építészeti Múzeum anyaga ma dobozokban áll, honnan tudtatok még segítséget kapni? – Ezek a dokumentumok valóban elérhetetlenek. Áldatlan állapot. A munka indításakor, gyakorlatilag az utolsó pillanatban kaphattunk még tőlük anyagokat. Ezeket korábban a szocreál kiállításokra kérték kölcsön a tervezővállalatoktól, aztán nem adták vissza. Szerencsére, mert így megmaradtak. A KÖZTI gyönyörű tervei az 50-es évekből is ezért voltak tanulmányozhatók. Az Építészeti Múzeum jelen állapota nagyon szomorú – tulajdonképpen leálltak az új kutatások, mert az anyagok nem hozzáférhetőek. Winkler Barnabás a HAP-ban hosszú éveken keresztül szervezett kiállításokat a korszakból, de ez a magángaléria is bezárt sajnos. Igaz, a FUGA-ban a múlt hónapban még nyitott egy Szabó István kiállítást, amit szintén az Építészeti Múzeumtól sikerült valahogy megszereznie. Folyik – bár most megakadt – Petróczi Gábor gyűjteményének a feldol gozása. Építészettörténészként ő a 45–56 közötti időszak társadalmi beágyazottságát kutatta: építészet és politika viszonyát vizsgálta, és elképesztő anyagot gyűjtött Bőrgyógyászati Klinika, Budapest, terv: Kiss E. László, 1963
