Budapest, 2014. (37. évfolyam)

5. szám május - Székely Ilona: Púder és szappan

– Fedezzük fel újra a testünket! – hang­zik el a mondat a Károlyi-kertben, a szö­kőkút mellett. Képzeljük el, hogy 1920-at írunk, és nya­kunkon a higiéniai forradalom. Meg kell néznünk, hogy a ruha alatt megfelelően tiszták, elég vékonyak és sportosak va­gyunk-e, vagy jobban illik ránk az „ápo­latlan” és „kövérkés” jelző. A fogyókúra és a fokozott tisztálkodás divatja Amerikából éri el az öreg konti­nenst. (Lásd például Mr. Kellog kukori ­capelyhét és a Promenád a gyönyörbe című filmet.) Alig telik el pár év: a pesti polgár is szenvedélyesen fürödni és tornázni kezd. A fővárost azonban arcpirító elmaradott­ság jellemzi a higiéniai infrastruktúra te­rén. Kevés a nyilvános illemhely, és csak a háromszobás lakásokból álló bérházak­ban akad fürdőszoba. A többség lavórban mosdik. (Már ha egyáltalán.) A sikamlós szappantúrán Czingel Szil ­via kulturális antropológus vezet minket, aki a két világháború közötti pesti tisz­tálkodási szokásokról írta a doktoriját. A BUPAP (Budapest Aszfalt Project) vá­rostörténeti sétájára ki biciklivel, ki ku­tyával, baráttal, sonkás zsömlével vagy egyszerűen csak kalapban-kabátban ér­kezett. Kis csapatunk egyszerre fordul a kert zöld házikója felé, mikor kiderül: a múlt századelőn épült e takaros illemhely. A városfejlesztés következtében 1914-re már 97-et rendszeresítettek belőlük. Erre az időre tehető az első önálló drogériák megjelenése is. (A szappant és piperét ko­rábban patikákban árulták.) Átrándulunk a Magyar utcába, ahol megcsodáljuk Mol­nár és Moser Laboratóriumát. A békebeli drogérialánc csipkés palotáját 1931-ben építették, a földszinti laboratórium ma fotógaléria. Bartha doktor francia mintára készíttette itt az arckrémeket, hintőporo­kat, illatos kölnivizet. A gyógynövényeket akkorra már jórészt kiszorították a vegy­szerek. Az arisztokrata hölgyek kerülték a háziszappant, presztízskérdés volt, hogy marseilles-ivel mosakodjanak. Máraitól viszont tudjuk, az átlag pol ­gár akkor fürdött, ha beteg volt, vagy ha nősült. Derülünk, és kézről kézre adunk tableten egy archív fürdőszobát. Valaki megjegyzi: Móricz Zsigmond nak sem volt fürdőszobája, hetente egyszer közfürdőbe járt a feleségével. Másnak a nagymamája jut eszébe, aki egy hónapban kétszer mos­ta bokáig érő haját. Aztán a Bródy Sándor utcában talál ránk a tavaszi nap. Szilvia felteszi a kérdést: mit gondolunk, a korban a test vagy a ruházat tisztasága volt-e fontosabb? A ruhára tip­pelünk, a jó válaszért bioszappan jár. Fel is keressük a harmincban alapított Tichy Dezső-féle tisztítószalont. Gazdag úri csa ­ládoktól a cselédlányok fonott kosarakban hordták ide a szennyest. A mosónők mo­sóüstökben, teknőkben mosószappannal mostak, természetesen kézzel. (Megjelent a kézzel hajtott centrifuga is.) Lisztből főz­ték a keményítőt, a gallérokat, csipkéket, mandzsettákat keményítették. Szenes va­saló nehezedett a lepedőre, a kifutólányok fehér ruhában vitték házhoz a dobozolt tiszta ruhát. A Tichy család a háború után is megtarthatta az üzemet, a felirat szerint ma szőnyeget, flitteres nagyestélyit, szmo­kingot is vállalnak. A Dohány és Síp utca Púder és szappan szöveg: Székely Ilona, fotó: Sebestyén László 2 BUDAPEST 2014 május

Next

/
Thumbnails
Contents