Budapest, 2014. (37. évfolyam)
5. szám május - Székely Ilona: Púder és szappan
sarkán megtaláljuk azt az épületet, ahol Tichyék konkurenciája, az egykori Király Gőzmosoda remélte a kuncsaftokat. De ha már tisztálkodásról, testkultúráról esik szó, nem hagyhatjuk ki a korszak leghíresebb közfürdőjét, a Hungáriát. Ácsorgunk kicsit a homlokzat előtt, kibetűzzük a magasban domborodó „balnea” szót, majd szemünk megakad a kapu felett nyújtózkodó nimfákon, fürdőző sziréneken. A hely rég nem fürdő már, a jordániai Mazen Al Ramahi négycsillagos szállodát álmodott a romos műemlék helyén. Szerencsére a Continental Hotel Zara megőrzött pár hangsúlyos részletet a legendából. A homlokzaton kívül ilyen a robosztus bronz forgóajtó, melynek mintázatán ősi jelképeket is felfedezhetünk. Beforgunk a szálloda halljába, Szilvia pedig felidézi a fürdő eredetét és fénykorát. Az 1820-as években Gamperl András selyemkereskedő fúrta itt a kutat, amikor is vasban és kénben gazdag gyógyvizet talált. Pár év múlva meg is nyitotta a Gamperl-féle Vasfürdőt. De a fénykort a Ringer testvérek hozták a fürdő és a pestiek életébe. Géza és János ugyanis nem egyszerűen megvásárolta és bővítette a Hungáriát, de idevarázsolták Európa leghosszabb úszócsarnokát, nyitható üvegtetővel és napozóterasszal. Ez a pazar létesítmény 1909-ben nyitotta meg kapuit, és az emberek pénztárcájuknak megfelelően részesülhettek a vízi örömökből. A munkások, cselédek és a legszegényebb pestiek a hatvan kádfürdő egyikét vehették igénybe, szigorúan csak húsz percre. Esetleg a gyógyvizes népfürdőt. Ők nem találkozhattak az előkelőbb vendégekkel, a középosztályiakkal, akik számára külön bejárat, élménymedencék, büfé és pihenőkert állt rendelkezésre. Nézelődünk a hotel lobbijában és hallani véljük az itt zajlott úszóversenyek moraját. Évekkel később tragikus idők jöttek, a gettóból százával hordták ide a holttesteket. Talán pont oda, ahol most a zongora áll. Az idősek még emlékeznek, iszonyú bűz terjengett. Betérünk még a Nyár utca 7. alatti kapualjba, ahol a szépséges Hungária csempeképét őrzik. Az allegorikus nőalak karddal és címerpajzzsal ragyog az üveglap mögött. Sétavezetőnk fáradhatatlan, egészen a Klauzál térig vonulunk. A játszótéri zsivajban értékes információval gazdagodunk. Mert ki tudja ma már, hogy mi volt a különbség a cselédlány és a mosónő között? Nos, a kiscselédek tizennyolc év alatti parasztlányok voltak, akik vidékről érkeztek a nagyságákhoz. Sokan itt láttak először fürdőszobát, és féltek a víz mélységétől. „Fürdés előtt a fürdővízzel keresztet kell vetni, hogy a vízbe ne fúljunk bele. Én azt hittem, hogy a kádban a víz is olyan mély. Nem nagyon szerettem a kádat, mindig féltem. Jobb volt a lavórban mosdani.” Általános jelenség volt, hogy a polgárasszonyok meg akarták nevelni a szolgálólányokat, hogy megtanítsák őket a higiéniára. Ahol fiúgyerek volt, gyakran előfordult, hogy az úrfi a cselédlánnyal élte át első szexuális élményét. Aztán mikor a lány visszament falura, megszólták, hogy mennyit fürdik. Terjedt róla: nemi baja van, vagy prostituált. Ezzel valahogy mégis közvetítette vidékre a tisztálkodási kultúrát. Különösen, ha jóban volt a városi családdal. Mert akkor még csomagot is kapott az úriasszonytól. S hogy mi volt benne? Szappan, parfüm, divatlap, harisnya és egy hajba való piros szalag. A mosónőktől viszont rettegtek a nagyságák. Mert ők látták a család szennyesét. Harminc, negyven év körüliek voltak, és a Tripoliszból érkeztek a belvárosi házakhoz. A nagymosás napján reggel hatkor kupica pálinkával fogadták a várva-várt segéderőt. A ruhaneműekkel való foglalatoskodás kemény fizikai munka, ráadásul ott voltak a mérgező vegyszerek. A polgár asszonyok kárpótlásul bőséges ebéddel kedveskedtek: húsleves, rántott hús és sütemény. Remélték: így elnyerik a mosónők jóindulatát, és nem éri szó a ház elejét. Persze mindenkinek eszébe jut Édes Anna és József Attila mamája. Tovább indulunk a Király utca felé. A 15-ös számnál betérünk a belső udvarba. Mintha ezt a házat kihagyta volna az elmúlt hetven év. A gangon száradó ruhák, és megtaláljuk a falikutat, ahonnan valamikor a vizet vitték a mosókonyhába. Balra cselédlépcső, középen poroló. Már csak a prakker hiányzik. Szilvia elmondja: az őszi, tavaszi és a nyár eleji nagytakarítás különös szertartással zajlott. Ilyenkor letakarták a bútorokat, feltekerték a szőnyegeket. Nyáron a pesti polgárasszonyok leutaztak a gyerekekkel vidékre vagy a Balatonra, sokszor két-három hétre vagy hónapra. A családfő itthon maradt a cseléddel. (Megesett, hogy a lány őszre kigömbölyödött.) Hétvégén a férfiak a Keletiből, a Nyugatiból vagy – persze a Balatonhoz – a Déliből induló „bikavonatokkal” utaztak a családhoz, hogy aztán vasárnap este visszatérjenek a fővárosba. A szolgálók sokszor nagy kosarakkal vitték a bikavonatra a szennyest, amit vidéken a helyi parasztasszonyok hoztak rendbe. Az Andrássy út 6-nál vetünk egy pillantást Madame Noi ázsiai éttermére, amely nek helyén a háború előtt a mosógép ősét és különféle fürdőszoba-berendezéseseket árultak. Majd eljutunk sétánk végállomásához, az 1888-ban alapított Opera Patikához, amely most Madison illatszertárként üzemel. Az eredeti vörösfenyő bútorzatot a bolt hátsó részébe tolták. Madeleine Flo rescu, a tulajdonos mesébe illően hasznosí totta a védelem alatt álló szekrényeket. Az antik fiókokban és polcokon régies alakú üvegcsékben és porcelántégelyekben állnak a különféle gyertyák és illatminták. Az előtérben pedig a 21. század drága és divatos testpermeteit kínálják. Így tettük meg Pesten az utat a mosószappantól a francia luxusparfümig. ● 3 BUDAPEST 2014 május
