Budapest, 2014. (37. évfolyam)
11. szám november
BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXVII. évfolyam, 11. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Csontó Sándor, Deme Péter, Hidvégi Violetta, Kirschner Péter, Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Sebestyén László (fotó), Török András (Simplicissimus Budapestje), Zeke Gyula A BUDAPEST facebook oldalának szerkesztője: Vadász Ágnes A szerkesztés mûhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelôs kiadó: Dr. Dávid Ferenc 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. Telefon: 577–6300, fax: 323–0103 Lapigazgató: Fabók Dávid Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését az NKA támogatja Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Híd a szomszédomban (2. oldal) A hátsó borítón: Ötven év (20. oldal) BUDAPEST 2014 november BUDAPEST egy egészen jó hírt is hallhatott önmagáról az önkormányzati választás finisében. Kiderült, hogy a világ száznegyven nagyvárosát lajstromozó listán a mi fővárosunk az ötvenedik legélhetőbbnek számít. Pompás pontszámokat kaptunk az oktatási és az egészségügyi rendszerre, akárcsak a környezetre és a kulturális kínálatra; kifogásolnivalót legfeljebb az infrastruktúra és a stabilitás terén találtak nálunk az ítészek. Amire elégedetten bólint, nagyot néz, esetleg fitymálón ingatja a fejét a pesti polgár. Hiszen mint minden nagyvárosban, Budapesten sincs olyan, hogy pesti vélemény, pesti tapasztalat, pesti élmény, pesti jó és pesti rossz. Sok kicsi, összenőtt városban élnek azok, akik nap mint nap budapestiként kelnek és fekszenek. Elviszik a gyereket az iskolába, gyógyíttatják magukat az orvossal, várnak a buszra, az jön vagy nem, bevezetik a peremkerületi utcájukban a csatornát, esetleg díszburkolatot kap az utolsó lepukkant tér is a belvárosi lakóhelyükön. Megannyi napi tapasztalat, amelyekből minden budapesti fejében megszületik egy élhetőségi pontszám. És az nem Bécshez, Melbourne-höz vagy Kijevhez mérve érdekes, hanem kizárólag Budapest viszonylatában. Hogy jobb vagy rosszabb-e az osztályzat a szomszéd kerületénél, s hogy hányas volt tíz, húsz vagy harminc évvel korábban. Ha innen nézzük a város eminens osztályzatait, nehéz elhessegetni a kérdést: ez a remek pontszám „már” vagy „még” értendő? Hiszen itt élve tudjuk, hogy mindaz, amit az értékelők mértek, alapvető változáson megy át éppen most, de legalábbis elkerülhetetlen, hogy hamarosan újraszabják. Budapest oktatása tényleg olyan, hogy akinek megvan az elszánása és az ereje, valóban a legjobb esélyeket hozhatja ki belőle a gyermeke számára. De a nagy dérrel-dúrral végrehajtott államosítás azt is jelzi, hogy a költségek lefaragása sem várat már sokáig magára. Abba viszont, hogy milyen legyen a végeredmény, ki, hol, milyen oktatást kapjon közpénzből, láthatóan senkit sem enged beleszólni a kormány meghosszabbított karja. Hasonló a helyzet az egészségüggyel is: évtizedek óta tudjuk, hogy a jelenlegi, az egyik oldalon kivéreztetett, a másikon pazarló, nepotizmussal átitatott rendszer tarthatatlan, de új megoldásoknak egyelőre nincs nyoma. Minden a régi rendben folyik, csak épp állami pecsét van rajta. Egyáltalán: az elmúlt négy évben tulajdonképpen annyi történt, hogy Budapestet jelentős részben visszaállamosították. Elveszett a vagyon jó része (az intézményhálózat mellett a legtöbb közművállalat is), komoly esély van rá, hogy a koronagyémánt, a közösségi közlekedést üzemeltető cég is odalesz. De nemcsak a pénzügyi, hanem a jogszabályi környezet is úgy alakult, hogy Budapest ma már sem önálló beruházást, sem bármilyen nagyléptékű fejlesztést nem kezdhet el úgy, hogy előzetesen, közbeesőleg és utólagosan is nem bírja a kormány messzemenő támogatását. Aki nem hiszi, idézze csak fel magában a költői túlzással Liget-rehabilitációnak nevezett Múzeumi Negyed esetét. A döntés a főváros és az érintett kerületek feje fölött született meg, amikor pedig már minden eldőlt, a biztonság kedvéért egy törvényt is hoztak. Ez – a látszatra azért adni kell – a Városliget tulajdonjogát ugyan nem veszi el az önkormányzatokról, de arról atombiztosan gondoskodik, hogy se az építkezésekbe, se a későbbi gazdálkodásba semmiféle beleszólásuk ne legyen. Miközben mi magunk is tudjuk, hogy az elmúlt negyedszázad bőven adott arra bizonyítékot, hogy a túlságosan sok szintből álló, az alsó szinteknek indokolatlanul nagy önállóságot adó önkormányzati rendszer rendkívül kontraproduktív is tud lenni, figyelmeztetnénk rá, hogy korábban a mindenható államot is próbáltuk már, és az sem volt gyógyír minden problémára. Nincs olyan igazgatási rendszer, amely párbeszéd nélkül működni tudna. Addig, amíg az egyik döntéshozó mindenáron diktálni akar a másiknak, amíg erőből dőlnek el az ügyek, nem pedig a tárgyalóasztal mellett és úgy, hogy minden érdekelt véleménye meghallgattatik, addig nehéz abban hinni, hogy a legjobb megoldások születnek meg. Ellenkezőleg: fenyeget a veszély, hogy városunk kevésbé élhetővé válik. Alighanem mindnyájan emlékszünk olyan idelátogatókra, akik irigyen ámuldoztak az egyforintos villamosjegyen, miközben mi inkább a hiánygazdaságot és a demokráciahiányt tapasztaltuk meg. Ma is jönnek sokan, mert imádják a romkocsmákat, és hát hogy is látnák mögéjük az eredőjüket, az ingatlanpanamát, a közösség vagyonvesztését, a közös épített örökség pusztulását. Ami az egyik oldalról élhetőség, az a másikról nézve épp az ellenkezője. Egy látogató persze sosem fogja olyannak látni a városunkat, mint mi magunk. De azért igenis kellene tennünk, hogy egy újpalotai és egy rózsadombi, egy erzsébetvárosi és egy rákosligeti legalább ne lássa annyifélének. És ezen csak a folyamatos párbeszéd segíthet, az állam, a főváros és a kerületek között. Épp most van itt az ideje, hogy kidolgozzák a vita kereteit, hiszen ezekben a hetekben indul útjára az új szabályok alapján működni hivatott főváros. Mi csak a beszélgetés témáját adnánk meg: BUDAPEST
