Budapest, 2013. (36. évfolyam)
2. szám február - Simplicissimus Budapestje
Mottó 2 A fura internetcímű, de találó nevű Pesterzsé beti érdekes blog a XX. kerület szerelmesei nek lehet kincsesbánya. Annak ellenére, hogy a dizájn és a tipográfia nehezen tolerálható, unikális külváros-blog. Személyes hangvételű, saját emlékeket, benyomásokat is közzétesz, kedves színfoltja a helytörténeti blogoszférának. Bevallom számomra a legkedvesebb az Ujjé a Ligetben (városligeti) blog. A szerző bizo nyosan valamilyen tudományos pályán mozog, mert a közölt anyagok hatalmas tudásról és mély tárgyismeretről tanúskodnak. (...) Ennek megfelelően ritkán frissül, nem is lehet hetente közzétenni ilyen alaposan kidolgozott írásokat, havi egy-két cikk jelenik meg, de azokban minden benne van olvasmányosan, érdekesen, precízen. Láttatok már helytörténeti kutatóblogot? Ha nem, itt van egy: a sok s-et tartalmazó Barosss Blog. Egy fiatal helytörténész, Bayer Árpád kutatja a XXII. kerületi Baross Gábor-telep múltját. (...) Mivel kutatóblog, ezért a cikkekben sok módszertannal és számos kevésbé olvasmányos dologgal találkozni: nem csak a kutatások végtermékét lehet elolvasni, hanem azt is, hogy milyen fárasztó út vezet bármilyen eredmény közzétételéhez. És végül egy szintén igen kedves blog: az Angyalfölddel (is) foglalkozó, különös nevű Ültess egy fát (valójában egy lokális kertészkedő blog rovata ez a helytörténeti vonal). Kevésbé helytörténeti kutatások eredményét közzétevő, ám annál kedvesebben álmodozó blog, ahol azért kellő erővel szűrődik át a múlt is. Írt a régi Fóti úti zsinagógáról is, amit még én sem tettem meg, pedig itt aztán igazán témába vágna (fenn van a végeláthatatlanul hosszú „erről is kell írni” listámon az összes többi templommal együtt). Remélem nem hagytam ki semmit... A PALOTABARÁT NEVŰ BLOGGER ÉV VÉGI HELYTÖRTÉNETI BLOGAJÁNLÓJA (KISSÉ RÖVIDÍTVE ÉS STILIZÁLVA) Tűnődés régi hőseinkről Ha a tűnődést időben szűken vesszük, azaz Pest, Buda, Óbuda és Pest-Buda időszakát nem, csak az 1873 óta tartó időszakot, akkor nem sok olyan Széchenyi-szerű személyt találunk, aki Budapestnek nem hivatásból fakadó hőse lett volna. Andrássy Gyula ugye bár maga találta ki a Közmunkatanácsot, s annak mindjárt ex officio elnöke lett, mint miniszterelnök. Bárczy , az iskola- és Wekerletelep-építő polgármester annak ellenére volt „hős”, hogy történetesen pénzt kapott érte. Budapestnek afféle Baross Gábor ja volt, akár csak Balázs Mór , aki a millenniumi földalatti építéséért és egyéb érdemeiért 1896-ban nemességet kapott, de azt csak egy évvel élte túl... Budapest hősei (régebben) nem voltak hosszú életűek... A tépelődő, krónikaíró embereket nemigen érdemes ide számítani, így Ágai Adolf (Porzó) sem illik ide, ahogy Kosz tolányi, Szerb Antal, Cs. Szabó László sem, a mai utóddal, Lengyel Péter rel egyetemben. Az igazi hősök a tevők , akik változtatni, len díteni tudtak a mi szeretett városunkon, ha csak annyit is, mint Fejér Lajos építész válal kozó, a Fejér és Dános cég beltagja, aki saját pénzét kockáztatva felépítette a Napraforgó utcai kísérleti lakótelep 22 házát... Vagy Tar ján Vilmos, a New York kávéház harmincas évekbeli aranykorának kávésa, aki kártyán nyerte össze a bérleti díjat, mielőtt nekivágott a heroikus és bukásra ítélt válallkozásnak, egy hanyatló gazdaságú Budapesten. És vajon hős volt-e bármilyen értelemben Bodor Ferenc, a könyvtáros, galériavezető és garabonciás? Sokakkal együtt Simplicissimus annak látta és kereste társaságát. Ha a Simplicissimus Hőse díjnak lenne postumus kategóriája, ő elsőként kapná meg. Egy kis ismétlés – a szabályokról Most negyedszer osztjuk ki a díjat – ki ne emlékezne a szabályokra... Igen, olyan személy kaphatja, aki nem hivatásszerűen dolgozik a városért. Nem alkalmazottja a városnak, nem politikus, azaz semmilyen értelemben nem kap (vagy kapott) fizetést azért a munkáért, amiért kitüntetjük. Ezen kívül három dolognak kell hogy megfeleljen a személy vagy maximum két személyből álló „kollektíva.” 1.) Nem kaphat díjat az adományozó Nagy Budapest Törzsasztal semelyik beltagja sem, lett légyen bármilyen érdemes is arra. 2.) Bár tiszteljük a nagy ellenkezőket, akik szívósan megakadályoznak bizonyos dolgokat, ez a díj az „igen-mondóknak” jár, akik fenntartható módon létrehoznak valamit. 3.) Végezetül ezt a civil díjat Simplicissimus olyan személyeknek szánja, akik az őket érdemessé tevő munkába nem pusztulnak bele, hanem ellenkezőleg, megtalálják benne a számításukat, sőt polgári jólétre jutnak, ha nem is feltétlenül gazdagodnak meg. Simplicissimus a díjazott személyét nem maga választja ki, hanem arra a két barátjára bízta a dolgot, akik 2002 áprilisában a Törzsasztalt megalapították. Hogy mit kapnak a díjazottak? Hát egy szép, keretezett oklevelet, amelyet a Törzsasztal valamelyik összejövetelén adnak át, mozsárdurrogás nélkül, de „hangos népörömkiáltozás” közepette. (Ellentétben a Szabadság tér szélén lévő sétatér átadásakor 1846-ban, amikor a Jelenkor című lap beszámolója szerint mindkettő felhangzott...) Ezen kívül a két zsüror a díjazotta(ka)t vendégül látja egy olyan budapesti étteremben, amely a vacsora idején még két évnél kevesebb ideje működik... Az eddigi díjazottak, mint jól tetszenek emlékezni, T. Nagy Tamás , sajt- és életörömke reskedő, kávéházas (2009), Tamási Miklós és Szepessy Ákos , a fortepan.hu létrehozói (2010) valamint Faragó István és László Zsu zsa, az Anno könyvsorozat fáradhatatlan gazdái (2011). Simplicissimus hősei 2012-ben: Wirtz Ágnes és Albrecht Mondhatnánk összesen annyit, hogy ez a kedves, elégedettséget és boldogságot sugárzó német-magyar pár álmodta meg és hozta létre a Villa Bagatelle-t bel-Budán, amely egy pékség, egy kávéház-bisztró és egy lakberendezési bolt együttese, amelynek minden eleme a következő dolgokat egyszerre próbálja kínálni: kiváló minőség, professzionalitás, kényelmes elegancia, figyelmesség és otthonosság. Mindez persze nem olcsó, ám megfizethető – a jó ár/érték arány még egy válság sújtotta országban is megtalálja vevőit. De nehogy azt tessék gondolni, hogy itt valami nyársatnyelt polgári üzem működik. A polgár és a bohém ugyanazon személyekben bújt meg (sőt birkózott egymással), éppen ilyesmit érhetünk tetten az étlapon. Amíg várakozunk, rövidke, erre a célra írott novellákat rendelhetünk a várakozás idejére. Ezeket a rejtélyes illetőségű Centauri írta a Villa Bagatelle számára... (Róla még azt se lehet tudni, hogy férfi-e vagy nő.) Ebben az új intézményben az a különösen figyelemre méltó, hogy ez nem nosztalgi-16 *Mottó: „Nekem mondod, pestinek, hogy füle van a tepsinek?” – XX. század végi mondás Simplicissimus Budapestje * BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA
