Budapest, 2014. (37. évfolyam)
8. szám augusztus - Horváth Júlia Borbála: Retrofon
sakor kapott összegért vásárolta. Tulajdonképpen nem csinált mást, mint korábban: sokat dolgozott és dolgoztatott, újmaszekként erős kollektívát alakított ki, a beosztottakat nyári szabadságuk alatt a Balatonnál nyaraltatta, ismerte mindannyiuk történetét és a családtagokét is. Bár az általa szőtt szociális háló mára kissé ritkásabbá vált, nagyjából ugyanaz a húsz munkatárs veszi körül, mint a kezdetkor. A maga uraként és vezetőként egyetlen dolgon finomított, ami a későbbiekben állandó üzletpolitikájává vált: aki ide belép, annak úgy kell távoznia, hogy mindent megkapott, amiért jött, köztük ötleteket, történeteket, és jó szót. A gyűjtögetést is amolyan szívből jövő tevékenységként kezdte. Jóval a retrománia feltűnése előtt céljai közé tartozott, hogy kultúr-kocsmát hoz létre, végül az egyik legjelentősebb magyarországi szocreál-gyűjtő lett belőle. A kollekció legelső darabja egy rádió volt, amely időnként képesnek mutatkozott befogni a Szabad Európát, és – ha legalább az éteren keresztül is – hitet adott abban, hogy a szabadság nemcsak szokásos betűk egymásutánja. Egyetlen rádió azonban, amellett, hogy a világot hozta közelebb, még nem a világ, muszáj volt további típusokat, s a korszakhoz kapcsolódó érdekes- és kevésbé érdekességet beszereznie mellé. Eleinte kincsesbányának számított egy-egy lomtalanítás, de amióta kemény iparággá fejlesztette a szükséggel terhelt szenvedély, megváltozott a lomizás hangulata. Amikor már nem volt hová tenni a rengeteg felhalmozott tárgyat, megteltek a szobák, padlások, pincék, s Iván munkahelyi irodáját díszítette velük. Az ügyfeleknek több se kellett, szükségét érezték, hogy gyarapítsák a gyűjteményt; hol ez, hol az érkezett: a megürült házmesterlakás táblájától kezdve a gyári asztali órán át, több példány Szokol 403, valamint hímzett falvédők, és egyéb mellőzött használati tárgy a lakásokból; megannyi lehetőség adás-vételre vagy cserére. Közben időről-időre bejelentkeztek nyugdíjasok, akik ráéreztek a pillanatra, hogy hűtlenségüket kompenzálandó a kidobást átnevezhetik hasznosításra, ami a megszabadulás soha vissza nem térő eufóriáját idézte elő bennük. A gyűjtési kényszer mindkét fél részéről jelentőssé vált, nem úgy a tárolási lehetőségek. A rádiógyűjtemény pillanatnyilag a nyomda egyik félreeső zugában gondosan letakarva várja, hogy pormentes helyiségbe kerüljön; évek óta folynak tárgyalások a megoldásról, legalkalmasabb talán a Magyar Rádió épülete volna, összességében pedig a kollekciót a Szoborpark fogadhatná, ha lenne neki fedele. Iván – ahogyan eddig is viseltetett az élet eseményeivel kapcsolatban – derűsen szemléli a helyzetet, teszi tovább a dolgát, s minduntalan a társmesterségek felé kacsintgat. Leginkább zenében utazna, az első lépéseket a kilencvenes években elvégezte. Jazzkoncerten zenészekkel, később fiatal tehetségekkel ismerkedett, akik közül jó néhány, hogy, hogy nem, nyomdai irodájában kötött ki, s az első rácsodálkozás után lemezmegjelenésről tárgyaltak. Az ambíció belefért az elképzelésbe, melynek alapja, hogy olykor jól esik szertelen ötleteknek áldozni. A következő lépés a zene világában egy saját szaxofon beszerzése volt, miután hamarosan megkezdődtek a zeneórák, s bár a tanárnő igen kedves, de annál szigorúbb, még nem tudni, mikor sikerül teljes fényében megszólaltatni valamelyik kedvenc dalt. Amikor az irodájába lép, a galambok kedvesen üdvözlik, lágyan turbékolnak, éppen csak annyira, hogy oda kelljen figyelni rájuk, és megnyugodni. Földi halandó, ki betér, ezek után úgy érzi, beszélgetéshez kizárólag madarak társaságát keresi, s ha az nehezen megy, legföljebb eljön még egyszer, és még egyszer. A digitális korban is szeretnek teljesen személyesen jönni, nem levelezgetni, meg telefonálgatni, hogy ilyen, meg olyan betűtípust, linót, fényképet, szeretnének. Nem... ide elég egyszerűen belépni, nagy levegőt venni, és tölteni az időt. Akár visz szafelé is, közben pedig kialakul valami. Például hogy az elkészítendő meghívó, koncertbelépő, turista-leporelló flexnyomású legyen, a fotóalbum gömbölyített gerincet kapjon, a kilövésre váró ívterven legalább négyszer nézzék át az oldalsorrendet, mélynyomásúnak illik lennie a magazinnak, a kezdő pedig féltett kinccsel táskájában távozzék, miután jól kitárgyalták az élet és a swing rejtelmeit. ● 29 BUDAPEST 2014 augusztus
