Budapest, 2014. (37. évfolyam)
3. szám március - Buza Péter: MAGÁNANZIKSZ - Utazás az életünk
Tisztelt Sztankovics család, különösen a mi kedves Máriánk! Megkaptuk a képeslapot és a hosszú, már régen várt levelet. Nagyon elégedettek vagyunk, hogy Mária jó egészségben van, mint ahogy, Istennek legyen hála, az összes rokonok is a családunkból. Szinte egy nap sem múlt el úgy, hogy ne beszéltünk volna Máriáról, az olyan kellemes volt, amikor mi gyakran együtt sétálni mentünk. Mi most nagyon egyedül vagyunk, a mi Mellynk (kutya) is ahogy mondok valamit Máriáról, már hegyezte is a fülét és szétnézett, kereste. Kató is, az ő jó barátnője gyakran átjön hozzánk megkérdezni, hogy Mária nem írt-e? Tud Mária még flamandul? Nem felejtette el a kis udvaromat, a virágokat, majdnem mind kinyílt. Jól érkezett meg haza a nassolnivalókkal és mindennel, ami még a bőröndben volt? Édesanyja a jó ruhákkal mit tud kezdeni? Odaadhatja másoknak is, és ami itt maradt később el akarom küldeni. Mostanában sok a munka – most itt Pünkösd ünnepe van, aztán jön a család ide, bácsik, nénik, Gerarda és Gerard is, jönnek Mária Sztankovicshoz, mutatni neki, mit tudnak... Gerarda sokat sírt a vonatnál, Magyarországra akart menni Máriával. Nos, kedves Mária, legyél mindig figyelmes és menjen jól neked. ... Nem akarjuk soha egymást elfelejteni. Kár hogy olyan messze vagyunk. Sok üdvözlet minden iskolatárstól, különösen Katától, Magdától, a néniktől, Mariatól és Amelietől családjának is a belga családtól. (1926. május 11.) (A levelet „belga szülei” küldték első útja után. Több magyarul tudó felnőtt dolgozott a plébánia és az apácazárda-iskola kötelékében, ahová a Sztankovics kislány is járt – közülük valaki fordíthatta le Corneliséknak ezt az üzenetét, ahogy a következőt is.) Másodszor – nem utoljára! Kedves Sztankovics család! A kis Mária jól és szerencsésen megérkezett. Mi igen boldogok vagyunk és szeretettel fogunk róla gondoskodni. Ő igen sokat fogyott, hogy otthon volt, de mi azon leszünk, hogy őt mielőbb meghizlaljuk. Ő már ismét egészen megszokott, jól játszik. Reméljük, hogy Isten segít s olyan egészséges lesz, ugy meghizlaljuk, hogy reá sem fog ismerni! Kedves Szülők! Mi azon leszünk, hogy itt létét kellemessé varázsoljuk, reméljük, hogy a flamandot is mielőbb megtanulja, mert még egy kicsit kellemetlen, hogy egymást nem igen értjük. Fogadja most szívélyes üdvözletünket és az egész családnak egy kövér puszi, szeretett Máriától Szerető Maria Cornelis és testvére Mi volt az oka, hogy Mária az augusztusi vonattal nem jött ki? Ezt még nem tudja ő megmondani. (1927. szeptember 5.) Kedves Sztankovics Család! Nagyon szépen köszönjük a kedves karácsonyi lapot. Nagyon kérjük, máskor is tessenek írni. Istentől sok áldást és kegyelmet kérünk és kívánunk Kedves Mindany nyioknak. A kicsi Mária megelégedett-e? Vágyik-e vissza? Unja-e magát? Hiányzik-e neki ez a falu? Szokott-e minket emlegetni? Szeretettel köszönti a kedves családot néni Marie és a többiek Édesem én is nagyon kérem Magát kedves volt nevelő Mamáját nyugtassa meg. Nagyon kéri, hogy küldjön egy most készült fényképet is, hogy nézegethesse minél többször. Bizony a régi fényképei is nagy becsben vannak, a tükör mellett néznek mindenkire. Amikor jöttem már nekem is azonnal mutatták. (Wynkel, 1932. április 3.) (Marika már tizennégy éves. A levél nem idézett részéből kiderül: a kisvárosba öt hónapja érkezett magyar írta, az elejét Cornelisék, a végét a maga nevében) Hatvan év után – Még elevenen él bennem minden a belgiumi úttal kapcsolatban. Hiszen hat éves voltam, mikor a vonat elindult velem a hosszú útra. Gyönyörű tájak között haladva megérkeztünk Gentbe, nyakunkban az útlevéllel. Egy kedves néni kézen fogott, és vitt magával. Beültünk egy hintóba, melyet egy bácsi hajtott. Az út hosszú volt. A ház szép nagy volt, belül kellemes meleg. Szép nagy szoba, beültettek egy nagy fotelbe és kezdték rólam a ruhákat leszedni. Megrémültem, arra gondoltam, hogy mindent elvesznek tőlem és kitesznek az utcára. Emlékszem, a hátizsákomat szorítottam magamhoz, mert abban még volt hazai ennivaló. Megnyugtató volt, hogy szép új holmikat adtak rám, és egy szép piros papucsot, és finom kakaót tettek elém. Aranyos három ember törődött velem, Tante Maria, Tante Amália, és Hüst, úgy emlékszem Güstnek írtuk. Nagyon szerettem őket. Kedvesek, aranyosak voltak hoz-5 BUDAPEST 2014 március „Ez a szélmalom a miénk volt. Középen én, jobbra Kató Nagy és egy másik magyar kislány, Magda Farkas”. Mind a két barátnő végleg kint maradt Belgiumban A felvétel 2010-ben készült, az épület lebontása előtt. Cornelisék küldték el Antal Sándornénak. A tetőtéri helyiség volt Mária hálószobája
