Budapest, 2013. (36. évfolyam)
2. szám február - Buza Péter: Akit elárult a hazája
Ziffer Elza – Tábori Kornélné – május végén a Mária Terézia téren, Jenő édesanyjánál, fiai féltestvérénél talál egy időre búvóhelyet. Nyomtatott, barna ragasztószalaggal, pecséttel nyomatékosított zárjegy kerül Krúdy Gyula utcai lakásuk ajtajára. Töredékes mondatok, hiányzó szavak, ragok. Tábori Kornél ... III em. 3 ajtószám alatt lakott ... Ezen boriték szabályos zárójegy... ajtó zárjegye :) záratott le. Budapest 1944 évi junius Lezáratott a szfőv. polgármesterének rendelkezése alapján. A zárójegy hatósági engedély nélküli megsértése, vagy eltávolitása büntetendő cselekmény. Budapest, 1944. junius hó Balárdy István házpcs [= házparancsnok – B. P.] Germán Gusztávné házfelügyelő Az ember végül Többnyire olyannak születünk, hogy nem akarjuk elhinni: ami vár ránk, az meg is történik. És egészen addig, míg mindenestül fenyegető fekete nem lesz a személyes égbolt, reméljük, hogy várni kell csak, derülni kezd hamarosan. Lám! Kornél ugyan járt a „borzalom országában” (ez a címe 1907-ben megjelent kötetének, amely az orosz birodalom lengyel városaiban fel-fellángoló pogromokról ad helyszíni tudósítást), még egészen ifjú emberként. S láthatta, mire megy ki a játék. „Búcsúja” 1938-ban, egy hónappal az első zsidótörvény kihirdetése után, mégis úgy fogalmaz, mintha szabad akarattal eldönthetné, mit tesz majd, ha úgy dönt, megteszi az utolsó lépést. Tábori Pál ragasztotta be az alábbi, kis nyolcadrét lapokra ce ruzával írt szöveget is a fentebb említett, az OSZK kézirattárában őrzött posztumusz albumok egyikébe, amit 1944-ben egészített ki Elza, a szöveget közös végrendeletükké emelve: „Drágáim! Ez talán utolsó üzenetünk mikor ezeket a sorokat irom édes uram már nem volt mellettem. Áldjon meg benneteket a jó Isten reméltük és készültünk mindketten egy boldog viszontlátásra veletek – hiába a sors másképpen akarta.” Ezekkel a mondatokkal zárja urának alább sorakozó tépett sorait: „Búcsú Ma jól sikerült temetést rendeztem. A magamét. Elégettem 14 vaskos teleírt noteszt. 40 évig készültem, gyüjtöttem az anyagot életem munkájához. Nem életem főművéhez. Mert eddig nem írtam csak noszogatásra, pénzért fiatalabb koromban, kutyafuttában, sajtó alá rendeztem vagy inkább dobáltam mindenféle anyagot, egyikben sem volt semmi abból, amit egyszerre akartam kiadni, éretten, rendezve, a magam filozófiájának alapján. Ezért utazgattam ötvennél több országban, folyton jegyezgetve. Ezért rendeztem kirándulásokat a nyomortanyákon, vezettem a nyomorakciókkal kapcsolatban 125 razziát éjszaka, reggel, este (...) és produkáltam száz és száz fényképet. Ezért olvastam el vagy ötezer könyvet, hogy lássam, mi az, amit másképp lehetne őszintén föltárni. (...) Az igazságnak ennyi adatát hasztalanul gyüjtöttem össze. Ha nyilvánosságra viszem, minden olvasójában megrendülhet a hit a tisztesség, a jobb jövő iránt. És a bosszú további generációkban is üldözné érte a családomat. Kíméltetni kell a jövendő bizakodást és a família ártatlan tagjait. S meg kell bocsátani a gonoszoknak is, félre kell tenni a leleplezést, végezzen velük a félelem, a maguk [lelkiismerete – B. P.], ha van ilyen. Am Ende ist und bleibt doch jeder allein [az ember végül egyedül marad – B. P.] – amint Schopenhauer mondotta. És hozzá tehetem, amit Stendhal kérdezett: Ce n’est donc que cela? Hát ez minden? 28 BUDAPEST 2013 február Gyermekfölvétel a Liga központi hivatalában. Illusztráció a Nyomor és bűn a gyermekvilágban című kötetéből Fotók az Egy halálraítélt ország borzalmai című Tábori kötetből
