Budapest, 2015. (38. évfolyam)
6. szám június - Somogyi Krisztina: REPLAN - Lakás, közösség, cohousing
BUDAPEST 2015 június 22 Az oldalt szerkesztette a Budapesti Építész Kamara Közhely, de fontos tény, hogy a világ változik: azaz változik az egyes ember élete, sorsa, viselkedése, kultúrája, társas kapcsolatai, és változik a térhasználata, térigénye is. Ebből összességében nagyon sok minden következhetne, így az is, hogy ma mások a lakásigények, mint voltak. Ha megnézzük a lakáspiacon lévő otthonok kínálatát, ez kevéssé látható. Pedig részint Európában léteznek alternatív megoldások, részint az új helyzetekre adandó válaszok itt és most kitalálásra várnak. Helyben vagyunk A BME Perényi Tamás vezette Lakóépü lettervezési Tanszékének építészei, a Városkutató Kft. szociológusai, illetve a Főváros Főépítészi irodájának munkatársai a Holcim Hungária Otthon Alapítvány kezdeményezésére és támogatásával hat fővárosi krízispontra kerestek működő felvetéseket. A REPLAN néven futó kutatás eredményeit konferencián, kiállításokon és az Innovatív megoldások a városi lakás problémákra című kötetben foglalták össze. Melyek a jelen problémái? Közismert, hogy mára az emberek többsége városokban él, ez a népsűrűség növekedéséhez kellene hogy vezessen. Ám a nyugati típusú demokráciákban az emberek egyre kisebb családokban élnek, jellemzővé vált az egyfős háztartások elterjedése. A szingli életmód mellett más okok is állnak ennek hátterében: gyakori a válás, jellemző a gyerekek önálló útkeresése, nagy mobilitása, és persze meghosszabbodott az öregkor is, miközben sokan korábban vásárolt, nagyobb ingatlanjukban maradnak egyedül, sőt magányosan. A lakáshoz fűződő szolgáltatásokkal kapcsolatban is egyre nagyobb az igény, egyre több mindent akarunk otthon megoldani. A sok egyszemélyes háztartás számos probléma forrása: az egyes ember, de a társadalom szempontjából, sőt gazdasági értelemben sem jól fenntarthatók. A városokban a mobilitás kérdése is újragondolásra vár. Az internetnek köszönhetően egyre elterjedtebb a távmunka, többen dolgozhatnak otthonról – igaz, hogy ezzel párhuzamosan várhatóan megnő majd a közösség iránti igény is. Mások túl sok időt töltenek utazással a munkahelyükre, a dugók sokak számára jelentenek komoly problémát, stresszhelyzetet. A város peremén lévő részek alvóvárosokká válnak, nappal üresek, helyben nem adottak a fontos szolgáltatások. Ezzel szemben a város közepén élők a 24 órás nyitva tartás, a folyamatos lüktetés miatt szenvednek. Átalakul a város struktúrája is: az ipari tevékenységek kiszorulásával egész zónák válnak hasznosíthatóvá. De mi lesz velük? A rekreációs sávok és a parkok iránti igény érzékelhetően egyre jobban nő, de vajon tudunk-e olyan lakhatási formákat találni, amelyek intenzív beépítés mellett is biztosítják a kert- vagy parkkapcsolatot? A város képes idomulni az egyes változásokhoz, mi emberek is folyamatosan alkalmazkodunk. Közelebb jutunk a megfelelő megoldásokhoz, ha vannak új alternatíváink, ha a lakhatás módjaira újra rákérdezünk. A Finta Sándor vezetette főépítészi iroda hatot választott ki a fővárosi típusproblémákból, beavatkozási modellek keresésére. A REPLAN kutatás így nem csak elméleti, hanem nagyon is konkrét haszonnal bír, valós beépítési lehetőségeken gondolkodott. A XVII. kerületi Rákosmente területén a közösségi csoportházak kérdésével, Ó-Mátyásföld családi házas övezetében alacsony intenzív beépítéssel, Újpest egyik rozsdaövezetében szociális rehabilitációt célzó beavatkozással, a X. kerületi Újhegyi lakótelepen a panelfelújítás új lehetőségeivel, a Gubacsi lakótelepen az 50-es, 60-as lakótelep modellvizsgálatával, értékeinek és problémáinak újrafogalmazásával, a bulinegyed közepén pedig a megváltozott helyzetre való reagálással foglalkoztak a munkacsoportok. A Replan kutatás egy teljes könyv anyagát adja. Jelen írás csak két cohousing felvetést mutat be, amelyek nagyon eltérő helyszínen, nagyon eltérő emberek számára fogalmazódtak meg. Az egyéb kérdésekre, így a rozsdaövezet vagy a lakótelepek problematikájára az év során még visszatérünk. Egykor és ma Először is mit jelent maga a fogalom, amelyet a szakirodalomban nem szoktak együttlakásnak vagy lakásközösségnek fordítani? A cohousing kifejezés a hatvanas évek Dániájában született meg, és olyan közösségi együttlakási formát jelöl, ahol családok vagy egyének saját elhatározásukból, egy előre lefektetett, közösen megfogalmazott szabályrend elfogadásával együtt élnek, és bizonyos szolgáltatásokat közösen használnak. A cohousing nem kommuna, hiszen megmarad benne akár a magántulajdon is, de az önálló, szeparált lakrész mindenképpen. A megosztás a közösség döntésétől függően jellemzően nagyobb közösségi terekre, például a nappalira, illetve speciális szolgáltatásokra: szaunára, mosodára, sportpályára, ápolásra, gyermekmegőrzésre vagy a vendégszobára vonatkozik. Az alulról szerveződő lakóközösségek szempontjából Magyarországon nagyon izgalmas előzmény a miskolci Kollektív Ház, amelyet 1979 és ’89 között működtettek a Miskolci Műhely építészei, családjaikkal. Erre a kísérletre is jellemző volt az ott élőknek az átlagnál magasabb szociális érzékenysége és a közösség iránti vágya. Lakás, közösség, cohousing Somogyi Krisztina Az elmúlt évben Magyarországon is egyre többet hallhattunk a cohousing fogalmáról, tavasszal két fontos konferencia is foglalkozott témával, sőt kiváló építészek és szociológusok közös munkájával Budapestre adaptálva is készültek már fenntartható cohousing elképzelések. De mit is jelent pontosan ez a fogalom? Milyen lehetőségeket, új felvetéseket, társadalmi és építészeti alternatívát hozhat a lakásépítésben? A REPLAN kutatás keretein belül Budapest típusproblémáira összpontosítva születtek erről új gondolatok. REPLAN
