Budapest, 2015. (38. évfolyam)
1. szám január - Buza Péter: TÁRGYESET - Csengőnégyes
volt. Menniük kellett. A nyitott vagonajtón látta jól a papa, jön a Tóth doktor! Ismerték egymást, a háború előtt többször is lejárt udvarolni az apám az anyámnak. Lökögette a sötétség felé a családját, szégyen! Csak meg ne lássa őket! Elkésett. A doktor finoman meghajolt: Megkérem, bátyám, Jolika kezét. Leszálltak, hazamehettek. Megvolt hozzá akkortól a jog: a cseppet sem tót férjjelölt. Noha Tóth persze. Negyvenhétben születtem. Három-négy éves voltam, amikor elkezdték az apámat piszkálni a vagyona miatt. Voltak földjei, házai, főleg az apja után, de a maga igyekezetéből is. Újra és újra lefoglaltak valamit, ilyenkor pár napra, hetekre el is vitte a fekete autó az Andrássy útra vagy Kistarcsára. Mikor hogy. A végén ez a ház és kert maradt a miénk csak, meg a félelem, hogy ezt is elveszik. Rendelő, három szoba, satöbbi. Azóta tudom, hogy én ehhez az épülethez soha sem fogok hozzányúlni. Mindennek úgy kell maradnia, amíg élek, ahogy az apám idejében láttam, láttuk, éltük. Sajnos, az ágyamnál nem tudok már csengetni a feleségemnek a kávémért, egyszer talán megpróbálnám, ha merném, hogy megtudjam, mi történik utána... Mind a négy testvérem diplomás. Én is nekivágtam volna, de ehhez túl korán jöttem a világra. Mikor érettségiztem, még szigorú volt az osztályéberség. Öcséim, húgom – hatvan éves volt az apám, amikor az ötödik gyereke megszületett –, a kádári konszolidáció korszakában jutott el addig a küszöbig, amin én elbotlottam. A Fazekasba jártam, kitűnőre érettségiztem. Kedvenc tárgyaim a fizika meg a biológia voltak. Apám biztatására, ő ehhez is értett, a fogorvosira kéredzkedtem volna. Ott ültünk srácok a felvételiztető szoba előtt. Izgultok? – kérdeztem. – Dehogy. Az apám szochazás. – És Te? – Ötvenhatban az apám megvédte az országot. Tőlem ugyan nem fognak kérdezni semmit. De tőlem kérdeztek. Azt mindjárt először is, hogy tagja vagyok-e a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek. Hát nem voltam. Pedig úttörő is szerettem volna lenni. De az se voltam. Apám szigorúan tartotta magát az elveihez. Eszembe se jutott, hogy szembeszálljak vele. Akit mind az ötünknek magáznunk kellett. Aki nekem mindig azt mondta, mikor már nagyobbacska meg félfelnőtt voltam: Józsi, ne legyenek ambícióid! Ne akarj érvényesülni! Ne gyűjts vagyont! Ne akard sokra vinni! Mindent elvehetnek, és akkor el is vesznek tőled. Hát én betartottam egész életemben a reguláit. ● 5 BUDAPEST 2015 január
