Budapest, 2014. (37. évfolyam)
10. szám október
BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXVII. évfolyam, 10. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Csontó Sándor, Deme Péter, Hidvégi Violetta, Kirschner Péter, Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Sebestyén László (fotó), Török András (Simplicissimus Budapestje), Zeke Gyula A BUDAPEST facebook oldalának szerkesztője: Vadász Ágnes A szerkesztés mûhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelôs kiadó: Dr. Dávid Ferenc 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. Telefon: 577–6300, fax: 323–0103 Lapigazgató: Fabók Dávid Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését az NKA támogatja Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Dózsa – 500 (12. oldal) A hátsó borítón: Herman Ottó emlékezete (22. oldal) BUDAPEST 2014 október BUDAPEST az utóbbi időben több nagyszabású új beruházás elkészültének örülhetett. Vagy majdnem. Mert majdnem készen lettek a hivatalos átadási ünnepségre, de mégse. Majdnem kész lett az új metró – leszámítva, hogy beáznak az állomások, időnként füstöl a mozgólépcső vagy nem működik a lift, az állomási jelzőrendszer, a szökőkút. (Arról ne is beszéljünk, hogy a 4-es vonal akkor lenne „készen”, ha az eredeti tervek szerint külvárosokat kötne össze, nem pedig a meglévő felszíni közlekedéssel párhuzamosan futna a belváros alatt félig üres szerelvényeivel.) Majdnem kész lett az 1-es villamos pályafelújítása – leszámítva például, hogy ittott nem sikerült megoldani a vízelvezetést, az első nagyobb szél után cserélni kellett a megállóhelyet jelző oszlopokat, nincs zebra, peron, aluljáró. Majdnem kész lett a Kossuth tér – azzal a különbséggel, hogy átadásakor – sőt részben most is – még hiányoztak szobrok, és a látogatóközpont se volt látogatható. Majdnem kész lett Baross tér is, kősivatag a kőtengerben, kivéve, ha esni talál, mert az átadás után pár hónappal üde színfoltként vízzel teli gödrök mosolyogtak az arra járókra, bennük vígan lubickoló közművezetékekkel, a mélyben pedig a mennyezetből zúduló áldás felfogására hivatott vödrökkel. Kész lett a Ferenciek tere – nem a legrosszabb az összes között – ám az aluljáró üzletei tavasz óta üresen, sötéten merednek a semmibe, az V. kerületi polgármesteri hivatal október elejei tájékoztatása szerint azért, mert műszaki átadás-átvételük még nem zárult le. Fél évvel az ünnepélyes átadás után. Az „elkészült – avatunk! – illetve...” típusú fővárosi beruházások abszolút győztese 2014-ben vitathatatlanul a Várbazár és környéke. A miniszterelnök látványos ünnepség keretében adta át a tavaszi választások előtt az épület – homlokzatát, amely mögött lényegében a semmi huhogott. A kert még a bombázás utáni állapotokra emlékeztetett, a mélygarázs azóta sem használható, a konferenciaközpont őszre jutott olyan állapotba, hogy már lehetne benne programokat tartani, a volt szobrászműtermek és a két szélső lakóépület leendő funkciójáról havi rendszerességgel röppentek föl újabb és újabb ötletek és hírek. Biztosat máig nem tudni, leszámítva, hogy a volt műteremsor északi részét a CBA veszi birtokba, hogy ott majd hungarikumokat áruljon a turisták örömére. Az „átadott” épületegyüttest három nappal később lezárták a látogatók elől, nagyon helyesen, hiszen balesetveszélyes munkaterület volt és maradt. Augusztusban újabb csinadrattával átadták a még mindig félkész „második ütemet”. Az ünnepséget – minő meglepetés – azonnal újabb lezárás követte. A Lánchíd utcát, az Ybl Miklós teret, az Apród és a Döbrentei utcát egyelőre nem sikerült átadni. Az első tétova kísérlet alkalmával nyomban kiderült, hogy az abnormális kapkodásnak meglett a várható eredménye: a burkolat kivitelezése kritikán aluli, közlekedésre alkalmatlan. (Hogy hogyan sikerült ennek ellenére elindítani rajta a 86-os buszt és a taxikat, rejtély.) Egy következő lépésben várható, hogy a lakókon kívül más is rájön: a csatornafedelek, közműcsatlakozások szakszerűtlen kialakítása, sőt elrejtése, lekövezése miatt számtalan helyen hamarosan bontani kell majd az új burkolatot. Valaki csak fölteszi majd a kérdést, hogyan tervezhettek a Döbrentei utcai lakóházak elé a kötelezően előírt minimumnál negyven centiméterrel keskenyebb járdát, amelyen se babakocsi, se tolókocsi, de még szatyros háziasszony sem fér el biztonsággal. Egy se, nemhogy esetleg kettő. Ezt oldalakon át lehetne folytatni. (Igaz, a lakók javaslatait, gondolatait a tervezés kezdete óta nemigen vették figyelembe, meg se hallották.) E sorok írásakor felkészül: az újpalotai piac. Az átadás előtt egy héttel vasárnap reggel 7-kor sír a flex, bűzlik a friss aszfalt és a többi. A létrákat és festékesvödröket az ünnepség idejére majd bezárják egy üres helyiségbe, szalag átvágva, másnap folytatódhat a munka. A környék népe örülhet, ha karácsonykor már tényleg vásárolhat. A főváros újabban nem más, mint politikai játszmák futball-labdája. Fejlesztése presztízsharcok közepette, esztelen pazarlást gerjesztve zajlik. Ne kérdezze senki, mennyivel drágít meg mindent – mindannyiunk zsebének rovására – az a nevetséges hajsza, ami mára a beruházások kötelező velejárójává vált. Mibe kerül nekünk, polgároknak, hogy pár politikus minden áron, bármi áron ott akar riszálni egy pártérdekek szerint kijelölt szent napon, még akkor is, ha kínjában újra meg újra felröhög rajta ez a mi kedves városunk, BUDAPEST
