Budapest, 2015. (38. évfolyam)
2. szám február - Horváth Júlia Borbála: REGGEL - Győztünk!
Azt nem lehet mondani, hogy méhkasnyi nevező lepné el a futópályát, azt viszont igen, hogy ennél barátságtalanabb reggelre ritkán virrad Budapest. „Ez a rideg, nyálkás aszfalt a legrosszabb. Se nem locsog, se nem fagy...” – bosszankodik a főszervező, neki bizony nem mindegy, milyen körülmények között állja végig a négy órát, mire az utolsó próbálkozó is ledugókázik. „Fölhúzod az ujjadra a csomag ban kapott szerkezetet. Az ellenőrzőpontoknál bedugod a nyílásba, s csodát láss, megmérődik a teljesítményed! Akinek nincs rajtidőpontja, az értelemszerűen megfosztja magát a célidőtől is.” Profi és amatőr egyforma bánásmódban részesül; üdítő, ananászkonzerv és csoki jár a túlélőknek, a kísérők, bámészkodók a hazaiból morzsázgatnak. Hajni néni időben kiült a placcra, szívességből kölcsönkapott egy kockás plédet. Ő vitte egykoron a pálmát, vagyis a térképet e tájon. Futott reggel, este, ünnepnapon, örömében és bánatában, s mint örökös kerületi bajnoknőnek, ma már alanyi jogon jár neki a műanyag zsöllye. „Csinosak vagytok, és jó a cipőtök!” Végigsimít göbös térdein, a léle geztető testmezről és a lábbarát forma-zokniról nem is hallott. A műtérkép viszont tetszik neki, buksi szemmel követi a koordinátákat, végül a telefon- iránytű- fényképező- és számítógép megkönyörül, s emberi hangon szól: „Indulhatunk? Balesetmentes közlekedést!” A nevezők bólintanak, a kocák mellett kockák is rajthoz állnak, akik GPS segítségével kívánnak megbirkózni a felderítők ősi mesterségével, a papírtérkép csak összeizzadódna a sok fogdosástól. Halászbástya (emelet!), Tabán (Naphegy utcasarok), Szabadság szobor (talapzat), visz szaúton a Kiscelli kastély érintésével követik egymást a kontrollpontok. Ki hogyan jut el odáig, becsületbeli ügy. „Ha már eljött, ne buszozzon! Legjobb revizor a lelkiismeret és a rendszeres edzés.” Az indulók szeme előtt a régi toposz lebeg, amint a hírnök hegyenvölgyön gyaloglábbal átkelve, utolsó leheletével odaveti: „Νενικήκαμεν ! ” Vagyis: neni kékamen, győztünk! Bár ezúttal legföljebb a neniké lehetséges, mivel a mai versenynapon a huszonegy kilométeres táv, a félmaraton teljesítését hirdették meg, a tervezett szintidőt kérettetett előre közölni. De ne szaladjunk előre, mert a Mecenzéf és a nem is annyira Szeréna utca sarkán apró bonyodalom adódik. Az egyik villából éppen költöznek a szomszédos másikba, sok a rács és gáncs, a kolbászkerítést mégsem rombolhatják le, hogy a tölgyfa tálalót és a faragott baldachinost Győztünk! szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László A fogadalmak egyik leggyakoribb témaköre a testedzés. Az iszonyatos lustaság szorgalmasan tódítja a mentségeket, megoldhatatlanabbnál megoldhatatlanabb helyzetek adódnak; a kifogástaláló alibije tökéletes. Közben petyhüdik a kar, a láb, elvásódik az elme, savanyodik a kedv, végül a külalaki tényezők (értsd: hiúság) megelőzik a bel-alakiakat, s irány a pálya. Első megpróbáltatás a reggel nyolc harmincas gyülekező vasárnapi rendje, feladat: tájékozódási futás a bel-budai kerületekben; sétálni, segédeszközt használni szabad. A rajtnál fölsorakoznak a felkészült és a kocaversenyzők; edzőnek és tanítványnak ma különösen borús a tekintete. 2 BUDAPEST 2015 február REGGEL