Budapest, 2014. (37. évfolyam)
5. szám május - Székely Ilona: Púder és szappan
– Fedezzük fel újra a testünket! – hangzik el a mondat a Károlyi-kertben, a szökőkút mellett. Képzeljük el, hogy 1920-at írunk, és nyakunkon a higiéniai forradalom. Meg kell néznünk, hogy a ruha alatt megfelelően tiszták, elég vékonyak és sportosak vagyunk-e, vagy jobban illik ránk az „ápolatlan” és „kövérkés” jelző. A fogyókúra és a fokozott tisztálkodás divatja Amerikából éri el az öreg kontinenst. (Lásd például Mr. Kellog kukori capelyhét és a Promenád a gyönyörbe című filmet.) Alig telik el pár év: a pesti polgár is szenvedélyesen fürödni és tornázni kezd. A fővárost azonban arcpirító elmaradottság jellemzi a higiéniai infrastruktúra terén. Kevés a nyilvános illemhely, és csak a háromszobás lakásokból álló bérházakban akad fürdőszoba. A többség lavórban mosdik. (Már ha egyáltalán.) A sikamlós szappantúrán Czingel Szil via kulturális antropológus vezet minket, aki a két világháború közötti pesti tisztálkodási szokásokról írta a doktoriját. A BUPAP (Budapest Aszfalt Project) várostörténeti sétájára ki biciklivel, ki kutyával, baráttal, sonkás zsömlével vagy egyszerűen csak kalapban-kabátban érkezett. Kis csapatunk egyszerre fordul a kert zöld házikója felé, mikor kiderül: a múlt századelőn épült e takaros illemhely. A városfejlesztés következtében 1914-re már 97-et rendszeresítettek belőlük. Erre az időre tehető az első önálló drogériák megjelenése is. (A szappant és piperét korábban patikákban árulták.) Átrándulunk a Magyar utcába, ahol megcsodáljuk Molnár és Moser Laboratóriumát. A békebeli drogérialánc csipkés palotáját 1931-ben építették, a földszinti laboratórium ma fotógaléria. Bartha doktor francia mintára készíttette itt az arckrémeket, hintőporokat, illatos kölnivizet. A gyógynövényeket akkorra már jórészt kiszorították a vegyszerek. Az arisztokrata hölgyek kerülték a háziszappant, presztízskérdés volt, hogy marseilles-ivel mosakodjanak. Máraitól viszont tudjuk, az átlag pol gár akkor fürdött, ha beteg volt, vagy ha nősült. Derülünk, és kézről kézre adunk tableten egy archív fürdőszobát. Valaki megjegyzi: Móricz Zsigmond nak sem volt fürdőszobája, hetente egyszer közfürdőbe járt a feleségével. Másnak a nagymamája jut eszébe, aki egy hónapban kétszer mosta bokáig érő haját. Aztán a Bródy Sándor utcában talál ránk a tavaszi nap. Szilvia felteszi a kérdést: mit gondolunk, a korban a test vagy a ruházat tisztasága volt-e fontosabb? A ruhára tippelünk, a jó válaszért bioszappan jár. Fel is keressük a harmincban alapított Tichy Dezső-féle tisztítószalont. Gazdag úri csa ládoktól a cselédlányok fonott kosarakban hordták ide a szennyest. A mosónők mosóüstökben, teknőkben mosószappannal mostak, természetesen kézzel. (Megjelent a kézzel hajtott centrifuga is.) Lisztből főzték a keményítőt, a gallérokat, csipkéket, mandzsettákat keményítették. Szenes vasaló nehezedett a lepedőre, a kifutólányok fehér ruhában vitték házhoz a dobozolt tiszta ruhát. A Tichy család a háború után is megtarthatta az üzemet, a felirat szerint ma szőnyeget, flitteres nagyestélyit, szmokingot is vállalnak. A Dohány és Síp utca Púder és szappan szöveg: Székely Ilona, fotó: Sebestyén László 2 BUDAPEST 2014 május
