Budapest, 2014. (37. évfolyam)
9. szám szeptember - Csontó Sándor: NAGY HÁBORÚ - Ecsettel és ceruzával a harcvonalban
Vadász Miklós (1881-1927) Az Estnek rajzolt, Jelfy Gyulá nak (1863–1945) a Vasárna pi Hírek jeles fotográfusának-fotóriporterének képeiből tudta meg a legtöbb képes információt az ország. Háborús rajzaiért Leidenfrost Sándor (1885–1967) festőmű vész megkapta az O. M. Iparművészeti Társulat vitézségi érmét. A hadifestőket és -rajzolókat a sajtóhadiszállásra osztották be. Kezdetben mindenki együtt utazott, de ahogy nőtt a hírigény, kisebb csoportokra bontották őket, minden alakulathoz tartozott egy képzőművész is. A nem hadkötelesek külön kolónián laktak a hadszínterek közelében, biztonságos helyeken. Kéthetente a bécsi Hadilevéltárnak egy-egy alkotást kellett küldeniük, amelyekből zsűrizés után kiállításokat rendeztek. Magyarországon az első ilyen kiállítás a Nemzeti Szalonban volt 1916. januárjában, 51 művész 802 alkotásával. A legbátrabb az alkotók közül a hatvankét éves báró Mednyánszky László (1852–1919). Mint a Budapesti Hírlap harctéri rajzolója, festője jelentkezik a frontra, hogy testközelből figyelhesse az eseményeket. Kezdetben még romantikus elképzelései vannak a háborúról, de később ráébred a valóságra, és ez a kiábrándultság hozza létre háborús képeinek döbbenetes vízióit. A festő szinte minden fronton megfordult, a galíciai csatatereken, Szerbiában, Dél- Tirolban. Ahol csak tudott, mindenütt a tűzvonal közelében volt. 1916-ban meg is sebesült, és ott kellett hagynia a frontot. Mednyánszky háborús képei két nagy csoportba rendezhetők. Az egyik a csapatmozgások, a tábori és hadifogoly-jelenetek, a másik: portréigényű fogolycsoportok, sebesültek és halottak motívumai. A délnyugati fronton kétszázhuszonhárom nagyobb rajzot és négyszáztizenkét kisebbet készített. 1917 októberében ismét az olasz frontra indul, de egészségi állapota miatt vissza kell térnie Bécsbe. Molnár Ferenc így emlé kezik meg róla: „Az első lépés az ellenségtől elhódított földön: pontonhídon átmentünk Szerb-Mitrovicára, ahol magas póznán piros- fehér- kék horvát zászlót mos az eső tarkára. Az első ember, akit ebben a halott faluban látok, báró Mednyánszky László, a magyar festő. A szitáló esőben egy kopasz fához támaszkodva áll és rajzol a könyvébe. A karján a haditudósítók sárga-fekete szalagja, fején katonasapka. Fáradhatatlanul és átszellemülten járja a frontot, valami földöntúli látvány ez a lángeszű öregember, aki hatvannál több esztendejével minden fáradalomban és nyomorúságban részt vesz, a nap minden órájában rajzol – rajzol az ütegek mellett ülve, miközben az ütegek lőnek, rajzol a dombokon, ahol a lába előtt csapódó orosz puskagolyók zörgetik a száraz füvet...” Stróbl Alajos (1856–1926) jeles szobrász művészünk is katonai szolgálatot teljesít, századosi rangig viszi, ez idő alatt is szüntelenül portrékat, rajzokat készít bajtársairól, mindennapi életükről. Kisfaludi Stróbl Zsigmond (1884–1975) a háborúban Pór Bertalannal és Mednyánszkyval a 11. tü zérezredhez vonult be, ahol Márffy Ödön (1878-1959) lett a parancsnokuk. Később a sajtószázadhoz került, ahol tiszteket mintázott meg. A háború utolsó éveiben újból behívták, de mégsem került a frontra, mert megbízást kapott a gorlicei áttörést megörökítő emlékmű elkészítésére. A háború után sok szobrot készített, több közülük mai is látható köztereinken. Éremművészeink számára is új kihívást jelentett a háború, kisplasztikában és plaketteken is számos ábrázolás született, többek között Berán Lajos tól (1882–1943). Zádor István (1882–1963) banktisztvise lőből lett festő és grafikus. Mint hadnagy vonult be a 29. népfölkelő ezredhez. A szerb hadszíntéren küzdve súlyosan megsebesült. Felgyógyulása után 1915-től, hadifestő és a sajtóhadiszállás csoportfőnöke. Részletesen beszámolt „élményeiről” az Egy hadifestő emlékei 1914–1918 című könyvében. A tatai Juszkó Béla (1877–1969) rajzolóként szinte végigkövette az egész háborút, hogy azután visszatérjen a népies életképek ábrázolásához. Rippl-Rónai József (1861–1927) a háború kitörésekor Franciaországban vendégeskedett, ahol az utcán rajzoló művészt kémnek vélték és hét hónapra internálótáborba vitték. „Rippl-Rónai mestert Szurmay altábornagy meginvitálta a harctérre, ahol a kiváló mesterember háborús skicceket fog rajzolni” – írta a korabeli újság. A festőt valóban csak invitálták a frontra, hiszen 54 évesen túl volt a hadköteles koron. 1916-ban az Isonzo-Doberdo szakaszon dolgozott, leginkább katona-arcképeket, csoportképeket, és tiszti portrékat festett. A fronton töltött heteiről egy levélben maga is bevallja, hogy nem is látta az ellenséget, csak a harcra készülődés jeleneteit. ● 13 BUDAPEST 2014 szeptember forrás: Országos Széchényi Könyvtár forrás: Kieselbach galéria Mednyászky László katonabajtársakkal Mednyánszky: Katonák a szerbiai fronton Az első világháborúban már feltűnően sok fényképész szolgált a haditudósítók között. De az igazság az, hogy az olvasók semmit sem láttak a háború valódi arcából. A nyilvánosságra hozott képeken csak a hősiességet lehetett látni és nem olyan katonákat, akik a lövészárokban pusztultak el. A sajtóban, de még inkább a propaganda-levelezőlapokon úgy ábrázolták a háborút, mintha a katonák csak piknikezni mentek volna. Ha mégis a háború borzalmait akarták ábrázolni, akkor tönkrement ágyúkat, kilőtt hüvelyeket és rommá lőtt épületeket mutattak be. A legtöbb háborús fotót a Vasárnapi Újság és az Érdekes Újság közölte. A lap rendszeresen írt ki fotópályázatot, így nagyon sok harctéri fotó jelent meg a lapban. Ezek viszont szinte kivétel nélkül az arcvonal mögötti „békésebb” életet mutatták be. Jelfy Gyula
