Budapest, 2014. (37. évfolyam)
9. szám szeptember - Zsigmond Gábor: Kifosztott sír az óbudai kocsiszín
A remízt 1996. március végén bezárták, s akkor még úgy tűnt, hogy a 17-es és az 1-es villamosok forgalomba adása nem indokolja a telephely létét. Ekkor már ugyanis csak ezt a két viszonylatot működtették innen, előbbit a BKV által modernizált UV (MUV) villamosokkal, utóbbit csehszlovák Tátrákkal. Most ez utóbbiak a 125 éves Baross kocsiszínből és Angyalföldről indulnak el minden reggel, a 17-esek pedig Ferencvárosból robognak ki a Vörösvári úthoz (persze már nem modernizált UV-k, azaz MUV-ok, hanem korszerűsített csuklós villamosok, vagyis KCSV-k közlekednek itt). Az óbudai remíz egyébként nem tartozott a korszerű és nagy kocsiszínek közé, és bár a telephely több mint másfél kilométernyi vágánya elsőre nem hangzik kevésnek, még ez alapján is a kisebb és „haszontalanabb” telephelyek közé sorolták. Ráadásul a járművek jelentős részét csak a szabadban tudták tárolni, és tisztán tartásukra még egy gépi kocsimosó sem volt a területen. Igaz, az ötvenes években állandósult karbantartási nehézségek miatt az FVV idején elektromos futódarukat telepítettek Óbudára, a Tátra villamosok érkezésekor pedig elvégezték a szükséges átépítéseket. Amikor a BKV 1996-ban eladta a hatalmas méretű és jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkező területet, az eljárás nyomán még eltelt néhány év az ilyenkor szinte megszokott raktárként és parkolóként való tengődésben, mire – állítólag egy ír lottónyertes ingatlanbefektetéseként – megjelentek a hatóságok asztalán az első nagyszabású tervek. A terület helyére a Golden Grape Residence nevű modern, ötemeletes lakó- és irodaházat gondolták felépíteni a nem túl pozitív hangzású Immoferno cég beruházásában. Inferno... A legalább hatvan lakást és egy sor irodát, üzletet magában foglaló, hatezerötszáz négyzetméteres komplexum neve, a golden grape (aranyszőlő) egy kínálkozó marketingfogással talán az itt burjánzó óbudai vadszőlő megbecsülését kívánta volna jelezni. 2003-ban Óbuda-Békásmegyer önkormányzata is kifejezte hasonló érzelmeit a vadszőlővel kapcsolatban egy rendelet formájában, amellyel védetté nyilvánította az itt található gyönyörű növényt (lásd a BUDAPEST 2009/9. számában Zeke Gyula: Vadszőlő, remíz, sörlerakat... című cikkét). Sőt az egykori remíz fogadóépületének és a Hunor utcai kocsiszín homlokzatának védettségéről is döntött. A rendelet függeléké be az is bekerült, hogy a régészeti örökség felkutatása érdekében bármely földmunka megkezdése előtt be kell várni a BTM régészeti feltárását. A remíz területén megkezdett bontási munkák kezdetekor még úgy tűnt, hogy 2008 nyarán már állni fog a Golden Grape Residence, ám a munkákat 2005 nyarán leállították. (Igaz, eközben amit lehetett, elbontottak, így Budapest első trolibuszgarázsát is.) A régészeti feltárások természetesen nem jártak eredménytelenül az egykori katonaváros peremvidékén, egy sor kerámiatöredék, falfestménydarab, pénzérme került elő a város négyszáz éves római időszakából. Ezért a leletek egy részének védelme érdekében előírták a tervezett épület két nyugati szárnyának áttervezését. Alig hogy a feltárások befejeződtek, pár hónap múlva jött a gazdasági recesszió és ez az ingatlanfejlesztés is – évek óta így látszik – lenullázódott. Talán már a két szárnyrész áttervezését sem végezték el, 2009-ben az Óbuda újság megírta: az „Immoferno Kft. tőke hi ányában inkább elállt építési szándékától”. Cseppet sem mellékes megemlíteni, hogy a kocsiszín régészeti, történeti feltárásakor jelentős civil érdeklődés kísérte az eseményeket. A nagy lelkesedés közepette még az a régi városi legenda is előkerült, hogy Árpád fejedelem sírját is itt kellene keres ni. Ha az nem is itt fog előkerülni, a terület ókori emlékei itt fekszenek a földben, és a városrész dualizmus kori fejlődését is bizonyító kocsiszínből is áll még valami. Talán csak a 33-as villamos vagy a 7-es trolibusz szelleme járja be a remízt, vagy már az sem. Az első világháború kitörésének centenáriumi évében a kezelőépület falán díszlő hősi emlékművet, a Dreher-istálló márvány itatócsonkjait, a több mint százéves kocsiszín falait ma csak a vadszőlő védi. Azt aligha mondhatnánk, hogy a helyszínt messze elkerülte a történelem. Talán éppen ez az átka. ● 4 BUDAPEST 2014 szeptember A lóitató állások maradványai Kifosztva és elhagyatva
