Budapest, 2015. (38. évfolyam)
3. szám március - Horváth Júlia Borbála: REGGEL - Állóképesség
nyomatékot jelenlétüknek; nagy a huzat errefelé. „Ez az igazi országgyűlés, ez az őszinte hang, itt bárki szót kap...” Szót még csak-csak, kenyeret kevésbé, főleg, hogy a jelenlét elveszi az időt a tényszerű kenyérkeresettől. „Már akinek van hol keresnie...” Megkedvelvén a szabadtéri műfajt, éppen szemben vert tábort egy másik mozgalom, ők hitel helyett lassan hotellel álmodnak éjszakánként, legalábbis, ha a devizahitelükre gondolnak. A szócső legalább annyira elszánt, mint a szomszéd, akiktől lehetőség szerint elhatárolódnak. „Igen, igen, mi is itt alszunk, de nem itt lakunk...” A megmondók között nem látszik átjárás, a langyos szélben ki-ki kiül a saját portája elé, s néz farkasszemet a hasonszőrűkkel. „Az amerikaiak pénzelik őket...” – fújja jobbról. „Az oroszok pénze lik őket...” – fújja balról. Frontok jönnek, aztán mennek, végül kirajzolódik a békítő párhuzam: „Bezzeg mi huszonnégy órában és ingyen őrizzük őket!” A gondolat hamar elharapódzik, az egyéni civilparádékról nem beszélve, és a történetek egyszerre mesélődnek, a hangok egymás fölébe kerekednek, végül konszenzus születik: „Mi a feléért is elvállalnánk, mint amennyit ezek a ficsúrok kapnak.” Az őrszemnek pillája se rezdül, pengeszájjal tartja magát a szabályzathoz, a fülét nehezen tudná becsukni, de ha szükséges, a néhány méterrel odébb várakozó rendőrkollégák azonnal a segítségére sietnek. „Vagy inkább mi az övékre...” Ki tudja, az oldalajtók mögött mekkora az egyenruhás készültség. A jó díszőr azonban nemcsak a lábát csapdossa az aszfalthoz. Amikor feljön a Duna, a Kossuth téri fehérek, pirosak, de még a palotás zöldek is láncaikat levetve dolgoznak az árvízvédelemben. „A fel adatot, jelentem, elvégeztük! Semmi volt, ehhez képest...” A szakaszvezető elégedet ten körbenéz legénységén, másnap a téren, szokott rendben folytatódik a szolgálat. A szárazföldi díszelgés meghatározott koreográfia szerint zajlik. Az őrök félszemmel követik egymás rezdüléseit, elég összenézni, és indulhat a sétakör a zászlórúd körül. „Hideg van. Hideg... Meleg van. Meleg...” Nagyjából ennyi társalgás fér a találkozásba, a válaszra egy percet kell várni, mire újból találkoznak a körpálya meghatározott pontján. „Az órát és a látogató lányokat né zegetni ti-los...” A negyvenedik perc táján érkezik a holtpont, s vad vonzalom támad minden élő iránt, aki ha szegényesen is, de szabadon mozoghat a világban. Leginkább a koronaőr piros alegység irigylésre méltó, nekik fedél van a fejük fölött, és a palotaőr zöldek, akik a budavári fogadásokon állják a sarat. „Ott aztán pisszenés sincs. És sok a túlóra...” Következő kanyar indul, előző válasz érkezik: „Lehetne rosszabb is...” Vagy: „Le hetne jobb is. Például pihenjben pihenni...” Nem elhanyagolható szempont, amikor szorít a bakancs. „A díszszemlére taposom...” Mindenki megtalálja a napi bosszankodni valóját, az ólommásodpercek gonosz gnómmá nevelik az időt. A mozgalmár békétlenek nem adják fel, a kitartás hosszú óráit színezendő eljátszanak a gondolattal, mit veszítenek azzal, ha nem kérik felvételüket az aranyéletű katonák közé. „A dísz-felve zető, egy mezei őrmester bére bruttó száznegyvenezer körül van. A főtörzsé kétszáz. Szakaszvezető, tizedes, százhúsz, legénység: száz-száztíz – kábé. Elégedett vagy?” Hogy lenne, látja már, hogy disznó kizsákmányolás folyik ott is, és már a saját bőrén érzi, micsoda igénybevétel egész nap ácsorogni, elviselni a rengeteg kíváncsi tekintetet, az ostoba kérdezősködést, és állandóan a központi parancsnak engedelmeskedni. „Akik odabent ülnek, azokat kellene ideállítani! Katonák, mi megvédjük a ti jogaitokat is, álljatok át!” „Állunk, állunk, de majd szolgálat után, addig tessék kicsit hátrább húzódni...” Leg inkább az agarakkal. Járműforgalom nem lévén, jelentősen megnőtt az errefelé szaglászó kutyapolgárok száma, kedvenc területük a bús-Batthyány szoborcsoport és a nemzeti kőtár környéke. Ahogy melegszik az idő, a tér sarkában kivirulnak a teraszok, színes sálakat és szófoszlányokat visz a szél, tavaszgyógyszerből elég egyetlen adag a javuláshoz. Várható mellékhatás a csökkenő elégedetlenség, és a növekvő gazdaság, született békétlenek részére éppen fordítva – amire azonnal érkezik riposzt, és sosincs vége a dalnak. „Parancsol még egy kupicával?” Az utcai talponállót eredetileg cigizéshez alakították ki, de előbb-utóbb poharazás lesz belőle, a fázósabbak pokrócszolgáltatást vesznek igénybe, a nagyja legényesen, ingujjban támasztja a falat. Kell a melegség, alkalmi párocska az oldalsó padsorban belefeledkezik a délelőttbe; hogyan is foglalkozhatnának a világ bajával, ők már megtalálták a tökéletességet. ● 7 BUDAPEST 2015 március
