Budapest, 2014. (37. évfolyam)

1. szám január - Horváth Júlia Borbála: VÉGELADÁS - Csak a Csőke

7 BUDAPEST 2014 január 16 12 12 10 10 8 8 8 8 6 6 4 volt az utcai nők körében, a kivételezettek rugalmas kezdésre és duplagondos dau­erra számíthattak. A mester szikár dicsé­retei kiegyensúlyozottságot hoztak a pro­fesszionális vevőkezelésben, ami hitelessé és tekintélyessé tette személyét. Soha nem dicsért szembe, legalábbis érkezéskor nem, távozáskor viszont finoman méltatta az elő­nyösen megváltozott külalakot, amit nem titkoltan a rendezett frizurának tulajdo­nított. Mindazonáltal a páciensek megta­nulták, ha nem akarják a mester lesajnáló pillantását magukon hordozni, kéthetente meg kell jelenniük. Csőke úr ugyanis ké­pes volt nem vállalni. Olyankor egyszerű­en nem talált időpontot, tán még megfele­lő ollót sem, s a fodrászat iránt elégtelen mértékben elkötelezett jelöltnek legalább háromszor kellett próbálkoznia, hogy a kényes körbe bejusson. Odabent viszont a teljes értékű tagok várakoztak. Mégpedig zokszó nélkül. Az időpontok elmosódtak, s a nap teljes egé­szében alárendelődött az akciónak. A tyú­kocskák sorban ültek a fal mellett, mosva, festve, száradva várták sorsuk jobbra for­dulását, Csőke kiszámíthatatlan időközön­ként közéjük ereszkedett, kesztyűs ujjakkal kicsippentett egy becsavart tincset; ha elég bodornak találta, hagyta szabadon, vagy egyszerűen visszacsomagolta, s meghagy­ta, pontban tizenöt perc múlva jelentkezzék a tulajdonos a fejmosónál. A nők boldogan mérték az időt, elvégre partnerek lettek az alkotásban, elképzeléseiket viszont csak módjával közölték. Hiszen mit tudhattak ők saját fejükről? Feladatuk volt viszont környezetüknek elmagyarázni, miért éppen az opál étcsokoládé No.323 árnyalatra vál­tozott a korábbi gesztenye-arany kompozí­ció, miáltal arcuk, bőrük és személyiségük is új megvilágításba helyeződött, s méltán érezhették úgy, hogy a Világegyetem mű­ködésére is befolyást nyertek. Elégedetten teltek az évtizedek e sajátos királyságban, egészen a csináld-magad és az akciós olcsóság beköszöntéig – amit Cső­ke József mesterfodrász már nem ért meg. A házi kenyérsütők, barkács-, kozmetika-, masszőr-, cipész-, kőműves-, videó- és űr­hajós-készletek leszoktatták a közönséget az iparoshoz járkálásról, az István úti boltok hősies korszakba léptek. Vitézül kitartott eredeti (pontosabban: hosszas) működése mellett a zöldséges, mely tán a szomszédsá­gában működő Vasutas Segélyező Egyesület példájából merített erőt (alapítója egy főka­lauz és egy állomásfőnök volt 1875-ben), a nyájas hentes (ki türelmetlenül várja a hús olcsóbbá válását), az üveges (hol dekorá­cióként néhány kézi foncsorozású darab is található), Csőkéné pedig egymaga viszi to ­vább az ipart. Minden nap becsülettel kinyit, bármelyik időpont jó, tessék csak jönni. A régi kuncsaftok teszik tiszteletüket, sortársi cinkossággal vitatják a napi eseményeket; néha benéz egy-egy unokából anyává érett régi vagy annak vélt ismerős, s a páros ol­dal is lassan hozzászürkül a páratlanhoz. ●

Next

/
Thumbnails
Contents