Budapest, 2013. (36. évfolyam)
2. szám február - Csider István Zoltán: Hallgatni arany
Nem akarnék olyan se lenni, mint a vén ripacs, aki fölsóhajt: Ha én egyszer Hamlet-et eljátszhattam volna! – Öreg kartársaim tudják, hány szép riport témát adtam oda és hány ujságiró tanitványom volt. Azt is nem egyszer emlegették kárhoztatva, hogy hány regénytémát adtam a barátaimnak – kimeritő vázlatokkal együtt, sőt egész könyvsorozata is van egyik jó pajtásomnak, amelyhez elejétől-végig adtam a sujetnek mondható anyagot. Akárhogyan elismeri a könyv dedikációjában, az nem jelent semmit, ha megszólal a Nagy Élet mérleg készítője... Mit szabad védelmemre fölhoznom (...) Elnök Úr – egyetlen igazán tisztelt Elnök Úr, Odafönt? Szabad annyit, (...) hogy éveken át segitettem a világháború után – mint kisebb mértékben előtte is 20 éven át – a magyar gyermekeket megmenteni? Hogy időt és egészséget áldoztam érte s 60000 gyermek külföldi üdültetésében volt némi szerepem, anélkül, hogy egyetlen köszönő szót vártam volna érte? Na hát ezen az egy ponton mindenesetre nyugodt a lelkiismeretem, ha saját családom a kárát is vallotta. (...) Nem kérem fölmentésemet, csupán emlékeztetni kivánok: hogy ha én elmegyek erről a földről, a familiámat megilleti a hely, itt, a magyar nap alatt. Lehet, hogy nem is normálisnak tartott módon távozom, hanem erőszakosan, a magam által alkalmazott erőszakkal. Nem ismerek ugyanis – kivált magamra – úgynevezett szép öregkort. Amit ennek mondanak az inkább sokáig megmaradt szép ifjúság. (...) Nem öreg az, aki valóban egészséges, még tud bánni terveivel és a nőkkel, saját lábán járja a világot... Ez nem életuntság, semmikép nem rezignáció, csupán a mai helyzet tisztának tetsző meglátása és számvetés a bizonyitékok alapján mutatkozó jövendővel. Gyávaság nélkül szembe kell nézni ezzel a jövővel és fütyülni rá, aztán megalázkodás nélkül, ideje korán, saját szilárd akaratból távozni. Mielőtt a lelki szenny vize elönti az embert – nem is szólva a konkrét orvtámadásokról. A betyárok és a baktériumok csürhéjéről, amely elé hiába hintesz gyöngyöt. (...) Alamizsna pedig nem kell a népbolondító vezérektől, sem magától az élettől, amelyet gyönge jellemek sorsnak, szerencsének és a valóságot meg sem sejtő ráfogások fogalomzavarában minden másnak neveznek el, csak annak nem, ami igazában. (...) Leírását, jellemzését elkezdeni se érdemes. A magamét se, amely csak csonka kísérlet volt, abbamaradt tanulás. Akadt remek része, lángoló reménye, de a végét megvárni (...) nem érdemes.” Szolnok, 1879. jún. 27 – Auschwitz, 1944. júl. ? – rögzítik a kézikönyvek, amit pontosan soha nem tudhatunk meg. Július végén – legkorábban. Így valószínűsíthetjük a különböző adatok összevetéséből a terminust. Néhány nappal, egy-két héttel az után, hogy betöltötte a hatvanötöt. ● BUDAPEST 2013 február Rögtönöztünk egy – természetesen egyáltalán nem reprezentatív – közvélemény-kutatást. A megkérdezettek száz százaléka (10 fő) úgy nyilatkozott, hogy tart otthon úgynevezett hagyományos rádiókészüléket. Bár a típusbeli szórás nem különösebben érdekes, azért álljon itt, hogy a ténylegesen zsebbe való készségtől a legendás bőrtokos Sokolon át a matuzsálemi korú, kvázi szekrény méretű, bakelitlemezjátszót is magában foglaló alkalmatosságokig terjedt a skála. És akadt egyvalaki, akinek már digitális rádiója van otthon. Ami sokkal fontosabb, hogy a megkérdezettek 70 százaléka legalább egy éve be sem kapcsolta a készüléket – a digitális készülékkel bíró delikvens mellett tehát mindössze ketten állították, hogy ők bizony szoktak otthon rádiózni. Lehet, hogy a minta volt rossz, lehet, hogy a kutatási módszertan – mindenesetre az derült ki, hogy a rádióhallgatás elsődleges helye ma már az autó. (Meg kell jegyezni azonban, hogy akadnak e téren konzervatívok is. Véletlenül ismerek egy Tibi t, aki az egyik budai bevá sárlóközpont elektronikai nagyáruházában dolgozik. Állítása szerint nemrég szakértő segítséget kért tőle egy idős asszony, milyen készüléket válasszon. Megkapta, választott. Ez volt az első rádió, amelyet hároméves kereskedelmi karrierje során Tibi eladott.) Rendben, de miből választhat a városlakó – akár otthon rádiózik, akár menet közben, HALLGATNI ARANY szöveg: Csider István Zoltán, fotó: Sebestyén Lászó
