Budapest, 2015. (38. évfolyam)
9. szám szeptember - Szántó András: Budai kirándulás
BUDAPEST 2015 szeptember 4 Mindenekelőtt egy fotót mutatok be egy kiránduló társaságról, amelyben írók-költők és más vegyes foglalkozású emberek verődtek össze a hűvösvölgyi Nagyréten az 1910-es években. A képen láthatók érdekessége az öltözetük: polgári, „utcai” ruhák, pedig a notórius kirándulók akkor már bakancsos, hátizsákos, rövidnadrágos és túrabotos felszerelést hordtak. Hűvösvölgyben Annyit tudok a fotó hajdani tulajdonosától, hogy az ülő sorban balról a második hölgy Czóbel Minka, mögötte áll girardi-kalapban Babits Mihály . Babitsról rengeteget tudunk és beszélünk, a költőnő azonban nagy rejtélye és méltatlanul mellőzött alakja 20. századi irodalmunknak. Szepesi Attila Az anarcsi boszorkány – Czóbel Minka varázslásai című írásában a következőképp foglalta össze életútját: „Évekkel Ady költői forra dalma előtt élt a Szabolcs megyei Anarcspusztán, a világ végén egy különös boszorkány. Egy istenáldotta költő, Czóbel Minka, irodalmunk egyik legnagyobb, legtitokzatosabb varázslója, akiről közvéleményünk láthatóan nem akart és ma sem akar tudomást venni. Megelőzte pedig a korát, több köze volt metafizikához, illanó sejtelmekhez és századvége-hangulathoz, mint bárki másnak. Azon az áttörhetetlennek látszó falon, mely Arany János varázslatos világa és az Adyé között húzódik, s melyet évtizedekig hiába ostromoltak a magyar poéták, Czóbel Minka szabadon átjárt, mint egy test nélküli tündér, aki – ha neki úgy tetszik – szellemalakot ölt. Átjárt a falon, legalábbis átszellemült pillanataiban, mert kevés olyan költője volt valaha is a magyar Parnasszusnak, aki egyenetlenebb életművet hagyott hátra, mint ő. Ám ahhoz kétség nem férhet, hogy ez a testi valójában rút boszorkány, ez a sugallatai és spirituális színérzékelése szerinti nő-Verlaine olyan verszenéket hallott meg, és a magányos szellem olyan sóvárgását fogalmazta dalokká, az ezredvégi széttöredezettségben is olyan misztikus áhítatú és démoni fényudvarú szavakat mondott ki, melyek ma is modernek.” Budai kirándulás Szántó András A meleg mindenkit szinte „kihajt” a nagyvárosból. Gyerekkoromból legalább is arra emlékszem, hogy ha nem nyaraltunk, ilyen jó időben akkor is kimentünk szabadnapon, hétvégén a kőrengetegből a hegyek közé – sokszor Hűvösvölgybe, bár az nagy utazás volt az Egyetem tértől, ahol laktunk. Jólesett a hűsebb levegő, és jó volt látni, hogy más családok és társaságok is kijöttek a frissen csapolt sör és a hozott szendvicsek, illetve a budai erdők vonzásának engedve. Most néhány hajdani képet mutatok a Hűvösvölgy körzetéből, ahol hat-nyolc jól működő, teltházas vendéglő is jelzi a környék akkori vonzerejét. A Phöbus műterem fotója a kiránduló társaságról 1910-ből
