Budapest, 2015. (38. évfolyam)
7. szám július - Simplicissimus Budapestje
túl közel helyezték el egy fához. Este egyszerűen észrevehetetlen. Kicsit utánaolvastam: volt-e valami speciális a mű születésében? Hát volt... Valamelyik állami szerv, feltehetőleg a Külügyminisztérium, megkereste Lady Valerie Soltit, a maestro özvegyét, hogy szobrot állítanának a férjének, egyben elküldték néhány szobrász portfolióját. És ő Párkányi Raab Pétert választot ta, a Nemzeti Színház melletti szoborpark hat művének realista alkotóját. Kérdés, ez a választás mennyire teljes körű tájékoztatás után történt, illetve hogy a hatóságok elküldték-e az esztergomi Ister-kút, a mátészalkai Wass Albert-szobor, illetve a kaposvári Trianon-emlékmű képeit. Vagy legalább a Nemzeti Színház homlokzati szobrait. Amelyek már nem a bronzzal biztos kézzel bánó hagyományos szobrászt, hanem egy „magasabbra törő”, a „saját korára reflektálni akaró”, nagyon bizonytalan ízlésű, motívumhalmozó, az erőteljesebb plasztikai gesztusokat nélkülöző szobrászt jellemeznek... Mielőtt lesújtó véleményemet így világgá kürtöltem volna, kifaggattam egy köztéri szobor-specialista kritikus barátomat, anélkül, hogy elárultam volna saját véleményemet. Ő először kitérő választ adott, hogy milyen jó az elhelyezés, hogy ilyen közel van a fához – hogy kapcsolatban áll vele, szinte összeérnek. Hozzátette még, hogy a könnyed nagyvonalúság hiányzik a szoborból, és a fej „rátétként hat”, meg hogy a nézőben felerősíti a szokatlannal szembeni ösztönös idegenkedést, amit a rendhagyó – és „kissé torz” – kompozíció láttán elsőre érez. A szerencsétlen Liszt Ferenc tér A Liszt Ferenc tér szobor szempontból egyébként is katasztrófa sújtotta területnek számít. Az Andrássy út sarkán álló Ady-szobornak stílusát tekintve egyértelműen a Szoborparkban volna a helye. Budapest leghazugabb portrészobra: a zseniális, tabudöntögető költőt, alkoholfogyasztás- és kölcsönkérés-bajnokot mint fegyelmezett népvezért ábrázolja (Csorba Géza , 1960). Aztán Liszt halálá nak évfordulójára ide került a romantikus zongoravirtuóz édeskés, de jól eltalált, lendületes szobra, ezt 2012. július 10-én csaknem elpusztította egy idős platánfa rázuhanó vastag ága. Csak az építészeti körítés tört darabokra, s ezt másfél évig tartott pótolni. (Marton Lász ló, a szobrász eredetileg az Ady-szobor helyére tervezte alkotását, de ezt a hatóságok nem támogatták.) Itt van aztán a legnagyobb rejtély. Hogyan került ide minden idők legkevésbé sikerült József Attila szobra? A nagy költőnek tudtunkkal csak annyi kapcsolata volt a térhez, hogy szeretett az egykori Japán kávéházba járni... A szoborra eredetileg a Kész a leltár című verset akarták rávésni, de ez elmaradt (Gyurcsek Ferenc , 2006). És ne feledkezzünk meg Strobl Alajos magasan trónoló Liszt-szobráról sem, amely a Zeneakadémia homlokzatán a papi ornátust viselő, idős, bibircsókos zeneköltőt ábrázolja, nyugodt, ülő pózban. Ehhez a szoborhoz nem ér fel – nem csak a szó szoros értelmében – egyik későbbi alkotás sem. Háromfajta zsánerszobor A (vélt) rossz minőség osztályozása a rosszmájú budapesti sznobok nagy mulatsága. Mint képzeletbeli egyesületük elnökségi tagja, én is szeretek ilyesmivel foglalkozni... Előrebocsátom, én a kortárs, de érthető és szerethető szobrokat kedvelem, nem a lila fajtákat. Régebben egyszer már elmélkedtem itt erről: a maiak azok, amelyek mostanság készültek, de ezek közül kortárs mű az, amely elgondolkodtató, amely utal a jelenkor problémáira. A zsánerszobrok ilyen értelemben nem kortárs művek – ha mégis arrafelé próbálkoznak, annak általában rossz vége lesz: modernkedés, motívumhalmozás és hasonló hibák, sőt bűnök. A budapesti zsánerszobrokat a magam részéről három csoportba szoktam osztani. Mindjárt példákat is hozok fel rájuk. Ezúttal fotókat nem mellékelek. Fókuszáljunk csak a jó példákra. a) Ártalmatlan (kedves, megmosolyogtató, turistakedvenc). Pl. Kis királylány (Duna-korzó), Pocakos rendőr (Október 6. utca–Zrínyi utca sarok), Kutyás lány (Vigadó tér). b) Erőtlen, karaktertévesztő fajta (egy iskolás is látja, hogy nem hasonlít, pedig szeretne). Pl. Batthyány Lajos (a róla elnevezett téren), Nagy Imre (Vértanúk tere), Ko vács Béla (A Kossuth tér átépítése mi att feltámadását várja egy raktárban. A hírek szerint valahol a közelben újra felállítják.) c) Rettenetes fajta (ez munkacím – tudom, ennél kifejezőbb név kell, itt egy sikerületlen ötlethez való téves ragaszkodás, kirívó esetlenség borzolja a kedélyeket). Pl. Hofi Géza (Pesti Broadway, a volt Mik roszkóp Színpad előtt), Kálmán Imre (Az Operettszínház előtt üldögélő bronzszobor, mellette nyitott laptop!), Cseh Ta más (A Gellért téren, elmondhatatlanul bárgyú – itt már maga a szoborállítás gesztusa rettenetes: a nonkonformista bárd hányna az ötlettől.) A kortárs szobrászat csúcsai Magyarországon Kifaggattam szoborspecialista ismerősömet az ő kedvenceiről. (Rossz példát nem akart mondani.) Maga is meglepődött. Három emlékmű jutott eszébe. a) A pesti rakparton sorakozó gazdátlan vascipők (Pauer Gyula és Can Togay műve, 2005), b) A katyni mártírok emlékműve Óbudán (Széri-Varga Géza és Széri-Varga Zoltán műve, 2011), c) és persze az 1956-os forradalom és szabadságharc központi emlékműve az ’56-osok terén (i-ypszilon alkotócsoport: Emődi-Kiss Tamás, György Katalin, Horváth Csaba és Dósa Papp Tamás munkája, 2006), Ehhez hozzátenném a 301-es parcella emlékművét (Jovánovics György , 1992). A kortárs szobrászat ügyét érdekes módon két szabadtéri kiállítás lendítette előre a leginkább. Mind a kettőt a Városligeti tavon rendezték. 2000-ben magyar művészek, 2011-ben már külföldi művészek részvételével. Bárcsak biennálévá alakulhatott volna, és mára erről lenne nevezetes Budapest... Talán majd a nagy átépítés után? ● 23 fotók: Sebestyén László
