Budapest, 2013. (36. évfolyam)

2. szám február - Buza Péter: Akit elárult a hazája

Ziffer Elza – Tábori Kornélné – május végén a Mária Terézia té­ren, Jenő édesanyjánál, fiai féltestvérénél talál egy időre búvóhelyet. Nyomtatott, barna ragasztószalaggal, pecséttel nyomatékosított zár­jegy kerül Krúdy Gyula utcai lakásuk ajtajára. Töredékes mondatok, hiányzó szavak, ragok. Tábori Kornél ... III em. 3 ajtószám alatt lakott ... Ezen boriték szabályos zárójegy... ajtó zárjegye :) záratott le. Budapest 1944 évi junius Lezáratott a szfőv. polgármesterének rendelkezése alapján. A zá­rójegy hatósági engedély nélküli megsértése, vagy eltávolitása büntetendő cselekmény. Budapest, 1944. junius hó Balárdy István házpcs [= házparancsnok – B. P.] Germán Gusztávné házfelügyelő Az ember végül Többnyire olyannak születünk, hogy nem akarjuk elhinni: ami vár ránk, az meg is történik. És egészen addig, míg mindenestül fenye­gető fekete nem lesz a személyes égbolt, reméljük, hogy várni kell csak, derülni kezd hamarosan. Lám! Kornél ugyan járt a „borzalom országában” (ez a címe 1907-ben megjelent kötetének, amely az orosz birodalom lengyel városaiban fel-fellángoló pogromokról ad helyszíni tudósítást), még egészen ifjú emberként. S láthatta, mire megy ki a játék. „Búcsúja” 1938-ban, egy hónappal az első zsidótörvény kihirdetése után, mégis úgy fogalmaz, mintha sza­bad akarattal eldönthetné, mit tesz majd, ha úgy dönt, megteszi az utolsó lépést. Tábori Pál ragasztotta be az alábbi, kis nyolcadrét lapokra ce ­ruzával írt szöveget is a fentebb említett, az OSZK kézirattárában őrzött posztumusz albumok egyikébe, amit 1944-ben egészített ki Elza, a szöveget közös végrendeletükké emelve: „Drágáim! Ez talán utolsó üzenetünk mikor ezeket a sorokat irom édes uram már nem volt mellettem. Áldjon meg benneteket a jó Isten re­méltük és készültünk mindketten egy boldog viszontlátásra ve­letek – hiába a sors másképpen akarta.” Ezekkel a mondatokkal zárja urának alább sorakozó tépett sorait: „Búcsú Ma jól sikerült temetést rendeztem. A magamét. Elégettem 14 vaskos teleírt noteszt. 40 évig készültem, gyüj­töttem az anyagot életem munkájához. Nem életem főművéhez. Mert eddig nem írtam csak noszogatásra, pénzért fiatalabb ko­romban, kutyafuttában, sajtó alá rendeztem vagy inkább dobál­tam mindenféle anyagot, egyikben sem volt semmi abból, amit egyszerre akartam kiadni, éretten, rendezve, a magam filozófiá­jának alapján. Ezért utazgattam ötvennél több országban, folyton jegyezgetve. Ezért rendeztem kirándulásokat a nyomortanyákon, vezettem a nyomorakciókkal kapcsolatban 125 razziát éjszaka, reggel, este (...) és produkáltam száz és száz fényképet. Ezért ol­vastam el vagy ötezer könyvet, hogy lássam, mi az, amit másképp lehetne őszintén föltárni. (...) Az igazságnak ennyi adatát hasztalanul gyüjtöttem össze. Ha nyilvánosságra viszem, minden olvasójában megrendülhet a hit a tisztesség, a jobb jövő iránt. És a bosszú további generáci­ókban is üldözné érte a családomat. Kíméltetni kell a jövendő bizakodást és a família ártatlan tagjait. S meg kell bocsátani a gonoszoknak is, félre kell tenni a leleplezést, végezzen velük a fé­lelem, a maguk [lelkiismerete – B. P.], ha van ilyen. Am Ende ist und bleibt doch jeder allein [az ember végül egyedül marad – B. P.] – amint Schopenhauer mondotta. És hozzá tehetem, amit Stendhal kérdezett: Ce n’est donc que cela? Hát ez minden? 28 BUDAPEST 2013 február Gyermekfölvétel a Liga központi hivatalában. Illusztráció a Nyomor és bűn a gyermekvilágban című kötetéből Fotók az Egy halálraítélt ország borzalmai című Tábori kötetből

Next

/
Thumbnails
Contents