Budapest, 2013. (36. évfolyam)
3. szám március - Horváth Júlia Borbála: Amikor nyílnak az egek
bármelyik helyszín, ahol gyűlhet a nép, csak menjünk már, ne habozzunk, gyűjtsük szaporán az emlékeznivalót. Az utcán szembejön egy másik csoport, és még egy, és még, és még, ismerős a tűz a szemükben, mozog a szájuk, de lássuk, mit mond a zászlajuk, van-e ostor, ami hajtja őket, láthatatlan szál köti-e az elöl menetelőt. Nehéz kitalálni, ki, kicsoda, széles az utca, sokféle nép elfér rajta, vonultak itt már mezit-lábak, bakancsok, lánctalpak, egy volt a nyelvük, a földjük, tán még a lelkük is, mégse fértek egymással. – Magyar vagyok... – első szónok első szó, mit is lehet hozzátenni, de elvenni se nagyon, talán csak annyit: – Itt akarok élni, tanulni, dolgozni... – fokozza mégis, manapság nem túl divatosan. – De ezek nem hagyják, de nem hagyják...– riposztok a tömegből, máris unalmas a tankönyvduma, mert ha már feljuttattunk oda, azt várjuk, hogy keményeket mondj, valami rendellenesen lázítót, ne a szokványost, mert ok nélkül nincs miért itt lennünk, és bármilyen mélyen vagyunk, fölfelé nézünk. – Nem hagyjuk, nem hagyjuk! Neveket, mondj, neveket! Le a fejekkel, mi az igazságot akarjuk, és a szabadságot! Mert mi magunk vagyunk az igazság! – És a szabadság! – Igen, a szabadság! – Még ha nem is teljesen világos, micsoda is az mostanában, de az biztos, hogy mindenki felelős, a csurrantó és a cseppentő, aki fönt van, és aki tűri odalent, hogy így legyen, hogy nem gondoltak velünk, az utókorral, most viszont lángokban az ország, előre, srácok, gyújtsunk még nagyobb tüzet, hogy messziről látszódjék, és elfedjük vele a régit, hogy legyen világosság végre minálunk! Parázs szavak lódítják a tömeget, a busójárás kutyafüle ehhez képest, mert ott mindenkit maszk fed a menetben, itt viszont nyílt sisakkal sorakoztak fel a hívek; idős, fiatal, egyet akar, legalábbis addig, amíg színt nem kell vallani, vagyis el nem húz a háttérben a konkurencia; egyesüljünk vagy ne? Ez itt a kérdés, volt és lesz, ezer év óta. Félváll mögül pillantás a szomszédban gyűltekre: copfos doktornő, kiugrott képviselő, fiatalságát őrizgető családapa, párthalmozó nyugdíjas-pár, pillogó babakocsis, biciklis, borvirágos kocsmalakó kezel a munkanélküli óvónővel, mérnökkel, szakáccsal, gulyással, jó modorú rosszmódú és modoros rosszmájú összeszólalkoznak, a hiány kihozza az állatot; majd a színpadé újból a figyelem: szimpatizáns pártpajtás szólója várható. A hallgatótársak hangoskodása jótékonyan elnyomja szavait, mert nekünk ő sem kell, mivel még nem tanítottak ki mindnyájunkat, milyen az érdekből lelkesedés, és ha nekünk valami nem kell, akkor tényleg nem kell. Menjünk inkább tovább, megvan a saját utunk, az a jó benne, hogy nincs előre kitalálva, ezért elkapni sem tudnak, ha éppen arról van, szó, mi még menni is őszintén megyünk, miáltal a karhatalom sem bír velünk. Elvégre gondosan kitanítottak bennünket, miszerint tökéletesen egyenlők vagyunk megfáradt tanítóinkkal, sőt, életkorunk és a cyber okán megkülönböztetett tisztelet jár minekünk, amíg ki nem húzza valaki a dugót... vagy a gyufát. Mert akkor eljön a vézna testek éjszakája, amikor sápadt arccal meredünk a sötét képernyőre, se kép, se hír nem táplál többé, tudást, érzelmet, emberséget belülről meríts. – De hogyan, de hogyan? Mi a jogos, és ki a hiteles, s egyáltalában: kinek lehet hinni pénzőnagysága udvarában, mi a fent és hol a lent, jobbra vagy balra tarts, fekete és fehér szürkébe hajlik, magától nem mosódik a szennyes. Ami az egyiknek langyos, az forró a másiknak, rend a rendetlennek diktatúra, mámor a józannak szabadság, sok lúd disznót győz, ha nem vigyáz a gazda. – Ne hurrogjatok, robogjunk tovább, keep in touch, kínai, holland, etióp, skót, vietnámi diák, épp oly szolidáris, mintha az otthonáról lenne szó. De milyen az a mintha-otthon? Mi azt honnan is tudhatnánk; talán olyan hely, ahol értjük, de nem féltjük a nyelvet; akik kimennek magyarba, azok lassan térnek vissza magyarba. Olthatatlan vágyódásunk nyugat felé alig csillapodott, holott újból a kelő nap uralkodik. – Te mit szeretnél? – Mit szeretnék, mit szeretnék; bukást vagy mé l t ó f o l y t at á s t! ● 3 BUDAPEST 2013 március
