Budapest, 2013. (36. évfolyam)
2. szám február - Simplicissimus Budapestje
kus újrateremtése, inkább etalonja egy új, 21. századi modern magyar polgári ízlésnek. (Gyorsan jelentsük ki: a nosztalgikus újrateremtést is szeretjük a maga helyén.) Ez a díj akkor is kijárna a közgazdász-művészettörténész házaspárnak, ha a pénzt ehhez a kalandhoz lottón nyerték volna. Ám az 1968-as születésű német férfi (aki feleségét a Vörösmarty téren ismerte meg, amikor az még 18 éves sem volt), egy 1845-ben alapított, eredetileg őséről elnevezett szappangyár, mára multinacionális, de családi kezekben lévő kozmetikai cég vezére volt néhány évig, aztán 2006-ban eladta részvényeit a család többi tagjának. „Kiszállt”, és a saját családja pénzét éppen Budapesten, és éppen így, egy 20. századi villa műemléki szempontból is példás helyreállításába fektette, úgy, hogy végleg ide költöztek, „be-, illetve visszavándoroltak”, mint azok a 19. századi németajkú, gyorsan elmagyarosodott bevándorlók, akik 120-130 évvel ezelőtt Budapestet naggyá tették. Nem lehet továbbá elsiklani a fölött, hogy a művészettörténész végzettségű Wirtz Ágnes leánykori neve éppen Meggyes , és édesapja István névre hallgat. Ő a magyar idegenforgalom máig legendás alakja, és nyugdíjasként neki is megvolt/megvan a szerepe a ház létrehozásában és működtetésében. De még tovább is van. Megy gyes István, ahogy azt a Törzsasztal egyik befolyásos tagja tudni véli, a József körút 38. szám alatt nőtt fel, a Budapesti Kávésok Ipartestületének valahai székházában – amelynek történetesen az édesapja volt az irodavezetője. Ha kicsit is hozzájárul a végzetesen megtört folytonosság helyreállításához – akkor ez a díj nagyon jó helyre kerül. Pedig voltak ám más jó jelöltek is... A nagyiparos, aki többszáz millió forintért megvett egy műemlék mozit, használhatóvá tette és évi egy forintért „bérbe adta” egy színházi csapatnak. Egy harsonaművész végzettségű kulturális menedzser és rendezvényszervező, aki a hajdani gyarmatáru-kereskedő kibelezett házában kortárs zenei központot épített. A tinédzser külsejű színházi producer, aki rávette a fővárost, hogy bízza rá a használaton kívüli, nagy méretű bel-budai iskolát, hogy abban inkubátorházat működtessen, és pénzt is adjon hozzá... Másfajta hősök: portál-alapítók és bloggerek Ami néhány éve még csak szórványos volt, mára valóságos mozgalommá terebélyesedett: alig lehet már számon tartani a Budapesttel foglalkozó különböző speciális portálokat és blogokat. Ezek egy része csak mintegy mellékesen tartalmaz hatalmas, ide vágó anyagot, mint mondjuk a szoborlap. hu-ból átalakult kozterkep.hu, a fortepan. hu, az egykor.hu, a táj-kert.blog vagy az epiteszforum.hu. Vannak a blogok között is ilyenek, például a rendkívül színvonalas Urbanista blog. (Ehhez Simplicissimus ún. RSS-feedet „fűzött be”. Ez egy kényelmi funkció – ha egy blogon új közlemény jelenik meg, egy e-mailben automatikusan megkapjuk – nem kell midennap/minden héten felkeresni a blogot, ezt amúgy is elfelejtenénk...) Aztán vannak az egész Budapestre mint vadászterületre kitekintő blogok, ezek közül kiemelkedik az Egy nap a városban, igen jónak mondható a most öt éves Városjáró („Budapesti viszontagságok”) és a 100 éves híreket gyakran közlő Fővárosi blog. „Sze retem ezt a várost. A rövidítése egy sör márkája egyben. A fapados reptere közelebb van a városközponthoz, mint a normál reptere. Kurt Cobain itt ült be 1989-ben a Művész Cukrászdába” – írja önmeghatározásában. Nagy kedvenceim még a Szeretem Budapestet mozgalom blogba hajló személyességű honlapja (különös tekintettel a Budapest témájú dalok egyre bővülő gyűjteményére), az Anita nevű hölgy nagyszerű fényképeket közlő Checkmybudapest.blogspot nevű lapját, és az Urbface.com nevű tébolyultan részletes városkalauzát. Az utóbbi egyértelműen kereskedelmi vállakozásnak (is) tűnik, de ez egyáltalán nem baj. Legyen elég most csak ennyi. Örömmel jelentem, hogy a jövő hónaptól Simplicissmus állandó blogszemlét indít. Várjuk az Önök javaslatait is, kedves olvasók. 17 fotó: Simplicissimus
