Budapest, 2014. (37. évfolyam)
3. szám március - Buza Péter: MAGÁNANZIKSZ - Utazás az életünk
Egy kilométeres körön belül vándorolt a család Pesten ebben az évtizetdben, 1918 és 1926-28 között. Keresve a még olcsóbb lakást, a talán a valamivel jobb megélhetést kínáló megrendelő-környezetet. Kezdték a Rákos úton, Marika már a Bercsényi úton született, majd következett a rákosszentmihályi Rákóczi út – ez a cím olvasható a nyakába akasztott igazolványban. A család mégis Zuglót tekinti igazi otthonának. De oda már külön-külön költöztek tovább a maguk családját megalapító gyerekek meg a nagymama. Sztankovics Gyuláné a Francia útra – a bérház már nincs meg –, a kereskedőnek tanult és ebben a szakmában dolgozó Gyula (Marika öccse) a Kerékgyártó utcába. Itt, Zuglóban ment férjhez Marika is, Antal Sándor díszműla katoshoz, aki több szobrász mellett is dolgozott cizellőrként. Első alkalommal 2013-ban beszéltem meg a Farkas Edith Idősotthonban élő, akkor 95 éves Antal Sándornéval és az őt szerettel ápoló Éva leányával, hogy megismerhetem Sztankovics Marika majd másfél belgiumi évének (1924 novemberétől 1926 januárjáig, majd 1927 szeptemberétől annak az esztendőnek a végéig) máig élő, gondosan őrzött boldog emlékeit. Éva ígérte meg, hogy összeszedi mindazokat a dokumentumokat, amelyek a nehezen beszélő mama helyett elmesélik majd a történetet. Aztán csatlakozott a kutatáshoz Gabriella , Antal Sándorné Berlinben élő másik leánya is, aki 1993-ban harmadszor is lehetővé tette édesanyjának, hogy oly sok évtized után újra lássa gyermekkora paradicsomát, találkozhasson azokkal az emberekkel, akik még mindig tudnak róla, a családdal, amelynek őt befogadó tagjai ugyan már mind halottak, de leszármazottaiknál még most is őrzik a kis magyar leány fényképeit 1925-ből meg 1927-ből. Azt gondoltam, szép és karácsonyi történet lesz ebből Budapestnek a BUDAPEST hasábjain, 2013 decemberére. De Marika nem érte meg ezt a karácsonyt. December huszadikán, Isten akaratában megnyugodva ránk bízta legszebb gyermekévei emlékeinek sorsát. Az első hónapok Kezejit csokolom papa mama sztankovics marja kezejit csokolom minjajuknak .... ... gyereknélvoltammikor A leveletirtam Mérnemirtok Irjatok (1925. III. 13.) kedves szülik fiu testvér miert igy szomoru lenni en vagyok Isten köszönet egészséges ha egy hol itt sok jobban akkor ban Budapest annyi játék reggeltől este mindig öröm és has tele szabad e maradni meddig tél mellett az kedves szülek tessék mind Magyar maradni még ezer ezer megcsókolni tól ő kedves leány manci ból Belgie manci sztankovics (1925. 10. 17.) (Ezt a levelet vélhetően a kislány diktálta magyarul, és valamelyik Tante próbálta leírni. Így sikerült) 4 BUDAPEST 2014 március A Sztankovics család 1926-ban Hatévesen innen indult Manci a nagy utazásra. A Bercsényi utcai plébániaházban jobbról a hetedik és nyolcadik ablak, s a mögöttük lévő kis lakás a családé (a felvétel a hetvenes években készült)
