Budapest, 2014. (37. évfolyam)
6. szám június - Buza Péter: Lázár Kálmán hazatért
megemlékezés helyére. Ellentétben azokkal a viseletbe öltözött hat-tizennégy éves gyerekekkel, akik szédítő iramban jutottak el a „madaras gróf” és felesége, Simén Amália emlékkövéig. Útközben kiderült, nem ritka, sőt szokás volt errefelé, hogy akik ezt kérték, azokat saját földjük, kertjük végében temették el (egy ideig még a 20. században is). Jó néhány félig ledőlt sírkövet láttunk felfelé és lefelé mentünkben-jöttünkben, de már tudtuk, mert megkérdeztük: Lázár és sokkal később elhunyt felesége meg az ő családtagjai a falu sírkertjében nyugszanak. Rég elpusztult kriptájuknak legfeljebb csak a helyét ismerik az idős kelementelkiek. Lent a faluban éppen most építik át Siménék gyönyörű barokk kúriáját, mondhatni a felismerhetetlenségig. Megnéztük azt is, s nem volt benne semmi örömünk. Úgy látszik, csak a Petőfi, a Bem , a Jókai emléktáblák maradhatnak meg, s a gyö nyörű boltozatos pince, semmi egyéb. Védett épület (volt) pedig. De aki jog szerint tehetett volna érte valamit, nem tette, aki meg felszólalt a védelmében, azt leintették (ez itt most egy eufémisztikus szófordulat). Mégis. Amit a dombtető hajlatában Lázár Kálmánék emlékkövénél a versmondó és éneklő gyerekek, zenélő felnőtt(ebb) kísérőik meg az ünnepi beszédek hallatán, a koszorúzás alatt és után éreztünk, elfeledtette velünk a keserű mondatokat, amelyeket ki is mondtunk egymásnak a barokk pincében, az udvaron, a Simén-háznál. (Persze nem a vendéglátóknak kellemetlenkedve. Annál kevésbé, mert az, ami itt történt, bármikor előfordulhat itthon, Budapesten, mint ahogy már sokszor elő is fordult.) Biztosan tudom, pontosan és jól értettük: Lázár Kálmán hosz szú-hosszú hallgatás-felejtés után most végre hazatért. Újra otthon van a Kis-Küküllő völgyében, annak egy hozzá közel került falujában, ahol újra tudják, akik itt vannak otthon, hogy hagyományt teremtő értékkel gazdagok. S megőrzik majd tovább az időben, amíg járja itt a magyar szó, él a magyar kultúra. ● 29 BUDAPEST 2014 június KÖNYVJELZŐ ● KÖNYVJELZŐ ● KÖNYVJELZŐ A szerzők tíz éve Budapesten élő német építészek, akik könyvet írtak a városról. A 250 épületet bemutató kötet 2012-ben jelent meg német nyelven Berlinben, a DOM publishers kiadónál. A könyv formátuma jól kezelhető, tartalma könnyen áttekinthető. Néhány bevezető tanulmány után a szép fotókkal illusztrált rövid épületbemutatások következnek városrészenként csokorba szedve: 200 az utolsó húsz évben épült kortárs épület, 50 pedig a szocializmus, a Bauhaus, és a szecesszió időszakából. Tartalmazza az összes olyan épületet, amire méltán büszkék lehetünk. Ára: 6800 Ft Megvásárolható a Budapesti Építészeti Központ (FUGA) Könyvesboltjában (1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.) A könyvFUGAbooks ajánlata ARNE HÜBNER, JOHANNES SCHULER: ÉPÍTÉSZETI KALAUZ BUDAPEST Terc Kft. A Corvina tematikus útikönyv-sorozatának harmadik kötete az egyedülálló magyarországi vízkincsre települt gyógyfürdőket és gyógyszállókat mutatja be országrészenként. Minden egyes létesítménynél szerepel az elérhetőség, a nyitva tartás, az egyes medencék és szolgáltatások felsorolása, a gyógyvíz összetétele és azoknak a betegségeknek a fölsorolása, amelyekre a vizet ajánlják. Az útikönyvet 470 színes fotó teszi szemléletessé. A tájékozódást térkép és GPS-koordináták segítik. Ára: 4490 Ft Egy régen elfeledett, zoológiai és tudománytörténeti szempontból egyaránti jelentős könyvet jelentetett meg a Fővárosi Állat- és Növénykert és az Országos Széchényi Könyvtár: gróf Lázár Kálmán Körút az állatkertekben című, kőnyomatokkal gazdagon díszített pompás munkájának reprintjét. Az ifjúság számára írt album 1867-ben jelent meg. Reprintje két tanulmánnyal is kiegészült. Helyet kapott benne a szerző életrajza (Buza Péter munkája), illetve egy tanulmány az egzotikus állatok magyar elnevezéseiről (Per sányi Miklós tollából). A Körút az Állatkertben megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. Ára: 2500 Ft Megvásárolható az Állatkert ajándékboltjában BEDE BÉLA: GYÓGYFÜRDŐK ÉS GYÓGYSZÁLLÓK MAGYARORSZÁGON Corvina Kiadó KÖRÚT AZ ÁLLATKERTEKBEN