Budapest, 2014. (37. évfolyam)
5. szám május - Cserey Gábor: Keressük Karl Liebknechtet
A Népszava március előtt a szocdemek lapja, a Vörös Újság a kommunistáké, s hiába egyesült a két párt, azért a kétféle felfogás és a kétféle hangnem továbbra is megmaradt. A Vörös Újság harcos volt, meg nem alkuvó és célratörő, nem sokat törődött „mellékes” dolgokkal, „fölösleges” érzelmekkel – míg a Népszava nemcsak az értelemre, hanem az érzelmekre is hatni akart. Ez az oka, hogy sokkal plasztikusabban ismerteti az ünnepi eseményeket, a felkészülés izgalmas és felemelő pillanatait. A lap már április 10-én ad hírt ad az elkövetkezendőkről: „A Magyar Tanácsköztársaság kormánya május elsejének intézésével és rendezésével Szamuely Tibor elvtársat bízta meg. A terv szerint ezen a napon az egész városnak vörösnek kell lennie. Minden házon vörös zászlónak kell lengenie, a középületeket, köztereket művészetileg kell feldíszíteni. A színházak, a kabarék aznapi programja a munkások ünnepéhez alkalmazkodik. Az utcákon tábori konyhákat fognak fölállítani, hogy mindenki, akinek szüksége van rá, ingyen kaphasson eledelt. Előreláthatóan az ünnepség legkiemelkedőbb pontja lesz a fölvonulás, amelyben körülbelül háromnegyed millió ember fog résztvenni.” És ha megnézzük a „Vörös Riport” filmhíradóit, ez a szám igaz lehet. (http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=5249) Százezrek várhatók Több rövidebb hír után, április 17-től május elsejéig az újság főcímeként olvashatjuk a felhívást: „Munkások! Elvtársak! Készül jetek május elsejének megünneplésére!” És most már részletesebb leírást is kapunk a menetrendről: „Százezrek felvonulása Budapesten Reggel nyolc órakor kezdődik az ünnepély a Vérmezőn, ahol katonai díszszemle lesz. Kivonul az egész helyőrség, amely a szemle után ünnepi menetben vonul végig az Andrássy úton. A rendezőség számítása szerint 550-650 ezer proletár vesz részt a felvonulásban.” A nagy menet biztosítására rendező állomások, mentő- és segélyhelyek kellenek végig az egész útvonalon: Andrássy út, Oktogon, Nyugati pályaudvar, Károly körút, Rákóczi út, József körút, Baross utca, Baross tér, Hungária körút, Kerepesi út, Széna tér, Krisztina körút. Valóban mozgott az egész város. A szervezők a könnyebb kapcsolattartás végett telefonon érintkeztek egymással, de mert a katonai távíróhivatal lefoglalta a magántelefonokat, minden vendéglő, kocsma, kávéház telefonjánál két katona állt, intézve az intézendőket. Április 22-én a lap újabb információkkal látja el hűséges olvasóit. Kiderül: sok egyéb mellett népmulatságok is lesznek. A Vérmezőnél, a Népligetben, a Margitszigeten (itt a gyerekeknek – lekváros kenyeret kapnak, Harmatvizet ihatnak), a Városmajorban (ez a rendezvény lehet, hogy elmaradt) és a Városligetben. Mindenütt száz négyzetméteres táncparkett lesz, s négy-négy zenekar húzza a talpalávalót – szigorúan csak éjfélig, mert rendnek azért lennie kell. S akkor újra föléled az ideiglenesen felfüggesztett alkoholtilalom is! A Városligetben pedig mesterséges jégpályát alakítottak ki a munkában megfáradtak örömére. Bizony, nem unatkozhat senki! „Minden zenekar, minden dalárda részt vesz az ünnepségeken. Reggel hét órakor kezdődik a zenei program, amikor az egyes zenekarok a főváros utcáin végigvonulnak és ébresztőt játszanak. Délelőtt az Operaház húsztagú zenekara hangversenyt ad az Operaház erkélyéről. A Mátyás templom és a Bazilika tornyában toronyzene lesz. Az ünnepi menet útvonalán negyven különféle zenekar fog játszani, a millenniumi oszlopnál pedig ezertagú ének- és ezertagú zenekar várja az ünneplő proletárokat. KERESSÜK KARL LIEBKNECHTET Cserey Gábor A Fortepan oldalon (www.fortepan.hu) bukkant fel ez a kép 1919-ből. A helyszín a Ferenciek tere és az időpont sem kérdéses – 1919 május elseje. Hiszen mikor máskor lehetett 1945 előtt Lenin szobor a város utcáin? De kit ábrázol a másik? 25 BUDAPEST 2014 május Lenin és az „ismeretlen” a híd felé nézve