Budapest, 2015. (38. évfolyam)
9. szám szeptember - Simplicissimus Budapestje
Simplicissimus Budapestje BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA A Báthori Kávézó és Ételműhely, a dolgozók saját szavaival A Báthori Ételműhely (először „életműhely-nek” olvastam) tesztüzeme tavaly novemberben indult, akkor még becsületkassza alapján működött a hely. Azóta egy tucatszor étkeztem ott, sportot űztem abból, hogy mindig más napszakban menjek. Nem értettem, miféle helyre csöppentem, kicsit mindig bosszankodtam. De mágikus erővel vonzottak ezek a nyilvánvaló amatőrök, kezdő szolgáltatók. Főleg a belőlük áradó emberi minőség, a sok mosoly, a túláradó öröm. Kik ezek? Kisgyerekes anyák, akik már nem bírták otthon? Távoli unokatestvérek? Gimnáziumi osztálytársak? Mint kiderült, nem tudtam kitalálni. Waldorfos anyukák, akiket nem véletlenül hozott össze a sors. A középpontban Kati áll, ő szeretett volna először Új-Zélandon kávézót nyitni. A terv kútba esett, maradt a pesti helyszín. (A beszélgetést 2015. augusztus 5-én folytattuk.) Kati mondja: Évek óta az egyik legizgal masabb kérdés számomra, hogy hogyan hat a táplálkozás a szellemi működésre. Rudolf Steinertől, a Waldorf iskolamodell kidolgozójától megkérdezte egy tanítványa, hogy lehet az, hogy az emberek teli vannak tervekkel, melyek töredékét sem valósítják meg? A Mester azt válaszolta: A nagyipari mezőgazdaság vegyszerei kiölték a földből a mikroorganizmusokat, amelyek a tápanyagtartalomért felelősek. Ezek a minimális tápanyagtartalmú növények az ember számára csak annyi energiát adnak, amennyi a testet egyben tartja, de a kreatív, fokozott agyműködésre már nem elegendő. Lassan-lassan érett meg bennem, hogy most az egyedüli jó irány számomra egy olyan helyet felépíteni, ahol a létrehozott ételek hozzáadnak az emberek életéhez, nemcsak fenntartja őket egyik étkezéstől a másikig. Erika mondja: Katival 23 éve vagyunk barátok, együtt kezdtük az első lépéseket a hely kialakításában. Összesen 56 üzlethelyiséget néztünk meg, az egész tavalyi nyarunk a kereséssel telt. A legfontosabb szempont az volt, hogy fa álljon az üzlet előtt, ne tűzzön be a nap, széles legyen a járda és tiszta, ne legyen nagy forgalom. Ez meglepően kevés helyen teljesíthető. Amikor a Báthori utcába beléptünk, tudtuk, hogy ez a mi utcánk, itt minden teljesül. Fél évig építettük, rendeztük be az üzletet, eddig tartott, mire minden megálmodott darab a helyére került. Itt minden bútor természetes anyagból, kézzel készült, ami érződik is a hely kisugárzásán. Fontos volt, hogy olyan emberekkel működhessünk együtt, akikben él egy mély emberszeretet, vendégül látási öröm, akik értik, hogy az ételből csak a legjobbat szabad és érdemes adni. Tudták ezt rólunk ismerőseink, barátaink, és mindig pont a megfelelő „lányok” léptek be az ajtónkon. Eszti mondja: Kislány korom óta adni akartam, rájöttem, hogy ennek az a módja, hogy finom ételeket főzök és süteményeket sütök. Én a hagyományos magyar konyhát ismerem a legjobban. Nagyon szeretem ezt csinálni, és szeretek itt lenni. Egy helyről álmodtam, ahol főzhetek. Kati meg nagyon keresett valakit, aki szerelemből főz. Egy közös barátunk, egy szülőtárs ajánlott be ide, kaptam egy telefonhívást, jöttem és azonnal „összerezegtünk” Katival és Erikával. Mindannyian úgy gondoljuk, hogy jót szeretnénk adni, jó alapanyagokból, és jó szívvel, jó kedvvel olyan ételeket, amelyek hozzáadnak az emberek életéhez. Mindennek az alapja az emberszeretet. Mindenki egy kicsit más szeletét tudja jól a dolgoknak. Nikó mondja: Nem ám a vak véletlen, ahogy ide kerültem, Eszti bevonzott ide, és azóta is jól a helyemen vagyok. Az étkezés-étkeztetés mindig szívközépre hangoltan volt bennem. Sütünk-főzünk, átadjuk annak örömét, a kész ételben valami jó energiát. Mindannyiunk igénye volt megtalálni az értéket, olyan munkát választani, amit szívből tudunk csinálni, egymást is tanítva, inspirálva. Az örömfőzés lett közös kincsünk. Kisgyerekes anyák vagyunk, akiket különösen érdekel az az értékőrzés, létrehozás, illetve, hogy átadjunk valamit magunkból egy másik embernek. Úgy gondolunk erre a helyre, mint ami jobbá teszi életünket-ételünket, ahol az alkotás főzött nyelvén tudjuk kifejezni magunkat. Kerekítünk egy olyan világot, ahol forgunk a tűzhely közös középpontja körül. Titkos fűszerfiókokat nyitogatunk, vendégeink karnyújtásnyira, szívkamránkkal várjuk az eredeti megoldásokat keresőket, kedvelőket. Ágota mondja: Waldorf iskolában taní tok, ahonnan most egy pihenő évet vettem ki, amit mindenképpen a vendéglátásban akartam tölteni, mert szeretem ezt a környezetet. Nagyon fontos volt, hogy milyen helyre megyek, milyen ott a szemlélet. Közös ismerősök ajánlották a helyet. Amikor beléptem és körbenéztem, rögtön otthon éreztem magamat. Nagyon fontos, hogy tápláljuk az embereket, ne csak etessük őket. Remélem, olyan magokat ültethetünk el, amelyek majd kicsíráznak. Nagyon megragadt bennem, amit Kati mutatott az egyik első nap. Egy táblázat egy szakkönyvből. 100 gr hagyományosan vegyszeresen termesztett saláta vastartalma 9, a bioé 516 (!) egység. De a spenót, amiről azt hittük, hogy jó sok vasat tartalmaz 16 James Shokman felvétele
