Budapest, 2014. (37. évfolyam)

8. szám augusztus - Horváth Júlia Borbála: Retrofon

Itt az a jó, hogy régi, érdekes tárgyakat talál­ni. Itt az a jó, hogy barátságosság van. Hogy rend van, de nem nagyon. Hogy jó az illat, leginkább papír, festék és gépolaj elegye, és az íróasztal mellett állandóan világít, a ki tudja, melyik bárból kimentett fakóvö­rös állólámpa. Ide nem dizájnerek hordták össze a cuccot csupán a látvány kedvéért, hogy azután romkocsmának nevezzék el, itt mindennek funkciója és stílusa van, de nem feltétlenül. A falon a hazai szépségipar egykori csúcsmárkáinak, Ovenall, Caola és Exotic termékeknek a reklámplakátjai sora­koznak, a viharos huszadik századi Magyar­ország dagadó, zsugorodó térképei, sárgult nyomat Szuglóról és az Ehmann-telepről, Kaviczky Ferencné sztahanovista oklevele, a valahányadik ötéves terv beharangozója, leesett utcatáblák, bukott nevek, oldalvást hajdani postai iratszekrény és egy cirill be­tűs ólomszedő gép klaviatúrája. Mindezek a nem is oly távoli, letűnt, de soha el nem felejthető korszak emlékei, kidobni őket le­hetetlen, az eleven élettanúk saját gyermek­koruk ereklyéit üdvözlik bennük. De amennyire kéretlen lenne jelenként, bizonyos pontjaiban annyira szükségsze­rű volt a múltban a sokat szidott rendszer. A szocializmus gyermeke – kiváltképp, ha Dunapentele-Sztálinváros-Dunaújvárosban nőtt fel – óhatatlanul közösségben gondol­kodott: tanulni, sportolni, egymást segíteni a piros-nyakkendős kötelességen túl sem a szégyellnivaló cselekedetek közé tartozott; kollektív lázadnivalónak maradt az eszme, az indulatok csak ritkán fordították egymás ellen a srácokat. A csapatban mindenkinek illett valamit csinálnia, egymást húzták a kölykök, ha te tudod, akkor én miért ne? Fölcseperedvén pedig a legnagyobb egyet­értés azon elképzelésben mutatkozott, hogy az annyira áhított, nyugatos jólét szükség­szerű velejárója, a munka mellőzése lesz (tkp. nem lesz szükség rá), amit legtöbben a szűkös határok átlépésével gondoltak elő­idézni. A nekiindulás sokaknál és többször is megtörtént, de a hazatérés is; egy könyv­táros fiának, aki zsenge korától kezdve a kultúra és a nyelv irányába kacsintgatott, nem ment könnyen a váltás. S hogy azért valamelyest érezze a tűz per­zselését, Halász Iván a hetvenes évek elején szigorúan őrzött tevékenységet, a nyomdá­szatot választotta hivatásul. Eleinte a szinte kizárólagos állami keretek között folytak a munkálatok, meleg helyzetek persze akkor is adódtak, szamizdat és röpcédula témában, majd a határnyitás után nem sokkal, saját pincéjében, igen legálisan tevékenykedett; első gépét az első gépe (egy Volvo) eladá-Retrofon szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László A gyémántgalambocska a madarak osztályában a galambalakúak rendjé­hez és a galambfélék családjához tartozó faj. Karl Marx ifjú-hegeliánus­ként indul, majd az osztályharc kialakulásának rejtelmeit boncolgatja, arcképe évtizedekkel később kiválóan megfér Engelsszel és Leninnel egy korabeli, az NDK-ból származó szőnyegen. Rádiógyűjtemény: 500-600 darabból álló kollekció, vásárolt és kapott példányokból. Azt mondják, egy valamirevaló nyomdai szedőgép bonyolultabb a zongoránál, sőt, a Morse-féle táviratozó gépnél is. Mindezek, és még sokkal több megtalál­ható egy helyen: Halász Iván nyomdaüzemében, sőt a portré vége felé egy szaxofon körvonalai is feltűnnek. 28 BUDAPEST 2014 augusztus

Next

/
Thumbnails
Contents