Budapest, 2013. (36. évfolyam)
2. szám február - Csider István Zoltán: Hallgatni arany
30 BUDAPEST 2013 február autóban, esetleg zsebbe való médialejátszó segítségével, ahogyan e sorok szerzője szokott? Mármint akkor, ha elsősorban nem az országos rádiók műsorára kíváncsi, hanem a Budapesten működő adók programját részesítené előnyben. Hogy hány adó fogható a városban és vételkörzetében, pontosan nem tudjuk megmondani – ahány internetes adatbázis, annyiféle szám. A közösségi és az „itt is, ott is” elérhető rádióadók pedig egyébként sem szerepelnek okvetlenül ezeken a listákon. Az mindenesetre biztos, hogy a válság előtt mintegy kétszázötven rádiótársaság működött Magyarországon. A gazdasági krízis kiteljesedése óta viszont már kevesebb, mint kétszáz ilyen cég tevékenykedik hazánkban. Míg korábban ezek az adók tízmilliárd forintnyi reklámbevételen osztoztak, 2012-re ez az összeg a felére olvadt. (Világszerte a hirdetési pénzek egyharmada tűnt el a piacról a válság következtében.) Ez az egyik fő oka annak, hogy sok rádió kénytelen volt lehúzni a rolót. Szerencsére azonban még így is akad hallgatnivaló Budapesten. A szubjektív menüsor első eleme legyen mondjuk a Klasszik Rádió, amely az FM 92.1 Mhz frekvencián érhető el. A hallgató itt azt kapja, amit már a név is ígér: klasszikus zenét, éspedig majdnem kizárólag, bár az éjjeli műsorsávban néha filmzene is jön. Immár három éve. (Érdekesség, hogy ezen a frekvencián korábban a BBC és az RFI adását lehetett fogni, francia és angol tulajdonosoktól vette meg a 92.1-et a rádió weblapja szerint teljesen magyar befektetői gárda.) A Rádió Q-t címkézni nemigen tudjuk – talán leginkább a „városi rádió” polcra pakolhatnánk. A 99.5-ön hallgatható csatorna bőven kínál kulturális műsorokat: szeretjük például a kedd esténként jelentkező A Kultúra Utcája című programot Nádasdy Vilmá val és Zsuffa Péter rel. A Blaha Lujza tér ugyancsak érdekes, Bognár Éva hétfőnként színházi be szélgetéseket kínál benne. De van itt esélyegyenlőségi program Egyenlőre, és „klasszikus, zenei kalandozás” sorozat Kottazűr címmel. És persze itt rendel reggelenként az igencsak megosztó műsorvezető, Fiala János . A város egyik legjobb rádiója a Q. A másik meg a Tilos. A hányatott múltú közösségi rádió az egyik legrokonszenvesebb adó a magyarországi rádiózás történetében – ha nem „a”. Nem is csak amiatt, hogy – amennyire tudható – a műsorkészítőik jellemzően nem súlyos gázsiért, hanem szerelemből rádióznak. Ekképpen aztán nem is profik. Van, aki jobban csinálja, klasszikus értelemben is rádióbarát módon, mások az ahogy esik, úgy puffan elvet követve szinte a véletlenre bízzák magukat. Halálosan érdektelen beszélgetésbe még sosem futottunk a 90.3-on, iszonyú izgalmasba annál többször. És ami nagyon fontos: a Tilosnál policy, hogy ha lehet, kétszer nem játsszák le ugyanazt a zenét, ilyenformán valószínűleg ez a kis közösségi rádió kínálja a legváltozatosabb zenei programot. Az egész országban. Ezt a három rádiót fogyasztjuk tehát viszonylag rendszeresen, csalódnunk eleddig nem nagyon kellett. Alkalomszerűen persze más adókat is felkeresünk. Ilyen például a 95.3-on elérhető Klubrádió. Ezen az adón az Addig jó, míg Kádár él című műsort szeretjük Pálinkás Szűcs Róberttel. Meg a Göczey Zsu zsa szerkesztette Basszust, ahol finom és nem agyonjátszott zenék mennek. Váradi Júlia Dobszerda című kulturális portréműsora is kedvünkre van rendszerint; a hétfő reggeli Ötöst Pa ra-Kovács Imrével pedig konkrétan bűn kihagyni. Ha valamiféle eléggé el nem ítélhető perverzió folytán rádión szeretnénk híreket fogyasztani, akkor általában az Infót választjuk, mert bár akad néhány kifejezetten nehezen elviselhető hang a 95.8-on, pontosnak azért pontos, és korrekt is. Legalábbis szeretnénk hinni. Minden optimizmusunk ellenére: nem tudni, meddig hallgathatjuk még kedvenc rádióadóinkat – hiszen az egy szem Tiloson kívül az összes említett csatorna kereskedelmi jellegű, azaz jellemzően reklámbevételekből tartja el magát. A Klubrádió már megmutatta, hogy hallgatóinak jó része emocionálisan is kötődik az adóhoz, s nem rest anyagi áldozatot hozni, hogy a számára kedves műsorok megmaradhassanak, emlékezzünk csak az örökbe fogadható műsorpercek programjának sikerére. Ugyanakkor legalábbis kétséges, hogy a többi, nem ennyire körülhatolható világnézetű rádió is képes volna ilyesmire. A cikk elején említett reklámpiaci válság azt mutatta meg, hogy még egy országos frekvenciahálózattal működő rádió is csak nagy nehézségek árán tud életben maradni. De nemcsak a hirdetési bevételek elolvadása nehezíti meg a rádiók dolgát. Január elején Polyák Gábor , a Mérték Médiaelemző Műhely (MÉM) vezetője úgy nyilatkozott a Népszabadságnak, hogy a kiszámíthatatlan és nem egyszer tendenciózus (média)hatósági döntések „tovább rongálják a jogi hercehurcák nélkül is éppen eléggé megroggyant rádiós piacot”. Polyák szerint a nehezen átlátható verdiktek, a bizonytalannak tűnő környezet, valamint bizonyos piaci szereplők egyértelmű preferálása jellemzi az elmúlt időszakot. Az elemző úgy látja, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) „vagy nem végzi a dolgát, vagy lát ványosan tolja valakiknek a szekerét”. Az országos zenei adók ese tében a Class FM példáját hozta fel: sorra kihullanak, vagy legalábbis visszaszorulnak a legnagyobb csatorna riválisai. De az elsősorban fővárosi rádióként elkönyvelt Klubrádió visszaszorítása is megfigyelhető, miközben a vallási tematikájú csatornák, vagy mondjuk a 95.3-on fogható rádió jobboldali megfelelőjeként is gyakran aposztrofált Lánchíd Rádió egyre nagyobb teret nyer. Ami hosszabb távon meglehetősen egyszínű, más szavakkal: a hallgatónak zavaróan szűk választási lehetőséget kínálhat. ●
