Budapest, 2013. (36. évfolyam)
2. szám február - Horváth Júlia Borbála: Almafröccs
A kocsmázás egykoron nem éppen pozitív felhanggal bíró foglalatosságnak számított; mosdatlan szavak ütődtek üvegnek, kékes szemaljak árulkodtak hosszúra nyúlt éjszakákról, fogatlan mosoly próbálta bagatellizálni a megváltoztathatatlant, üss, és: szeretlek Zsuzsi, és: 1-9-5-9... – fakókék ákombákomok az ujjháton árulkodtak az élet folyásáról. Idővel a helyszín lepusztult, de most éppen ez adja a stichjét, tartós festék árnyalja a tekintetet, Zsuzsi pedig Fruzsivá, esetleg tűzokádó sárkánnyá változott a kibadizott felsőtesten. Romos a ház, rozsdaette a lépcső, a kibelezett lakások enyészete gondosan megtervezve. A jobblétre szenderedett házmester korábban gondosan megszűrte, ki mehet fel, most viszont tárt ajtók és színes lampionok mutatnak utat a szórakozás birodalmába. – Figyu, akkor kilenckor ott! – rendben, ott, és nem máshol, nem muszáj előtte hazaszaladni amolyan avítt szokásként átöltözni, jó lesz a bélelt gatya hócipővel, a nyakas garbó, sőt: az efféle helyeken elkél a nagykabát, elvégre egy bérház udvara a küzdőtér. A helyszínhez közeledvén nem kell nagyon kémlelni a házszámot és a cégért, ahol üres asztalok ásítoznak, tétova pincérek lapulnak a sarokban, két asztal jó, de ők is indulnak hamarosan, nos, hát, ez nem a keresett hely. Hiába a csokornyakkendős kezicsókolom, a vasalt asztalterítő, a borjúborda ahogytetszik módra, a különleges borarzenál szigorúan egyedi üvegében és főleg: tisztán, a süppedős szőnyeg, a tükörmárvány; nem jönnek, és nem jönnek be, ha a feje tetejére áll is a tulaj, mert valószínűleg a feje tetején áll a világ, és jobban esik a földszintről kémlelni az eget, mint a felhők közül. Ahol viszont tömegnyi arc cidrizve cigizik a kapualjban, örökké ki-be csapódik az ajtószárny, ahol zsivajoz a banda, ott jó helyen járunk, majd csak beférünk valahogy. Aki eleve fáradtan érkezik, keresetlen entrée-val ligeti padra rogyhat, bárszéken billeghet, fotelbe folyhat, tonetten tűnődhet, ahogy tetszik, ülhet, állhat, fekhet is akár, ha éppen az jutna eszébe, elvégre romokon gyűl az éji had, itt mindent szabad. Nincs ezen csodálkoznivaló, a romkocsmadizájn nemcsak amolyan légből kapott enteriőr. A berendezést illetően leggyakoribb, hogy helyfoglalásért cserében az egykori emeleti lakások kortárs műteremlakói engedhetik szabadjára régóta dédelgetett elképzeléseiket, hogy nyomot hagyva a jelenben hassanak. Ugyan ki másnak jutna eszébe zongorából szekrényt szerkeszteni, földgömbből állólámpát, csupasz téglára freskót festeni, mosogatószivaccsal párnahuzatot tölteni. Ennek megfelelően ma már szinte kötele-18 BUDAPEST 2013 február Almafröccs szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László Kevés olyan ember létezik ma Budapesten, ki ne járt volna valaha romkocsmában. Mert ha tudatosan nem járt is, járt, legföljebb nem tudott róla. Tudniillik, elég, ha valaha átélte egy százéves belvárosi bérház hangulatát, látta málladozó falait, kémlelte csőudvarát, beszívta lepusztult gőzeit, legföljebb kocsmát nem mindig talált falai között. Manapság a turizmus egyik figyelemre méltó célpontja lett a tucatszám nyíló, elnéptelenedett lakóházból kidizájnozott szórakozóhely. Nehéz eldönteni, az Európában egyedülálló, amolyan szükségdivatként kialakult jelenség büszkeségre vagy keser-édes mosolyra ad okot a körüllakónak: kérem szépen, ennyire futja minálunk.
