Budapest, 2015. (38. évfolyam)
2. szám február - Buza Péter: TÁRGYESET - A kép szobám falán
ismerik Lőrincen), és amelyben a család élt nyaranta, egészen az államosításig, amikor nagy kertes úttörőház lett belőle. Hogy ez utóbb említett két festményről is közreadhatunk egy-egy reprodukciót, az Lindner Magdolna művészettörténész nek köszönhető. 1984-ben Györgyi Gézáné kérésére a harmadik Bókay Árpádék rózsadombi lakásán lefotografálta őket. De mire néhány évvel később megfelelő felszereléssel visszamehetett volna, Árpád már nem élt, özvegye pedig kiköltözött leányaikhoz Párizsba. Magával vitte az ősök képeit is. Azóta ő is meghalt, a család tudomása szerint Bókay Kati nál függnek a falon, valahol Amerikában. Van (volt) itt (ott) egy, a tárgyunkhoz szorosan kapcsolódó másik olajkép is. 1870 körül Than Mór lefestette az akkor már híresen-szépnek a képen se látszó Deák (Witt) Szidóniát azaz Herrich Károlynét is. Az igazi az igazi... A művészettörténet berkeiben csak bő háromnegyed évszázada számon tartott híres portrét – Györgyi festményét Szidóniáról – a harmincas évek közepéig a család birtokolta. Lőrincről a jeles műgyűjtő Túroczi Sán dor vásárolta meg. 1938-ban lesz a Fővárosi Képtár kiállítási darabja. Györgyi Gézáné idézi Kopp Jenőné történetét egy jelenetről, amelynek Kopp Jenő , az emlékező férje, a képtár akkori igazgatója volt a tanúja, sőt szereplője: „Mikor a Szidónia portré a Fővá rosi Képtárba került, egy nagyon idős hölgy állt meg a kép előtt és könnyezett. Az igazgató tapintatosan megkérdezte, segíthetek valamit? – Köszönöm, csak azért érzékenyültem el annyira, mert itt láttam viszont édesanyám arcképét, amit az örökösök eladtak.” Herrich Szidónia 1863-ban született (és 1947-ben halt meg). Különös fénytörést ad a fenti mondatoknak, hogy a Bókay családban tartja magát a meggyőződés: Györgyi Alajos remekét éppen ő maga, Szidi mama adta el annak idején, nem pedig a megfeddett „örökösök”. Létezik továbbá egy olyan változata is az adásvétel históriájának, hogy a család másolatot készíttetett a festményről, s azt adták el a műgyűjtőnek. Az „igazi” ott maradt a lőrinci villában. Rácz Dánielné maga meséli el ezt a históriát, hozzátéve: Szidi mama halála után Herrich Szidónia Bókay Judit nevű leányának a férje, Vere bély László megvizsgáltatta szakértővel az akkor még Lőrincen függő portrét, és a művészettörténész megállapította: az a másolat. Hogy mi történt ezzel a példánnyal később? Nem tudjuk. Kopp fedezte fel a magyar piktúra talán legszebb biedermeyer portréját a közönség számára. 1942-ben publikálta a képet először a szaksajtóban. Később a Magyar Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe került, onnan pedig az 1957-ben megalakult Magyar Nemzeti Galériába. 1967-ben bélyeg készült róla, aztán képeslap. Reprodukcióját rendszeresen beválogatták reprezentatív összeállításokba. Sztárja lett a magyar portréfestészetnek. És – hogy visszaérkezzünk Rácz Dánielné nappalijába – készült a Galéria eredetijéről még egy másolat. (Pontosabban ez az egy biztos, hogy elkészült). Lakása főhelyén hirdeti az ükunoka hűségét, tiszteletét. Bizonyos Ságody Ambro festette meg, aki dr. Rácz Dániel jóbarátja, a Bókayaknak is távoli rokona volt. Szakmájára nézve kelmefestő, s mellette szorgos amatőr. Úgy is, mint a xilofon rendszeres megszólaltatója, és úgy is, mint az ecset szintén rendszeres nem-hivatásos mestere. ● 21 BUDAPEST 2015 február Herrich Károly és anyósa Györgyi Alajos baráti szívességből készített festményein Than Mór ilyennek látta a négygyermekes Deák Szidóniát Szidónia húga, Herrich Melánia életvonala az Eleőd családban folytatódik. Az ismeretlen festő művét az ősanyáról Eleőd Ákos családja őrzi Bókayné Herrich Szidónia
